De miért pont én?
Kollégáim gyakran kuncognak a hátam mögött, amikor A-ból B-be kell eljutnom a városon keresztül. Szent meggyőződésük, hogy én vagyok a leglassabb, mert általában betartom a sebességkorlátozásokat, dugóban nem érzem úgy, hogy mérgezett egérként rohangálva elkerülő utakat kellene keresnem, és a KRESZT sem csupán ajánlatként értelmezem.
Éppen ezért én nyertem meg ezt a cikket, járjak utána, mivel lehet értékes másodperceket lefaragni a városi menetidőből. Bíznak benne, hogy talán ragad rám valami. Lássuk, mire jutottam.
Kerülőút
A fürge közlekedés apostolai – értsd kollégáim – szerint a kerülőúton gyorsabban el lehet jutni bárhová, mint a főutakat használva. Véleményem szerint nem feltétlenül érdemes jóval többet autózni csak azért, hogy a többé-kevésbé folytonos haladás hamis illúziója miatt úgy érezzük, gyorsabbak vagyunk. A kis utcák meg mostanában ugyanolyan járhatatlanok, mint a nagyobb forgalmú főutak.
60
Útszűkületeknél, ahol egy-vagy két sáv megszűnésére lehet számítani, általában 60-as sebességkorlátozással találkozunk. Nem azért szórják tele az út szélét vele, mert ebből van sok raktáron, de nem is azért, hogy az indokoltnál jobban lelassítsunk – hiszen gyakran jóval nagyobb tempóval is megoldható lenne a feladat – hanem azért, mert egy útszakasznak 60-nál a legnagyobb az áteresztőképessége. Nem én találtam ki, nálam okosabb emberek számolgattak követési távolságot, sebességet, miazmást, és az egyenlet végén a hatvan maradt.
Tanácsok, haladóktól
Balázstól tudjuk az aranyszabályt, hogy Almerás mögé nem szabad beállni a lámpánál, de a típust ki-ki szájíze, tapasztalatai szerint kicserélheti Suzukisra, nőre, tanulóvezetőre, lovasszekérre. Ezen felül ő még a jobbszélső pedál rendeltetésszerű használatára hívta fel a figyelmemet.
Dénes, aki mint kés a vajon, úgy halad át a legmocskosabb péntek délutáni dugón is szintén ellátott néhány jó tanáccsal, de szerintem az autósok döntő többsége még nem érett meg arra, hogy ilyen információk birtokába jusson, így inkább gyorsan én is elfelejtem őket. Higgyenek nekem, mindenkinek jobb lesz így.
Gergő a kerülőutak nagymestere, nem riad vissza a plusz kilométerektől, csak haladjon alatta az aszfalt megállás nélkül. András is ezt az elvet vallja, mindegy merre, csak menjen az a kocsi.
Zsolt pedig az eszében bízik, ha időt akar spórolni. Fejben, pillanatok alatt képes több autós, váltott sofőrös lehetetlenül bonyolult körutakat megtervezni a napszaknak legmegfelelőbb időpontokkal és útvonalakkal. Nemhiába, a logisztika-szak aranyat ér nekünk is.
Kattintás után igazságosztásba kezdünk és eláruljuk, hogy aki jó fejnek gondolja magát, az valójában micsoda
Zippzár
Emlékeim szerint még a jogsi megszerzésekor is volt arról szó, hogyha megszűnik egy sáv, akkor a zippzár-elvnek megfelelően úgy a leggyorsabb a haladás, ha mindkét oldalról egy-egy autó sorol be egymás után. Ez az elmélet, mert a gyakorlat kicsit árnyaltabb képet mutat. Remek példa erre az Árpád híd budai felhajtója, ahol a jobb, később elfogyó sávban sokkal gyorsabb az előrejutás, mint abban a sávban, amelyik megmarad. Máshol már nem ennyire rózsás a helyzet a megszűnő sávban.
Árulkodó gyalogosok
Lámpánál állva értékes időt nyerhetünk, ha nem akkor kezdünk a váltó körül kotorászni, amikor már régen zöld. Nagyjából sejthető, mikor fog váltani – figyeljük a gyalogosok, vagy a keresztbejövő autósok lámpáját és készüljünk fel a startra.
Gumit égetni nem feltétlenül muszáj, de próbáljunk meg 50-ig hamar eljutni. Ha két autóval több fér így át a zöldön, már tettünk valamit az emberiség boldogságáért. Ugyanezen célból ne szálljunk be a kereszteződésbe, hamár úgysem férünk át. Kellemetlen lesz, a kereszteződés közepén égni, miközben édesanyánknak félbe kell hagynia a vacsorafőzést a csuklástól.
Több sávos
Nekem kellemetlen, hogy le kell írnom, de sokan vannak, akik ha pirosat kapnak, szolgalelkűen beállnak az előttük álló mögé. Akár ötödiknek is, amikor a mellettük lévő sáv kong az ürességtől. Ők vagy a sávváltástól félnek, mint ördög a tömjénfüsttől, vagy egyszerűen csak eltévednének, ha másik sávban kellene haladniuk, mint amit megszoktak.
Seregben tanult apróság, de alkalomadtán azzal is perceket nyerhetünk, ha nem mászunk rá az előttünk álló autósra. Érdemes úgy mögé állni, hogy ha kell, tolatgatás nélkül ki tudjuk kerülni. Különösen nagy szívás, ha a mögöttünk lévő is a nyakunkban van és neki is tolatnia kellene. Közúton csak időt, keményebb világban az életünket is köszönhetjük ennek.
Vánszorgás
Szintén őrjítő látvány, a kanyar előtt kis híján állóra fékezett autó is. Persze a törött rugójú, féloldalasra pakolt teherautótól, vagy csúszós úton senkitől nem várnám el, hogy rendes tempóval érkezzen a kanyarba, de a nyári napsütésben 27-tel bevett enyhe jobbfordulót nehéz valakinek megbocsátani. Nem jobbak azok a megfontolt vezetők sem, akik a megengedett sebesség töredékével vánszorognak a főúton, autópályán.
Mondhatnánk, ha ennél a sebességnél érzi biztonságban a kocsit, akkor ne menjen gyorsabban, ez így helyes, még lemészárolna valakit. Szerintem viszont aki képtelen kordában tartani az autóját a legnagyobb megengedett sebességnél, az inkább ne üljön autóba, mert még más, nagyobb galádságra is képes. Így kíváncsian várom a híreket, mikor kezdik el tényleg büntetni az indokolatlanul lassan haladókat.
Nem vagy jófej
Szintén zsíros büntetést érdemelnének azok a nyomorultak is, akik jófejnek gondolják magukat, amikor a sort leálló- kanyarodó, vagy éppen buszsávban végigelőző, majd az élen visszapofátlankodó nagyon fontos embert beengedik.
Kérdem én: miért? Ezzel büntetik a sorban, szabályosan álló többi autóst – valószínűleg ők is haza akarnak jutni, nem jókedvükben dekkolnak a sorban – és pozitív visszajelzést adnak a parasztnak, aki így megtanulja, hogy a gyökérség kifizetődő, hiszen mindig van egy ökör, aki azt hiszi, hogy jó fej és beengedi őt. Hát nem jófej, hanem lúzer.
Lúdas Matyi
Nem kenyerem az úton büntetgetés, de nagy ritkán jólesik az igazságosztás. Legutóbb felvilágosult kocsisorban araszoltam az M3-ason, amikor a leállósávon elsuhant mellettünk valaki. Idővel kiszúrta, hogy nem véletlen a torlódás, rendőrök állnak a leállósávban, balesetnél szorgoskodnak. Ekkor már tolta volna vissza a kocsit a sorba, de csodák csodájára nem fért be sehová. Sem elém, sem a többi autós elé. Aztán elfogyott közülük az aszfaltcsík, a rendőr – akit innen is üdvözlünk – meg nem volt elnéző kedvében. Reméljük tanult belőle.
