Két Suzuki keltette fel nemrég a figyelmünket, amelyeket tulajdonosaik nagyon különböző stílusban használnak. Megnéztük, mekkora különbséget okoz az autók lelkében a féltő gondoskodás és a ridegen tartás, érdemes-e szalicillal vastagon megszórva, bura alatt tartani a családi járgányt.
Az alapkoncepció szerint a dédelgetett, keveset futott, csillivilli és a retektől roskadozó, kőkeményen használt Swift közötti különbséget szerettük volna képeken is megmutatni, de a gyönyörű tervet keresztülhúzta egy gaz Suzuki szerviz.
Nagymosás
Nem tudni, hogy azért döntöttek-e a kitakarítás mellett, mert nem mertek kísérő nélkül az autó belsejébe hatolni, vagy csak náluk ez bevett szokás, és mindenféleképpen kiganézzák az ügyfél kocsiját. Így a balkáni utak porát és más, változatos szörnyűségeket tessék odaképzelni a fehér Suzukiba. Mert nemrég még ott voltak. És valószínűleg háborítatlanul maradtak is volna, még ki tudja meddig.
A meglepett tulaj szerint egy tanulsága azért van az esetnek, nem kell feltétlenül mindentől óvni az autót, mert nincs a világon annyi kosz, amiből ne lehetne előbb-utóbb kivakarni. Persze csak ha feltétlenül muszáj.
Jól tartja magát
A makulátlan zöld Swiftet meglátva rögtön jó nagyapám jutott eszembe, aki eső után mindig leszaladt az okkersárga Zastavájához, és szarvasbőrrel gondosan szárazra törölgette, majd biztos, ami biztos, újraviaszozta.
Nagyjából hasonló élete lehetett ennek az autónak is. Minden porcikáján látszik, hogy vigyáztak rá – a plusz üléshuzaton felül kormányvédőt is kapott -, a csomagtartójában csend, rend, fegyelem uralkodik, lelkiismeretesen be vannak tárazva a kötelező és ajánlott kiegészítő felszerelések, és van neki saját neve is.
Kívülről is idegesítően jó állapotban van, fényezése nem matt, még az acélfelnik is eredeti fényükben ragyognak. Hiába, a garázs minden naptejnél jobban véd a gyilkos UV-sugárzástól, a vidéki lét pedig a padkázásoktól.
Családfa
Mindkét Swift családon belül került mostani gazdájához. Egyikük a szülőktől vándorolt a Budapestre szakadt lányhoz – helyét egy új Splash foglalta el a ház garázsában -, másikuk pedig testvérek között cserélt gazdát. Előéletük azonban már nem ennyire hasonló.
A szülők régi autója egész életét irigylésre méltó módon töltötte, legtöbbször csak két embert fuvarozva, míg a másik járgány főleg vezetéstechnikai terror alatt nyögött, de a külsejére ekkor még odafigyeltek. Később ez változott, új gazdája inkább a szerkezetért aggódik, a rendezett belső és az ápolt megjelenés talán a fontossági lista legvégén szerepel.
De ez érthető is, hiszen a kocsit városban sosem használja, hanem kizárólag hosszabb túrákra – bejárta már az egész Balkánt, és célba vették már vele Norvégiát is -, ahol az üzembiztos állapot mindennél többet ér. A szűkös, úti holmival is feltöltött belsőt meg úgyis lelakják a túratársak.
Koszolnak, elrontanak, elvesztenek, extrém esetben – ilyet is feljegyzett a legendárium – menekülés közben ablakot rúgnak ki a helyéről. Szintén rosszat tesz az autó szépségének, ha vagonokba téve utazik. A tapasztalat szerint ilyenkor a vas-oxiddal kevert por szinte beleég a szélvédőbe, amit nem könnyű onnan levakarni.
| Használt Swiftek |
| Hasonló korú autók és áraik itt találhatóak szép számban. Nézegessenek kedvükre! |
Még nincs vége a cikknek, lapozás után fogyasztás, zörgés és a választás következik.
Hűséges jószágok
A homlokegyenest más üzemeltetés, a két autó közötti négy év és közel 80 ezer kilométer különbség ellenére egyik autó sem hagyta még cserben a gazdáját, ha esztétikailag nem is, de műszakilag egyikben sincs hiba. Igaz, sokféle elektromos mágia nincs is egy Swiftben, ami elromolhatna. Komolyabb alkatrészt nem kellett még bennük cserélni, mindössze új szűrők, friss olaj, illetve az idősebb új vezérműszíj miatt járt eddig szervizben.
Olajcsere házilag
Egyiküknél a fenntartási költségek lefaragásának hevében a korábban rendszeres 15 ezres márkaszerviz-látogatások alaposan megritkultak, hiszen a szűrőket és olajat kis ügyességgel bárki le tudja cserélni a Suzukiján, a gyári garanciának pedig mostanra már a papírja is elporladt, így nem kell miatta aggódni. A másik – találják ki melyik – továbbra is igazi szakműhelybe gurul, ha eljön az ideje.
Tanulságos, hogy az öregebb gépben még az eredeti fékek dolgoznak. Hibátlanul. 140 ezer kilométer pedig nem kevés, de mivel ez a táv nagyrészt autópályán és autóúton került bele – ahol ugye aránylag ritkán kell fékezni -, a betétekre eddig csak ritkán volt szükség. Érthetően így el sem koptak.
Csak benzin kell
Van még egy nagy előnye a városon kívüli meneteknek, mégpedig a fogyasztás. Nyári gumival, megfontolt 110-120 közötti tempóval még púposra rámolva is hat liter alatti fogyasztást lehet kihozni az egyliteres Swiftből, ami nem hangzik rosszul.
Autóúton akár öt liter alatt is tartható az átlagfogyasztás, amely kis költségvetésű túrákon kellemes tulajdonság. Cserébe csak az előzések nyújtotta apró örömökről kell nagyvonalúan lemondani. Igaz, a nagyobb, már sportosabban is hajtható ezerhármas Swift is beéri hat liter körüli üzemanyaggal száz kilométerenként.
Menet közben mindkét példány – eltekintve a két motor közötti teljesítménykülönbségtől – hasonlóan viselkedett. Az idősebben határozottabbak és többszólamúak ugyan a zörgések, de a kapcsolók, a pedálok és a kormány, hasonlóan a többi kezelőszervhez, tökéletesen működnek.
Végül egy ronda közhely: nem a külső számít. Ez esetünkben megállja a helyét, hiszen a bemattult, kevés vonzó részlettel rendelkező Swift eddig pont ugyanolyan megbízhatóan működött, mint ápolt társa. Sőt, a csúnya külső még előnyt is jelenthet, ha éppen Albánia egyik tüskebozótjába rejtve kell épségben megvárni, amíg a gazdi visszatér a hegyekből.
De azért ha dönteni kellene a két autó között, inkább a zöld Suzukit vinném haza.
