Nemrég az öreg Wartburg fotózása közben került a szemem elé néhány felújítás alatt álló pedálos Moszkvics. A rám törő gyermekkori emlékek bennem is felébresztették az őrültet, de tízhónapos kisfiamnak még korai lenne hasonlóval kedveskedni. Így inkább mások gyűjteményében gyönyörködtem a hétvégén.
Hol máshol, mint a Közlekedési Múzeum melletti néhány éve még borzalmasan lerongyolódott állapotban lévő, azonban mára rendbetett kis KRESZ-parkban találkoztak első ízben a pedálos Moszkvicsok tulajdonosai, rajongói, gyermekeik, no meg a sajtó.
Made in USSR
Hitték volna, hogy a Szovjetunióban nemcsak az igazán nagy kocsikat, hanem az egész aprókat is amerikai járgányokról másolták? Így tettek a hatvanas években gyártott pedálos Moszkvicsokkal is, amelyeket kezdetben a Studabakerről mintáztak.
Az első szériában olyan extrák is voltak, mint a kárpitozott ülés, fém kormány, a laposelemről üzemelő fényszórók – Pobeda belsőtér-világításból átmentve – de plexi szélvédő itt még nem óvta a kis ámokfutót a bogaraktól és a menetszéltől.
A második széria 1974 és ’81 között lepte el a jól menő szocialista játszótereket. Ez szögletes formájáról, alumínium lökhárítójáról, valódi foncsoros lámpájáról, plexi szélvédőjéről ismerhető fel legkönnyebben. Az 1985 és ’94 közötti
szérián már érezni a spórolást, hiszen a kárpitozott üléseket, alu lökhárítót mind egyszerű műanyagra cserélték.
A kanyarstabilitásnak viszont jót tett az új, szélesebb kerék. Hogy még bonyolultabb legyen a rajongók dolga, amikor megpróbálnak beazonosítani egy-egy példányt, még akadnak vegyes, átmeneti darabok is, amelyek valószínűleg a típusváltások idején készülhettek.
Korabeli katalógust nem érdemes keresni, a hiánygazdaságban erre nem volt szükség, egyedül a rendszámok feliratai jelenthetnek tájékozódási pontot egy-egy autó korának megállapításában. No, meg a tapasztalt szem és a rutin.
Kevesen tudják, de Ladából is készült igazán környezetkímélő-üzemű kisautó, sőt, két szériát is megért a pedálos típus. Ezek közel nem annyira keresettek, hiszen kinézetre messze elmaradnak a Moszkvicsoktól.
Mennyibe kerül?
Manapság a jó állapotban lévő pedálos kisautóért komoly pénzeket adnak, állapottól és évjárattól függően 35-60 ezer forintba kerül egy-egy darab. Persze felújításra váró, rozzant példányokat olcsóbban is lehet szerezni, – akár néhány üveg sörért is – de azokkal még rengeteg, nehezen forintosítható munka lesz. Az igazán ritka, első szériás modellek értéke pedig akár a százezer forintot is elérheti.
Nagyban befolyásolja az árat az is, hogy éppen mennyire tombol a retro-láz. Ha éppen hallani valahol a kis járgányokról, akkor gyorsan felmegy az értékük, aztán amikor lecseng az őrület, minden visszatér a normális kerékvágásba, hogy aztán újból égbe szökjenek az árak.
A következő oldalon a ZIL-re cserélt Moszkvics története és az autórontó szülők gaztettei következnek
A találkozón a legtöbb figyelmet – a felnőttek részéről – mégis az aprócska ZIL teherautót mintázó kis pléhjáték kapta. Különlegessége, hogy a Moszkvics-gyárból egyenesen egy polcra került, így gyermekkezektől távol, teljes pompájában ragyogva élte meg az elmúlt esztendőket. Értéke nem csekély, egy komplett pedálos Moszkvicsra cserélte jelenlegi gazdája.
Kormányválság
A 14 kilós járgánynak egy igazán gyenge pontja van, a kormánya. Ezt sem a kis sofőrök teszik tönkre, hanem a felnőttek, akik ennél fogva emelgetik a kisautókat. Mindenki jegyezze meg, pedálos Moszkvicsot nem emelünk a kormányánál fogva, mert előbb utóbb az eltörik. A pótlása meg nem gyerekjáték.
Tessék megmarkolni a kasztnit, annak nem lesz baja. Szintén gyenge pont a világítás is, amely a lapos elem csekélyke erejére hagyományos izzólámpákat kapcsol, így a gyors lemerülés elkerülhetetlen.
Élesztés
Ha otthon meg tudtuk magyarázni, hogy a kölyök mentális egészégének égető szüksége van a pedálos járműre, és sikerült szerezni egy felújításra érdemes példányt, akkor jöhet a fórumok, szakoldalak, internetes árveréssel foglakozó oldalak bújása, vagy az ócskapiacok, MÉH-telepek látogatása használható alkatrészek után kutatva.
Ekkor még mindig ott lebeg fejünk felett a száműzetés veszélye, így ne töltsük az egész délutánt a garázsban, egy drótkefe társaságában még akkor sem, ha ezt teljesen normálisnak érezzük.
Nagyjából három út közül lehet választani, ha nekilátunk a melónak. Az első megoldás, hogy valamiképpen működőképes állapotba hozzuk a kisautót, eredeti, korhű alkatrészekkel, hagyjuk a gyári fényezést és örülünk neki úgy, ahogy túlélte az elmúlt évtizedeket.
Második lehetőség a teljes felújítás, vadiúj alkatrészek beszerelése, új fényezés, míg a harmadik variációt választó legelszántabb, legfelkészültebb moszkvicsisták totálisan átalakítják autójukat. Új elektromos extrákkal, megdöbbentő karosszéria-átalakításokkal szabják át a kocsit saját elképzeléseik szerint. De az igazi érték mégiscsak az eredeti, idős, gömbölyű példány, amelyet Gömbinek is becéznek.
Ciki?
A felnőtteknek akármennyire is tetszik az öreg kisautó, nem árt belegondolni, hogy nem ciki-e a rozsdás gépekkel leengedni a kicsit a játszótérre. Oda, ahol elektromos-hajtású rendőrmotortól kezdve a benzines quadon át mindenféle borzalommal találkozhat a gyerek.
A múzeum melletti pályán azonban a Moszkvics volt a király, a könnyebben kezelhető műanyag motorok csendben, elfeledve pihentek a háttérben. Senkit nem érdekeltek, az összes kiskorú az autókkal volt elfoglalva.
Próbálgatták egymás kocsiját, őszintén örültek egy-egy működő lámpának, és ami a legmeglepőbb, egyetlen koccanás sem történt a totális káoszban. A tucatnyi bádogautó az arra sétáló apróságokat is elvarázsolta, szerencséjükre a kis moszkvicsosok és szüleik sem irigyek, bármelyikbe beülhettek és tehettek vele egy kört.
Úgy látszik, ennyi idős korban még nem hat a marketing, a kicsik örülnek annak is, ami már régen nem trendi. Reméljük, a ma készült képeket huszonöt év múlva majd ők is büszkén mutogatják gyermekeiknek egy-egy féltve őrzött pedálos Moszkvics mellett.
