Bezzeg az én időmben!
Mennyivel jobb volt régen, azok voltak az igazi idők! Hasonló nyavalygást nemcsak a munkásőrséget siratóktól hallani, az autózással kapcsolatban is felmerül.
Pedig nekünk rémlik, hogy a szocialista autókat a háttéripar bevonásával kellett használható szintre felhozni.
A porrá rohadó kerékdobok ellenszere a Werling-féle műanyag dobbetét volt, a csenevész volánt kormányvédővel tettük kényelmesebbé, az izzasztó műbőr üléshez dukált egy rendes üléshuzat, de legalább az izomtrikó jellegű.
A gyenge párátlanítás miatt velünk utazott az ablaktörlő rongy vagy szivacs, amit a kisipari kardánboxban tartottunk, a számzáras kézifék alatt.
Az órát a hőmérővel egybeépített kütyü pótolta, a fordulatszámmérő a Skoda 120 GLS-t, a TLX-es Daciát és a nagyobb Ladákat leszámítva szintén csak utólagos lehetett.
Nem vicc, hogy több keleti autóban vészvillogó sem volt. Az autósboltok kaszáltak a jobb oldali tükrön, stabil biznisz volt a miniatűr belső visszapillantóra gumizott panorámatükörrel együtt, amit mindig lerázott a macskakő.
Mezítlábas nyugatiak
De kár szapulni a keleti autókat, a nyugati, főleg a német autógyártók is csúcsra járatták a sóherséget, egy kettes Golf C kopaszabb volt Kojaknél.
Az 1980-as években az Audi 80-ban vagy a Mercedes 190-ben csak az első ajtók nyitása kapcsolta be a belső világítást, a hátsóké nem.
Amíg a verseny ki nem kényszerítette, az 1995 előtti Mercedes E-osztályban négyfokozatú váltót kapott az alapmodell. Öt éve a BMW 320d középen derékövvel, ráadásul fejtámla nélkül érkezett a tesztre. Szánalmas mindegyik, de ne ugorjunk ekkorát!
Pottyantóstól a Water Closetig
Az utóbbi 10-12 évben alapjaiban változott meg az autógyárak felszereltségi politikája, a pottyantós buditól eljutottunk a vízöblítésig. Nézzünk meg egy átlagos F Astrát öt ajtóval! Van benne jó esetben egy szál légzsák, hátul szó nincs fejtámláról, az ablakot kurblizzuk életünk végéig, a fordulatszámot legfeljebb megálmodhatjuk.
Árengedményként a kereskedő adott talán egy gumiszőnyeget, a kazettás rádió csak felárért szólt. És ami a legrosszabb: parkoláskor neki kell feszülni a semerre sem állítható kormánynak, mert a szervo csak a 90-es évek legvégén kezdett általánossá válni az alsó középkategóriában.
Nem kérdés, nagyon jól jönnek ki az autóvásárlók a felszereltség változásából. De mennyibe kerül mindez?
Ezzel szemben a ma eladott Astrákhoz jár első és oldallégzsák meg légkondicionáló. Az ablak gombnyomásra megy fel-le, van központi zár és persze távirányítós, nem kell matatni a kulccsal a zárban. A kocsit gyakorlatilag senki nem vinné el a motoros tükörállítás és a hathangszórós CD-s rádió nélkül, szemben a rádióelőkészítésként adott két hangszóróval és kábelezéssel.
A szervokormány, az osztva lehajtható hátsó ülés, a színezett üveg, a fel-le és ki-be állítható kormány vagy a hátsó ablaktörlő és mosó fel sem tűnik, pedig hol álmodhattunk effajta luxusról 10-15 éve!
A japánoknak köszönhetjük
Más márkák háza táján is van mit kapargatni. A Skoda Felicia 1,9 D-ből, pedig a kamrás szívódízel a legdrágább motorváltozat volt, az Autó2 1997-es tesztje szerint hiányzik a szivargyújtó! Frankón nincs benne, nem nyomdahiba. Más világot éltünk, pedig nem volt olyan rég. Nincs másfél évtizede, hogy a Westel hirdetésekben biztosította az ügyfeleit arról a páratlan vívmányról, hogy a 450-es mobiltelefon épületen belül is használható.
Egy-két modellváltással ezelőtt csodájára jártunk a japán autóknak, amelyek temérdek elektromos extrát (központi zárat, motoros ablakemelőt és tükörmozgatást), szervokormányt, osztott hátsó ülést adtak a fapados európaiakkal ellentétben.
Előretörésük kipréselte a helyi márkákból a felszereltség szintre hozását, amit a Fordtól a Renault-n át a Volkswagenig meg is lépett mindenki, mert nem volt más választásuk. Eltűnt a sebességmérő mellől az ormótlan időóra is, amelynek lényeges feladata volt kitölteni a drágán mért fordulatszámmérő helyét az olcsóbb kivitelekben.
Felárért űrhajó
A szériafelszeretségbe tartozó tételeken kívül a felárért elérhető extrák is felfoghatatlan fejlődésen mentek át. Kiskocsikat árulnak függöny- és térdlégzsákkal, kompakt autókban (A3, Octavia) hátul is létezik ülésfűtés, középkategóriás modellekbe űrkorszaki technika rendelhető.
Mindez akkor tökéletes, ha a stafírung gazdagodásával nem szabadultak el az autóárak. Ebben nem tudnánk minden típusra és modellre érvényesen igazságot tenni, de a tendencia egyértelmű. Nagyobb, csendesebb, biztonságosabb (és sajnos dagadtabb) autóink ára nominálisan nagyjából szinten maradt vagy csökkent, és közben egyre több lóerőt és felszerelést kapunk a pénzünkért. 10-15 éve más volt az autózás, több kalandot és persze szívást tartogatott, de hogy jobb lett volna, azt mi nem mernénk állítani.