| László Krisztina, a Marie Claire főszerkesztője sokéves vezetői tapasztalattal a háta mögött mostantól kéthetente meséli el véleményét autós témákról. |
„A kabrió, az olyan ciki – mondta egyik barátnőm, amikor lelkesen meséltem közös ismerősünk legújabb autócsodájáról, egy Mercedes-Benz kabrióról. – A kabrióban tönkremegy az ember frizurája, az állandó huzatban arcüreggyulladást lehet kapni, parkoláskor mindent kilopnak belőle.
Nézz körül, kabriót csak macsó férfiak vezetnek, s ha véletlenül egy nő ül volánnál, az embereknek biztosan megvan róla a véleményük” – folytatta a kabrió elleni érvek felsorolását, melyek az átlag nő ismereteit és véleményét tükrözik erről az autófajtáról.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy barátnőm még soha sem ült kabrióban, s az irigység, ez a kellemetlen tulajdonság nem áll távol tőle. Az elmúlt néhány hét számomra teljesen véletlenül a kabriózás jegyében telt, és segített megérteni, miért válnak oly sokan a tető nélküli autók rabjaivá.
Kabrióval országúton
Állítólag a kabriózást városon kívül kell először kipróbálni, lehetőleg csendes vidéki úton, tavasszal, napsütésben, amikor a friss, illatos levegő, a kellemes langymeleg csak fokozza a kabrió nyújtotta élvezeteket. Az autó egy Peugeot 307 CC kupé-kabrió volt, kisérőtársam egy kedves volt kollegám, akit néhány éve fertőzőtt meg a kabriókór.”
A motortól félek, túl veszélyesnek tartom, ugyanakkor tetszik a szabadság érzése, amelyet a száguldás és a szabad levegő, a természet közeli élménye nyújt. Ez már a második kabrióm, az első kisebb és egyszerűbb volt, vele tanultam meg legyőzni saját gátlásaimat a kabriókkal szemben. Ma már 10 fok felett, ha nem esik, azonnal leeresztem a tetőt, és nem érdekel, ki mit gondol rólam.”
Akár egy kisgyerek, azonnal látni akartam, hogy nyílik a tető. Egy gombnyomás és 25 másodperc múlva máris éreztük arcunkon a nap simogató sugarait. (Még szerencse, hogy reggel fényvédő krémmel bekentem az arcom, egy kabrió esetében jó az óvatosság.)
A frizuráról csak annyit, ha az ablakokat nem húztam le, semmi baja sem lett. A felhúzott ablakok, valamint az autóban található szélterelő oly mértékben huzatmentessé tették a kocsit, hogy egyetlen szellő sem árthatott hajtincseimnek, s a fülem és a torkom sem fázott meg.
Persze néhány perc múlva már nem bírtam tovább: „Le az ablakokkal, a száguldás igazi élményét akarom! Érezni szeretném, ahogy a szél összeborzolja hajszálaimat, és jól esne egy kis libabőr is!? Végül százharminccal repesztettünk a Dunakanyar elhagyatott útjain, lehúzott ablakkal, dübörgő zene kíséretében. A kocsi istenien vette a kanyarokat, úgy éreztem magam, mint egy világsztár valamelyik romantikus filmben.
Következtetés: a kabriózás tényleg fantasztikus élmény a városon kívül.
Kabrióval a városban
„Ki az az idióta, aki lehúzott tetővel hajt végig a Kossuth Lajos utca bűzében a sok ideges autós között” – csengett a fülembe barátnőm pikírt megjegyzése. Én. Ezt is ki kell próbálni. Kisérőm ezúttal egy nagyvállalat kommunikációs igazgatója volt, régi ismerős, az autó pedig egy Saab 9-3-as cabriolet.
Ültünk az autóban a Kossuth Lajos utca dugójában, és én végig a körülöttem lévő emberek arcát figyeltem. „Már megszoktam az emberek rosszalló tekintetét. Vagy médiasztárnak, vagy maffiozónak néznek, mert ilyen autóm van. Pedig a cég fizeti, szerinte a kabrió jól megy a poziciómhoz. Különleges, egyedi autó, kitűnik az átlagból.” Tovább araszoltunk az autók között, szerencsére sütött a nap, nem volt túl meleg, mégsem fáztunk, metrt bekapcsoltuk a fűtést. „Nézd milyen szép teteje van annak a háznak! – próbált felvidítani kisérőm. – Amikor nem halad a kocsisor, a házak tetejét, a magasabb emeletek ablakait nézegetem. Egy fedett autóból ezt sosem látnád.”
Ez tény, de engem egyre jobban zavart az előttünk álló teherautó kipufogófüstje. Úgy éreztem, hogy a szomszéd sávban haladó hetes busz mindjárt agyonnyom minket. „Fel a tetővel, de gyorsan!”
Következtetés: én a városban csak zárt tetővel használnám a kabriót – akkor meg minek a kabrió? Talán reggelente, szép időben az Erzsébet hídon suhannék át nyitott tetővel, kisérőm szerint nincs is ennél klasszabb érzés munkába menet.
Kabrióval a mélygarázsban
Kiváncsi voltam, milyen lehet miniszoknyában kimászni egy kabrióból, nagyvonalúan becsapni az ajtaját és eltávozni, anélkül, hogy felhúznánk a tetejét. A helyzet pikantériája, hogy ezt az élményt egy nőtársammal osztottam meg, aki megengedte, hogy ezüstszürke Audi TT kabrióját vezessem. Ő Linda, huszonéves bombázó, két éve büszke birtokosa ennek a hihetetlen autókölteménynek. Papájától kapta szülinapjára, meglepetés volt.
Szülei azóta bánják az ajándékot, féltik a lányukat, aki beleszeretett a kabrióba és mindenhová azzal jár. „Jólesik, hogy megnéznek benne a férfiak. Egyáltalán nem sértő, sőt jót tesz a hiúságomnak. Pasizni viszont nem könnyű, ha kabrióval megyek az első randira. Többször előfordult, hogy a fiúnak inába szállt a bátorsága, amikor meglátta az autómat.”
A Mammut Bevásárlóközpont mélygarázsában szépen leparkoltunk és kiszálltunk, éppen úgy ahogy elterveztem. Linda rémült tekintettel nézett rám, amikor karonfogva a lift felé vezettem. „Megőrültél, egy tízmilliós autót ott hagysz nyitott tetővel?
Én még akkor is parázom, ha hosszabb ideig bezártan parkolok vele egy kevésbé biztonságos környéken.” Mire visszatértünk az autóhoz, három kamaszfiú vizsgálta közelről, egy idősebb bácsi pedig zavartan, néhány lépés távolságból tanulmányozta. Senki sem nyúlt hozzá, de azért nem árt az óvatosság.
Következtetés: Azt hiszem, ha az enyém lenne ez a kabrió, még viccből sem hagynám nyitott tetővel a parkolóban.
