Indulás
Kezdjük az elején: mit szokás egy hosszú autós úthoz bepakolni? Család, csomagok, autós navigáció (Garmin Nüvi 255T) meg vésztartaléknak szép nagy keményfedeles Európa-térkép. Segíti a pakolást, ha az interneten indulás előtt megnézzük, mégis mit mondanak az időjósok. Hollandiára 20-22 fokot írtak, az itthoni 30-35 után istenien hangzott.
Az út előtti napokban a szokásos útvonalon próbálgattam kicsit a navigációt. Rutinos budapesti apám mellett érdekes volt nézni, mikor találja el a haza/boltba/máshova vezető utak tengeréből a ténylegesen kipróbáltat és használhatót. Az rögtön világossá vált, hogy a GPS-nek a „leggyorsabb” út az autópálya és a főutak.
Elméletben ez talán így van, de aki már autózott az éjjelinél nagyobb forgalomban, az tudja, mennyire éri meg a főutakon dugóban rostokolni. A térképpel nem volt különösebb baj, egyszer pontatlanságból átrakott egy pártíz méterre levő mellékutcába, de 5 másodpercen belül meggondolta magát.
Van dugófigyelő is
A kis szerkezetben volt dugófigyelő is, ezt sajnos indulás előtt nem teszteltem le, így lövésem se volt arról, mennyire használható. Első dugójelzése az M1-en fogadott minket, de mivel kamionstop is volt, kellemesen lehetett haladni kifelé egészen addig, amíg elértünk az M1/13-as út találkozásáig, ahol is csúnya hiba volt a térképen. A felüljáró mintha csak képen lett volna, rá nem volt hajlandó tervezni a program.
Amint kiértünk az országból Ausztriába, a térképpel magával semmi baj sem volt. Illetve a másfél hét alatt kétszer akart beterelni egy behajtani tilosba, de szerencsére belerakták a „kerülő” funkciót, így ez a hiba gyorsan megoldódott még Amszterdam egyirányú utcákkal (és óriási dugóval) tömött belvárosában is.
Más ország, más szabály
Érdekes, hogyan változnak a szabályok és az utak a határ után szinte azonnal. A GPS-ből leginkább azt hiányoltuk, hogy nem tudta melyik országban mikor kell tompított fényszóró, valamint az egyéb közlekedési érdekességek is kimaradtak. Szerencsére ezen adatok benne vannak a „szimpla” papírtérképben, amiben minden egyes országról van egy hasznos összefoglaló.
A GPS mellé nem árt azért egy minimális nyelvtudás sem, esetleg egy mitfárer, hogy ne kelljen megállni a navigáció gyömöszöléséhez, valamint a táblák értelmezésénél is jól jöhet a segítség.
Egyik példa a kissé furán feliratozott, szöveggel és pici ábrákkal ellátott tábla, amit Ausztriában és Németországban láttunk gyakran: 80-as tábla, alatta valami kisbetűs német szöveg. Kis nézelődés után kiderült, hogy az csak a teherautókra vonatkozik..
A másik fura dolog, amit sajnos nem jelzett a dugófigyelő, hogy nem csak Pesten van keletje a sorozatos útfelújításoknak: mint ha a teljes A3-as német pályát most újítanák fel. Nem hiszem, hogy mehettünk volna rajta úgy 30-50km-t, hogy ne jött volna egy 80-as tábla, majd kétszer két sávba szűkítés, építkezés mellett.
Megjegyzem, nem csak a németek építenek-újítanak gőzerővel, Hollandia északi részén belebotlottunk egy óriásinak tűnő, alig használt, stabilan kétszer ötsávos (tehát nem kanyarodósávok, hanem ennyi és kész) tükörsima pályába. Egyszerűen mesés volt, főleg, miután visszagondoltunk a szűk útépítések melletti sávokban szerzett emlékeinkre. Cserébe valami miatt százas tábla volt végig.
Jut eszembe, ha valaki Hollandiában jár, vigyázzon a robogósokkal, kerékpárosokkal. Ott nekik jár elsőbbség, és így is közlekednek. Persze ott szinte mindenhol ki van építve a rendes kerékpárút, ahol a robogósok is közlekedhetnek, ők kissé erőszakosabbak. Fura a kerékpárúttal tarkított körforgalom is, főleg úgy, hogy nekik van elsőbbségük az autósokkal szemben.
Túloldalt kiderül mire jó a GPS
Mire jó a GPS?
Úton a szélmalmok hazája felé Németországon keresztül érdemes megszállni valahol estére és nézelődni, ha szeretjük a régi városokat és várakat. Sok-sok fényképezni való akad, mi Passau, Nürnberg, Regensburg városát jártuk meg, de az autópályáról letérve a Rajna partjára, Wiesbadentől Koblenzig felfele legalább három tucat vár mellett haladtunk el.
Szerencsére a navigációba nem kellett túl sok köztes célpontot beszúrni ahhoz, hogy a parton végigvezető úton maradhassunk kellően hosszan. Kibontakozott az érintőképernyő előnye is, mennyivel könnyebb úgy megadni a célt, hogy egyszerűen rábökünk. A gyakorlatban 99%-os pontossággal működött a módszer.
Egyszer történt csak meg út közben, hogy a térképen rosszul, vagy nem szereplő útra tévedtünk. Tippre az előbbi volt, mert egyfelől lekanyarodást nem láttunk, másfelől ez volt kitáblázva, mint felhajtó az adott autópályára. Itt jegyezném meg, hogy még egy elsőre nem feltűnő előnye is van a navigációs készülékeknek: tetszés szerint lehet nagyítani a képet. Nem kell lapozgatni a megfelelő térképhez, elég nyomogatni a megfelelő szimbólumot, ami óriási segítség, ha az ember kissé rosszabbul lát közelre.
A kis szerkezet másban is túltett papír társán, legfontosabbak a traffipax jelzések, a POI-k, azaz érdekes helyek, amelyek a látványosságoktól étkezőkön és benzinkutakon keresztül a szállásig mindent lefednek. Ez nagyon jól jön, ha az ember nem tudja pontosan, hova is kéne menni, vagy ha netán közbe jönne valami.
A dugófigyelővel nem voltak ilyen pozitív tapasztalataink. Itthon ugye azzal takaróznak az illetékesek, hogy új, bejáratás alatti a rendszer. Tapasztaltunk szerint nyugatabbra sem sokkal hatékonyabb a működés, a tucatnyi útépítésből, amelyeken átmentünk, egyet se jelzett.
Volt, ahol ideiglenes behajtani tilossal riogatott – nem volt ott semmi. Viszont amikor ezen felbuzdulva magabiztos fejjel mentünk egy balesetjelzés ellenében, akkor megszívtuk, tényleg bedugult ott az autópálya.
Holland sajátosságok
Ne gondolja senki, hogy csak itthon lehetnek olyan átgondolatlanok a tervezők, hogy épp autóútra átminősített autópályára jelzőlámpát rakjanak. Hollandiában is van ez így sajnos. Az is érdekes, hogy Hollandiában egymást váltották a különböző időben, különböző módszerekkel, különböző „felszereltséggel” gyártott autópályák.
Voltak olyan rosszak is, mint az otthoniak közül akármelyik 2×2 sávos, volt a már említett 2×5 sávos (utóbbi ráadásul kivilágítva), és ezen végpontok között minden.
Az amszterdami közlekedésre minden magára valamit is adó útikönyv külön fejezetet szentel, nem véletlenül. A belvárosban akkora tömeg volt, mint Pesten a nyugatinál 4-es/6-os megállóban, ha épp megjött a villamos. Ezt tetézte, hogy a négy keréknél kevesebbel rendelkező emberek – legyenek gyalogosan, kerékpárral vagy motorral – itt is elsőbbséget élveznek.
Sok az egyirányú, félig sétálóutca a csatornák partjain, ezekben autóval közlekedni maga a lehetetlenség, annyi ember sétálgat ott. Ráadásául nincs elég hely az autóknak, minden parkoló és parkolóház dugig, ahol brutálisan drága időzni.
Amint leraktuk az autót, eszünkbe ötlött még egy dolog: jobban jár az ember, ha megjelöli a térképen, pontosan hol is rakta le a kerekeit. Ekkora idegen városban még térképpel is nehezen találni vissza, ha előtte pár órát kóboroltunk.
Irány haza
A haza út nem különbözött nagyban a kifelé vezetőtől, de akkor már nem volt kamionstop. Megéreztük. Kint a haladást csak pár erőszakosabb kamion előzgetése, és néhány 90-100-al tötymörgő autós hátráltatta, itthon viszont minden a régi rendben működött. Minden második kamionos azon élte ki magát, hogy lejtőn felfelé próbálta 82-vel előzni az előtte 81-gyel menő „lassú csigát”. Hazafelé a navi megint ki akarta kerülni azt a felüljárót de nem hagytuk magunkat. Hazaértünk.
