Nincs sok, de már akad néhány

Körülbelül egy héttel ezelőtt futottak be az első Altók a budaörsi Suzuki márkakereskedésbe, ahol véletlenül botlottunk beléjük. Az újdonságra egy út melletti óriásplakát hívta fel figyelmünket, a Swift Hellonál is látott színes, vidám felirattal az alján.

Itthon nincs belőle automata, a kézi váltós Alto ára 2,4 millió Ft

Létezik négyfokozatú automata váltóval is

Létezik négyfokozatú automata váltóval is

A képre kattintva a gyári galéria nyílik meg
A sziluett másik oldalán Kammerer Zoltán, olimpiai bajnok kajakozó mosolyog

A sziluett másik oldalán Kammerer Zoltán, olimpiai bajnok kajakozó mosolyog

A sziluett másik oldalán Kammerer Zoltán, olimpiai bajnok kajakozó mosolyog


Februári cikkünkben még csak azt tudtuk megírni, hogy a Suzuki jó árat ígér, amit be is tartottak.

A 2,4 millió forintos alapár a konkurenciát ismerve igen kedvező.

A leginkább testhez álló ellenfél, az Aygo révén szintén japán technikának tekintendő Citroën C1 akciós ára oldallégzsák és légkondi nélkül magasabb ennél, de az akciókban rendesen olvadó árakat nézve is igen jó helyzetben van a Suzuki.

Lejártak a kommersz színek
A 2,4 milliós Splash alá kellene belőni az árát

A 2,4 milliós Splash alá kellene belőni az árát

Szinte költői: hajnalpír gyöngymetál


Hölgyeket, a városi kisautók elsődleges vásárlóit nem lehet megfogni egy királykék-olcsó fehér-kommersz piros-metálfekete színválasztékkal. Ez az oka annak, hogy a kategórián belül igen gazdag a színválaszték.

Az Alto palettája nyolc fényezést tartalmaz a hókristály gyöngymetáltól az ezüstróka metálon át a mályvának tűnő hajnalpír gyöngymetálig. Összehasonlításképp: a C1-hez nyolcféle árnyalat rendelhető, a Twingo 11 különböző színben kapható.

Alapáron sok extrával

Alapáron jár négy légzsák és  légkondicionáló

Alapáron jár négy légzsák és légkondicionáló

Alapáron jár négy légzsák és légkondicionáló


Itthon nincs és nem is lesz lekopasztott felszereltségű alapmodell. Az összes Altóban van első és oldallégzsák, ezek nélkül a négy légzsákkal is csak háromcsillagos törésteszt miatt ellenszenves volna piacra engedni.

Bőséges a kényelmi felszereltség, az ajtókat távirányítós központi zár nyitja, elöl elektromos az ablakemelő, a háromküllős kormány forgatását szervo segíti. Alapáron jár a CD-s rádió, amely boldogul az MP3-as filékkel is, de csak két hangszóró jut a zenei élményre.

Meglepő, hogy a hátsó üléstámla csak egyben dönthető előre, akárcsak a Lada Samarában, pedig még a légkondicionáló is benne van az alapárban.

Az Alto és vetélytársai
Árak
Citroën C1 1,0i Comfort (68 LE) 2 855 000/2 564 000*
Chevrolet Spark 1,0 LS (68 LE)  2 535 000
FIAT Panda 1,2 Emotion (60 LE) 3 110 000 Ft/2 510 000 Ft**
Renault Twingo Rip Curl 1,2 (60 LE) 2 790 000/2 640 000***
Suzuki Alto 1,0 GLX AC (68 LE) 2 393 500 Ft

*Hátul az akciós ár
**FIAT autócsere-program támogatással
***További 300 ezer Ft engedmény és 4 év/60 000 km garancia Renault Crédit finanszírozás esetén

Egyféle motorral

A nyolcféle színből ez lehet a szavanna metál

A nyolcféle színből ez lehet a szavanna metál

Csupán 4,4 liter a gyári átlagfogyasztása


Gyorsan kipipálható a motorkínálat, mert egyféle benzinessel készül az Alto Indiában. A választék az ezres háromhengeresre korlátozódik, amely a 14 másodperces százra gyorsulás alapján viszonylag használható motor lehet.

A fogyasztás rendkívül alacsony, a gyári adatok alapján egy decivel még a Toyota Aygót és francia testvéreit is sikerült alulmúlnia a Suzukinak. A kisautó 4,4 literes szabvány szerinti átlaga 103 grammos kilométerenkénti szén-dioxid-terhelést jelent, ami igazán kedvező érték.

Marutiként ismerjük az elődöt
1994-től 2006-ig élt a harmadik széria

1994-től 2006-ig élt a harmadik széria

1994-től 2006-ig élt a harmadik széria


A második generáció, a Merkur kínálatából ismert Maruti DX800 némileg kicsinosítva, de még mindig kapható. Az indiai gyár továbbra is készíti, mert olcsó és megbízható, ezért van rá vevő.

Európában 1994-ben debütált a harmadik generáció, amelyet a Suzuki a Japánban értékesített Cervóból hozott ki. Ez a széria 2006-ban futott ki, itthon is látni belőle néhányat. A negyedik sorozat kizárólag Indiában készül, testvérmodelljével, a Nissan Pixóval közös gyárban.