A néhány századmásodpercnyi munka után megtisztítják, megnézik nem esett-e nagyobb baja és máris mehet vissza a raktárba. A nyaka még itt-ott sajog, de hát egy tesztbábu élete nem habos torta, bármikor meghalhat azért, hogy az autósok éljenek.
Az első
Az első, egészen ember formájú tesztbábut – ki hinné – az amerikai hadseregnél állították szolgálatba, a negyvenes évek végén. Főként olyan feladatokat bíztak rá, amire már az önkénteseket sem merték befogni. Sierra Sam – így nevezték az elsőt – munkája nem volt bonyolult, csupán okosan kellett ülnie egy székben, amivel katapultálás közben a pilóták testére ható erőket vizsgálták. Ő pedig némán tűrt, miközben a testébe épített szenzorok mindent megmértek.
Egy kis történelem
Brit tudósok minden teszt előtt ellenőrzik a pulzust
Az autózás elterjedésével párhuzamosan elterjedtek az autós balesetek is. A merev, gyűrődőzóna-mentes karosszéria, a masszív kormányrúd, illetve a főként fémkarokból álló kezelőszervek mind roppant kellemetlennek bizonyultak, még kis sebességnél ütközve is. A biztonsági öv pedig még homályos álomként sem létezett akkoriban.
Hullottak is az autósok, – a gyalogosok nemkülönben – mint a legyek. Az autógyárak meg rájöttek, hogy ez így nem kóser, valahogy biztonságosabbá kéne tenni a járműveket. Igen ám, de hogyan, amikor még azt sem tudták, mit lehet túlélni.
Nekik már nem fáj
Kezdetben halottakat használtak erre a nemes feladatra, így többé-kevésbé fény derült arra, mekkora erőknek állnak ellen az emberi csontok, testrészek. Persze akadtak problémák is bőséggel. Az etikai aggályok mellett a „nyersanyaggal” is voltak bajok, ugyanis a nem erőszakos halállal haltak főleg idősek voltak, akiknek csontozata, testtömege korántsem vágott egybe az átlagos vezetők testi adottságaival.
Így a haladás érdekében új módszerekre volt szükség, és jöttek a vezető disznók. Illetve az autókba kötözött malacok, akiknek a belső felépítésük – minő egybeesés – nagyon hasonlít az emberére. Hamarosan már arról is voltak adatok, milyen ütközéseket lehet jó eséllyel túlélni.
Ha ön szerint a malacból inkább rántott hús, vagy disznósajt legyen, akkor nézzen be a következő lapra is.
Persze később a mérnökök is rájöttek, hogy a disznóknak és az emberiségnek is jobb lesz, ha a malacok a jól bevált módszer szerint továbbra is valami rafinált konyhatechnológiai eljárásnak esnek áldozatul és nem ütközés közben kenődnek szét. A halottakkal kísérletezgetésről meg inkább ne is beszéljünk. A sok próba azért nem maradt eredmény nélkül, a kezdeti kísérletek tanulságai alapján készült el az ütközéskor összecsukló kormányoszlop, amellyel drasztikus mértékben csökkentek a halálos autós balesetek.
A mérnökök aztán hamar – úgy a hatvanas évek elején – kitalálták mi kell nekik: egy bábu, amely minden tekintetben hasonlít az emberre és rengeteg érzékelőt lehet belezsúfolni. A kívánságlistán szerepelt az is, hogy többször is felhasználható legyen.
Filléres gyerekek
Persze egy tisztességes, komoly belső értékekkel bíró tesztbábu nem két fillér. Még az egyszerűbb, aránylag kevés szenzort tartalmazó gyermekbábuk is 15 ezer euróba kerülnek, de egy kifejlett felnőtt példány nyakában 300 ezer eurós árcédula is lehet. És még mosogatni sem tud, csak ostobán néz maga elé a raktárban.
Terminátorok a raktárban
Minden tesztbábu – többféle magasságban, tömegben és nemben gyártják őket – fémvázra épül. Ezek formájukban nem mindig, de működésükben szinte tökéletes másai az emberi csontváznak. Kézbe véve egy bonyolultabb fémlábat, még az anatómiából kettesek is megtalálják rajta az Achilles-ín mását.
Hasonlóan míves a gerincoszlop, a bordák, vagy éppen a karok kidolgozása is. A fémvázra ezúttal nem élő szövet, hanem puha, lecipzározható hússzerű gumi kerül, hátul pedig arasznyi átmérőjű kábelrengeteg bújik elő, amely az érzékelők adatait továbbítja a számítógépbe.
Papa, mama, gyerekek
Egyedül az oldalütközésekre kitenyésztett darabok hiányosak, nekik a kezük hamarabb véget ér, mint ahogy az indokolt lenne. Ebből kiderül, hogy többféle célbábú is létezik. A klasszikus frontális, valamint spéci nyakú, a hátulról érkező ütközésekkor használt kivitel mellett oldalütközésre specializált darabok is megtalálhatóak egy rendesebb tesztlaborban.
Emellett gyakran még gyalogosok és gyermekek is vannak a raktárban. A 6, 12 illetve 18 hónapos korú gyermekkel megegyező méretű dummykat a gyermekülések próbáinál használják, de a teljes család sem ritka, amely a hagyományos családmodell szerint egy férfiből és egy nőből áll. Felárért plusz három gyerek is jár hozzájuk.
Meglepő, hogy az átlagos nőt formázó bábú mennyire apró. (150 centi, 50 kilogramm és a mellei is kicsik) De mivel hiszünk a statisztikáknak, elhisszük, hogy ez így van. Az NDK-s úszónőket és az amerikai gyapotbála-alkatú nőstényeket biztosan kihagyták a számításból, valami mérési hibára hivatkozva. Ebből látszik, hogy a mérnök is ember.
Mi is tesztbábuk vagyunk?
Hát igen, belőlünk is előbb-utóbb tesztalany válhat. Vannak autógyártók, amelyek már évek óta vizsgálják a valódi balesetekben összetört autókat. Megpróbálják rekonstruálni az esetet és tanulni belőle.
A közeljövőben pedig az sem elképzelhetetlen, hogy valódi feketedobozok kerüljenek járműveinkbe, amelyek az ütközés előtti néhány másodperctől minden adatot feljegyeznek, amit később felhasználhatnak. Jó esetben az utasok is többször felhasználhatóak lesznek, hála az egyre biztonságosabb autóknak.
