A feladat:
Dénes kollégánk fejlett szépérzékét – no meg a világvárosi látképet is – rettentően zavarja az a hónapok óta az Árpád fejedelem útja és nagyjából az Üstökös utca sarkánál, a két sávot elválasztó járdaszigeten álló, lebombázott elejű Škoda Favorit. Rendszám nincs rajta, feltehetőleg mozgásképtelen, és az állapotát elnézve a gazdája sem fog érte jönni soha. A lámpánál kolduló figura kezdi belakni, ugyan nem alszik még benne, de a munkaeszközeit előszeretettel halmozza az oszladozó autótetem orrára.
Innen már csak egy lépés a közszolgálat oltárán saját ereit szívesen nyiszáló főszerkesztő ötlete: takaríttassuk el onnan a szemetet. Mármint hogy én, akinek amúgy titkos hobbija a hivatalokba betelefonálás, érdeklődés. Hát jó, lássunk neki.
Kezdet
Átlagembernek a Google jelenti a kályhát, így innen indulok, a varázsszó a Fővárosi Közterület-felügyelet volt. Telefonszám megvan, gyorsan hívom is.
8:24 Stirlitz feltárcsázza a Hivatalt. Második csengésre felvették. Előadom, mi járatban vagyok – bár az öreganyámnak szólítás elmarad, mégis segítenek – majd jön az első kapcsolás. Pár perc zenehallgatás után visszaugrunk a startra, a kapcsolt nem veszi fel a telefont. Nem baj, van mááásik és kezdődik ismét a zene. Az ötödik perc után megint a rajtkockán toporgok, jön a tanács, próbáljam meg később. Rendben, kilenc után visszatérek. Addig ők is, én is kávézhatunk egyet.
9:03 Újabb telefon, a célszemély azonnal felveszi. Ismét elmondom, mit szeretnék, majd megtudom, hogy egyes kerületek – III., IV., VIII., XI., XII., XV., XVII., XXII. – saját maguk intézik többek között az útjaikon lévő roncsok eltakarítását is. Mivel úgy gondoltam – mint később kiderült hibásan, a földrajz elégtelent bevéstem magamnak – , hogy az Árpád fejedelem útja Óbuda, így a III. kerület telefonszámának megszerzése után elköszöntünk egymástól.
A legtöbbet a harmadik kerületi hivataltól tudtam meg, 11 perc beszélgetés után
9:12 Az óbudai hivatalban csörgetem a telefont. Jön a szokásos menetrend, felveszik, kapcsolom az illetékest, közben idegesítő zene. Sokadszor adom elő, mit is szeretnék, így már gyorsan megy. A vonal másik felén lévő ember megpróbál ugyan lerázni – közben a félig eltakart telefonból hallom, ahogy a hátországgal egyeztet, hogy „ez a csákó valami cikket akar ebből írni” – de megnyugtatom, nem nyilatkozatot várok tőle, csak segítsen már, hogyan tovább.
Így hamar megtudom, hogy hasonló esetben a bejelentés után kimennek, megnézik az áldozatot, ha van a kocsin rendszám, akkor a rendőrségi nyilvántartásból kikeresik a tulajdonos címét, és küldenek neki egy levelet, hogy legyen kedves, vigye már el az autóját valahová máshova. Ha nem járnak sikerrel, akkor szép, nagy matricát kap a rom, hogy ha arra jár a gazdája, még észbe tudjon kapni. Ha erre sincs reakció, akkor összezsuppolják és elviszik a jószágot. Innen még további negyed éve van a tulajdonosnak, hogy megmentse a kocsit. Aztán jön a szomorú vég.
Figyelemre méltó dolog, hogy hiába vannak még az autón olyan azonosítók, mint motorszám, alvázszám, ezzel nem mennek sokra a hivatalban. Legfeljebb új autóknál vannak ezek benne a rendszerbe, új autót meg aránylag kevesen hagynak sorsára az út mellett.
Gyorsan a végére is érünk, már akár el is kezdhetném a lassan darabokra hulló roncs bejelentését, amikor kiderül, hogy hohó, ez bizony II. kerület, így nem úszom meg az újabb telefont. Megkapom a számot és már csörgetem is.
<21>
<21>
<21>
„”„”
––
