A Bamako Challenge idei harmadik és egyben utolsó futamára pont aznap került sor, amikor beköszöntött az ősz, és már egy halvány napsugár sem emlékeztette minket a nemrég még 10 fokot meghaladó reggeli hőmérsékletre. Négyfős csapatunk ennek ellenére egy éppen aktuálisan áldozattá váló tesztautóval nekiindult Budapesttől Makóig tartó távnak, követve a GPS útmutatását.
Koleos: Mi lesz vele a dagonyában?
Két technikai okok miatt feladott, majd egy kihagyott forduló után sztoikus nyugalommal vettem tudomásul, hogy a gép ismét valami olyan négykerekű csöppcsodát dobott a garázsba, ami első ránézésre inkább szép, de kérdésesnek tűnt, hogy néhányszáz aszfalt nélküli kilométer után teljes testi épségében tudjuk-e visszavinni a kereskedésbe.
Féltettük ugyan, de örültünk is neki, mert a rajt előtt 5 nappal azzal a tradicionális problémával álltunk szemben, hogy csapat és lelkesedés van, ellenben autó nincs. Az ég mégis kegyes volt, és ismét megtörtént a csoda, miénk lett a Koleos.
Renault Koleos. Aha – mondtam csendben magamban, miközben elmerengtem egy térképen, amely éppen azt mutatta, hogy az ország területén két napja szakad eső, soha nem látott dagonyát ígérve a hétvégi futamra. Csillával rögtön nekiálltunk tippelgetni, hogy lesz-e esélyünk arra, hogy kivételesen elhagyjuk Pest megye határait, majd nekikezdtünk a szombat esti buli szervezésének…
A remény hal meg utoljára
A futam reggel nyolckor indult a Hungaroring Adventure Parktól, és ez az időpont még úgyis embertelennek tűnt a számunkra, hogy rutinosan csak 7-re mentünk ki.
Megtehettük, hisz a technikai evolúciónk végre elérte azt a fokot, amikor Attila nem a forgótárcsás Nintendóján pötyögi be a koordinátákat, hanem laptopon kalapál, így 20 perc alatt sikerült a cirka 80 pontot belevarázsolni az iránymutató eszközbe.
Igaz, ennek voltak következményei, mivel 3 koordinátát is sikerült elírni, amiből sajnos csak egyet vettünk észre kapásból. Azt is csak azért, mert kételkedtünk abban, hogy a futam Ausztrián keresztül zajlana.
Elismerő szavak
Voltak további pozitív jelek. Végre nemcsak hogy nem röhögtek minket körbe a versenytársak, de voltak, akik kifejezetten dicsérő szavakkal illették a járművet. Most először a futamok történetében profi szerelőbrigád állt a rendelkezésünkre, akik minden autót átvizsgáltak és tanácsokkal látták el a büszke tulajokat.
Tőlük azért kaptunk két tippet: egyrészt, hogy néhány gyárilag hiányzó műanyag patent miatt az első lökhárítót erősítsük meg, ha nem akarunk az első bucka után áthajtani rajta. Másrészt pedig hogy a futam első feladatát jelentő épített durva tereppályát talán azért mégis csak hagyjuk ki, ha szeretnénk elhagyni Mogyoródot.
Alakul…
Indulás előtt még soha annyit nem tudtam autóról, mint jelen esetben. Hála a marokkói bemutatónak bátran mertem hagyatkozni Zsolt állásfoglalására: az utolsó percig esküdött, hogy az autó ki fogja bírni. Így amikor kapásból 20 pontot veszítve elindultunk, próbáltam arra gondolni, hogy a fenekem alatt végül is egy Nissan van.
Az eddig futamok során bevezettet feladatokon túl volt néhány újítás is. „Imádtuk” a koordináta nélküli feladatokat. Ezek végrehajtása közben gyakorlatilag csak egy körülményes leírást kaptunk arról, hogy nagyjából mit keresünk és hogy nagyjából hol. De legalább hasznát vettük annak, hogy a nagyobb városokba beérve megmutatta nagy előnyét az autó: a mezőnyben aszfalton verhetetlen volt.
Az aszfalton túl
A futam elején hol kisebb, hol nagyobb távokra kellett elhagynunk a betont, aztán végül teljesen. Kezdetben a földutakon tesztelhettük a teherbírást, majd az Alföld homokjában. Problémát igazából egyik sem okozott, csak egy dolog nagyon hiányzott az igazi hangulathoz: a sár.
Bár az első nap 300 kilométert tettünk meg javarészt terepen, a nagy esőzéseknek annyira nem maradt nyoma, hogy Aigner Szilárd a maradék hitelességét is elvesztette a szememben. Délután azért megtört a jég: végre átcsapattunk egy akkora pocsolyán, ami az én arcomhoz legközelebb eső üvegfelületen is hagyott némi nyomot, így végre teljes volt a feeling.
Az éjszakát Szakmár és egy kukoricás között töltöttük, ahol a szervezőknek hála vacsora került a szájba. A fiúknak hála pedig sátor a fejünk felé. Reggel boldogan vettük tudomásul, hogy a tábort nem aratták le a kukoricással együtt, így csak a 3 fokos hőséggel kellett megküzdeni.
Miután az éjjel összefagyott ízületeinket is sikerült mozgásra bírni, a második napi futam sem tartogatott sok meglepetést. Inkább csak sikerélményt: kivételesen nem minket kellett csörlőzni, sokkal inkább mi segítettünk homokban elakadt motorost újra talpra állítani, és még egy olajhiányos Suzukit is elvontathattunk a következő benzinkútig.
Makó
Mivel a makói futam egyfajta idényzáró is, nemcsak az adott forduló, hanem az éves bajnokság győztesét is itt hirdetik ki. Idén a legjobbnak Bútor bizonyult, aki a kitüntető címen kívül fődíjként a részvételi jogot is bezsebelte a 2009-es Budapesttől Bamakóig tartó kalandra.
Makói hagymakínálat
