Hutyutyu, hutyutyu, csak nem indul
A Kispolskinak lelke van. Ezt mindenki tudja, aki közelebbi kapcsolatba került már egy ilyen autóval. Akkor indul, amikor kedve van, és addig megy, amíg kedve van. Persze egy kis odafigyeléssel, kedveskedéssel sok mindenre rá lehet bírni őket, de jó nagy adag alázat és türelem kell ahhoz, hogy egy ilyen ördögfiókát kezeljen az ember.
Nekem például elég nehézkesen indult a nap. Szombat reggel 6-kor, a július 23-25. közötti agárdi találkozó második napjára indulván hiába indítóztam a szomszédok örömére (hutyutyu…hutyutyutyu…), csak nem indult a kisautó.
Szemek
Szerintem csak lámpalázas volt, mégiscsak évente egyszer adódik alkalma találkozni rekordmennyiségű, 120 kispókkal! Álmosságtól csukott szemű párom prózaibb okokra hivatkozott, és valami átkozott megszakítót emlegetett…
A lényeg, hogy szakértő beavatkozását követően negyed hétkor (a tájékozódási versenyhez nélkülözhetetlen mitfárerem, Kriszti felvételét követően) kis női különítményünk boldogan robogott Agárd felé. Az sem kedvetlenített el, hogy az érdi emelkedőnél legyorsult egy kamion, hiszen még így is időben értünk le a reggeli 8 órás eligazításhoz. Nemsokára kezdetét vette az első igazi versenyszám, a tájékozódási verseny.
Rajzold vissza!
Messzi földről jöttek a külföldi indulók, az eredeti maluch-DNS-t hordozó polákokon túl cseh és szlovák rendszámú autók is voltak. A találkozó nemzetközi résztvevőire való tekintettel az előző években megszokott szöveges feladványok helyett idén fényképes fejtörők voltak. Az itiner most is a Velencei-tó körül vezetett minket, ahol télen fotózott jellegzetes tájakat, hóborította építményeket kellett (volna) most nyáron felismerni és lerajzolni a fotóról leretusált, hiányzó dolgokat.
Nem irigyeltem a szervezőket, mert például az egyik helyen mi egy nádtetős ház, versenytársunk pedig egy műgólya fájdalmas hiányát vélte felfedezni, de a rajzokra pillantva zsűri legyen a talpán, aki a különbséget a két lerajzolt műtárgy között felfedezi…
Rozsdamarta, nem ragyog
Rászolgáltunk a pihenőre, amit retro-érzetű kockás pokrócon, elemózsiás kosárkával az ügyességi versenyek (hátrafelé szlalom, bekötött szemű szlalom, stb.) alatt ki is vettünk. Azaz vettük volna, ha nem következik be az, aminek értelmét női aggyal sosem fogok megérteni: a motorbőgetés.
Azt még értem, hogy csodájára járnak az összes feltuningolt motornak, de hogy miért nyújt oly nagy élményt egy helyben álló kocsi motorját hallgatni, az rejtély.
Felvonulás rendőri felvezetéssel
Rövid szürreális pihenőnk után a következő, számukra is élvezhető program az autós szépségverseny és az azt követő felvonulás volt. Amikor is rendőri felvezetéssel összesen százhúsz 126-os FIAT dudálás és integetés közepette megkerülte a Velencei-tavat, hatalmas örömet szerezve a tó körüli lakosoknak.
Nem mindennapi látvány ugyanis ez a konvoj. A Kispolskinak vitathatatlanul stílusa van. Még egy gyári, húszéves darab is magával ragadó a maga nemében, nem beszélve a néhány kisebb-nagyobb (olcsóbb és drágább) trükkel egyedivé tett járgányokról. Ezek az autók pöpecek és szerények, morcosak és viccesek, vagányak és megszeppentek, hetykén úrfisak és útszéli csavargósak.
Megható, de rémes zenéjű reklámfilm az állandóan ugráló Kispolskiról:
Kabrió és diszkóverda
Volt itt minden: rákötözött régiségektől rogyadozó rozsdamarta ősautó, csillivilli kabrió, gyönyörű metálfényes luxusautó, omlásveszélyes Polskiterepjáró, tetőcsomagtartós és utánfutós túramobil, megahangfalakból álló diszkóverda.
Ezúton is köszönet a szervezőknek és a lelkes résztvevőknek, hogy idén is ilyen jó hangulatú találkozó jött létre, és persze reméljük, jövőre is tartjuk a színvonalat! Ha a Kispolskik is úgy akarják, jövőre veletek ugyanitt ;)
