Hideg, BKV sztrájkkal, ideges autósokkal súlyosbított csütörtök reggel van. Bár jogosítványunk a zsebünkben, mi mégis vizsgázni fogunk. Arra keressük a választ, hogy 13-18 évnyi autóvezetői tapasztalattal a hátunk mögött, vajon sikerrel vennénk-e ma is az éles KRESZ-vizsgát. Így kipróbáltuk.
Felkészületlenül
A tesztalanyok – András, Balázs és Tamás – előtt sokáig nem lehetett titkolni a feladatot – különben ki nem tették volna a lábukat az irodából -, de úttörő becsületszavukra megígérték, hogy nem járnak utána sehol, mire is kellene különösen ügyelniük ezen a reggelen. És úriemberekhez méltóan így is tettek. Lássuk, megérte-e.
| Aki kérdez: |
|
Köszönjük a Pest-Buda autósiskola oktatójának, Tendl Károlynak, hogy szakított időt a virtuális, fájdalommentes megbuktatásunkra. Aki nem szeretné a mi bukás-teljesítményünket felülmúlni, az ne habozzon, nézzen be hozzájuk a Bécsi útra. |
A legbátrabb
Kezdjük Andrással, hiszen neki sietni kell. Hamarosan sajtótájékoztatón van jelenése. Kicsit késik, kicsit izgul, pedig nincs oka rá, a jogsija régóta megvan, jól, biztonságosan vezet.
Vizsgán ezt ne csinálják utánunk:
Ennek ellenére nem a sietség miatt bukott volna meg, már az első percben. Nemcsak a Kia tesztautó lámpáinak, de a fékjeinek ellenőrzése is kimaradt indulás előtt. András bízik a hét év garanciában, ez az autó pedig még nagyon új. Biztos jó a fék. Pedig ez a vizsga része, de a napi rutinba is illene, hogy beleférjen ez a pár pillanat.
Vizsgán, a tapasztalatok szerint ennyiért ritkán buktatják meg a tanulót, mert ilyenkor a vizsgabiztos még nem szerzett halál közeli élményeket, így kitart az amúgy igen csekély jóindulatkészlete is.
A forgalomban aztán már nincs bocsánat. András második bukását az úgynevezett „fékkészenlét hiánya” okozta. Ez valami megfoghatatlan dolog, lényege, hogy a szakember szerint a sofőr, ha kellene, nem tudna megállni. Pont. Nincs értelme vitatkozni, versenyzői reflexekkel villogni. Megvan a második bukta is.
| Pozor, pozor! |
| A bölcs KRESZ módosítás óta azt tudjuk, hogy az egyirányú utcában szemből is feltűnhet biciklis. Ami viszont csoda, hogy eddig senki nem mészárolt le egyetlen kerékpárost sem a már fejből ismert jobbos utcáknál. Ott, ahol jobbról elméletileg semmi nem jöhetett. Eddig. De január elsejétől igenis jöhet.
Ha pedig átmegyünk a lehetetlen helyről, kamikazemódra érkező cangás nyakán, akkor mi leszünk a hunyók. Tehát ezután jobbra-balra is kell nézni mindenhol. Oltári ostobaságnak tűnik, ha már „rossz helyről” jön a biciklis, legalább ne legyen elsőbbsége. |
Túl gyorsan mész
A gyorshajtást az összes önként vizsgázó benyalta. Nem is volt nehéz, a harmincas övezetben nem találnánk olyan élő embert, aki szigorúan venné ezt a korlátozást. Ha pedig mégis betartaná, a vánszorgót rövid időn belül a többi autós koncolná fel.
Ugyanígy aljasok a városi, sorban hetvenes táblával felgyorsított szakaszok közé beillesztett részek, amelyeknek már nem jutott – esetleg direkt leszedték, ellopták – extra tábla. Ezeket a rendőrök is jól ismerik, és bár sportszerűtlennek tűnik a dolog, mégis bármikor megbüntethetnek, hiszen itt szabályosan legfeljebb ötvennel mehetünk.
Csere
Közben sofőrcsere, Balázs, aki általános iskolás kora óta tud vezetni – folytatja a vizsgát. Ő már látta, hogy mire kell figyelni indulásnál, így baj nélkül kijut a forgalomba. A gyorshajtás nála is rögtön becsúszik – ki találta ki azt a nyüves harmincas táblát – és persze a fékkészenlét hiánya miatt is idő előtt befejezhetné a vizsgát.
Balázs kínosan ügyel a jobbra-tartási kötelezettségre, olyannyira, hogy néha meg-megcsíp egy záróvonalacskát is. Nem, nem igazit, hanem tudják, azt a kis csökevényt, amely a forgalomirányító lámpáknál legelöl van. Sajnos ez is bukás.
Még hátra van féltucat kör, ahol az egyirányú utcából balra kanyarodást ismétlik át jó alaposan az oktatóval – sofőrünk nem látja értelmét a balra húzódásnak olyan utcában, ahol csak egy autó fér el. Végül mégis megpróbálja.
Vészvillogóval a buszsávban?
Utolsóként a főszerkesztő ül a volán mögé. Ö nem izgul, nem is figyel a szokottnál jobban, úgy vezet, ahogy mindennap teszi. Pillanatok alatt be is gyűjt három „túl gyorsan mész” beszólást a GPS-be rejtett Moha bá-tól. A többit már nem is számoljuk. Pedig nála is szépen gyarapodnak a hibavonalak.
Dicséret
A sok hiba és bukás ellenére kapunk dicséretet is. Különösen a körforgalmas irányjelzéseink vívtak ki elismerést, és a gyalogosokkal is előzékenyen bántunk. Nem róható fel nekünk az sem, hogy feltartjuk a forgalmat, vagy bizonytalanul haladunk.
Szerencsénkre a rutinpályára már nem maradt időnk, de vizsgáztatónk szerint ott is érhettek volna meglepetések. Nem, nem a parkolásokkal, hanem sokkal inkább a megállás utáni kötelező kézifékrántással, illetve az ipszilon-fordulóban indexelgetéssel. Végül gondolják végig és válaszoljanak: Önöknek sikerült volna?
