Ugyanolyan pocsolyának tűnt mint a többi, a tetején gyöngyöző esőcseppektől semmivel sem tűnt veszélyesebbnek, mint több száz társa a Vágány utcában. Csak a mélysége nem volt mindennapi.
Fröcskölés, koppanás, anyázás. De nem tűnt vészesnek a dolog, egészen addig, amíg a műszerfal kis narancssárga jelzőlámpája fel nem villant. Itt bizony baj van, a jobb első kerék légnyomása elkezdett a légkörihez igazodni. Vészvillogó, félreállás, gyors szemle. Ez bizony csúnya hasadás. A 18 colos felnit elnézve, nem is ringatom magam abban a hitben, hogy lesz hátul rendes pótkerék, lélekben felkészülök a szükségpótkerék komikus látványára. A csomagtartó aljában azonban semmi nincs, csupán defektjavító készlet. Ezzel nem tudom megjavítani, az tuti. Hogy a jég verje el!
Bolond divat
Az utóbbi időkben egyre elterjedtebb divat, hogy a pótkereket kispórolják az autókból. Kezdetben csak a mérettel játszottak a gyártók, holmi ostoba kinézetű szükségpótkerékkel szúrták ki az ember szemét. Ez ugyan komikusan festett az autón, óvatosan és legfeljebb 60-80 km/órás sebességgel lehetett vele továbbautózni, az első gumis műhelyig.
Sokáig a tesztekben is megemlítettük, ha csak ilyen ál-pótkerék volt az autókban, aztán lassan hozzászoktunk. Manapság már visszasírjuk ezt is, hiszen még ez a szerencsétlennek tűnő megoldás is megment attól, hogy egy ócska defekt miatt az út szélén, lógó orral kelljen várnunk az autómentőt.
A következő visszalépés az abroncsjavító készlet. Ez már a szükségpótkerék helyigényének felével is beéri, egy aprócska kompresszor némi furcsa cső, és egy flakon csodafolyadék jelenti a megoldást, defekt esetére. Persze nem minden esetre, csak ha apró lyukon át távozik a levegő az abroncsból.
Miért jó?
Ez nem jó! Egyáltalán nem jó, sőt, szerintem üldözni való ostobaság a pótkeréken spórolás. Amit nyerhetünk vele, az optimista számítások szerint is mindössze húsz liternyi rakodóhely a csomagtartóban. Esetleg nagyobb mennyiségű mély hang, ha subwooferrel töltjük meg a keletkezett rést. Veszteni viszont sokat lehet vele. Például egy teljes hétvégét, de külföldön járva még ennél is nagyobb szívás lehet belőle. Itt természetesen ne egy veszélytelen EU-s kalandozásra gondoljunk, hanem mondjuk képzeljük lelki szemünk elé a tiranai kettes számú gumiellátóbolt raktárkészletét és próbáljunk meg benne egy 225/45 R18-as abroncsot felkutatni.
Egy defekt és vége a menetnek
A telefont a harmadik csengésre felveszik. A vonal végén magyarul viszonylag jól beszélő, de hallhatóan nem magyar anyanyelvű embernek elmesélem a bajomat, ő megkérdezi az alvázszámot, és hogy merre is állok. Állítólag negyed órán belül visszahívnak, hogy megszervezzék a mentésemet. Nagyjából kilenc körül járunk. Alig négy perc múlva cseng a telefon, az autómentő vezetője érdeklődik, hogy pontosan hol is futhatnánk össze. Elmondom, felírja, újabb várakozás. Közben visszaballagok, lefényképezem a gödröt, amely elnyelte a fél kereket. Hátha valamire jó lesz.
Sok időm nem maradt, mert nemsokára befut a tréler. Amíg a csomagtartóból előkotrom a vonószemet, a tréleres lerakja a rámpákat, letekeri a csörlőt. Még néhány perc és a kocsi a platón. Az első telefonhívástól számított fél óra alatt. Szokatlan, valahogy nem erre számítottam.
Egész hétvégén a szervizben áll, mert ilyenkor nincs meló
Míg az óbudai Mazda szerviz felé tartunk jót anyázunk ezen a pótkerékmentes hülye világon. Ahol egy defekt miatt kénytelen az ember autómentőt hívni, mert nem tudja önmaga járóképessé tenni az autót. Szomorú.
A nap két tanulsággal is járt. Az első, hogy sosem veszek pótkerék nélküli autót, a másik pedig, hogy vannak egész gyors, hatékony autómentő szolgáltatások. Az már csak hab lett volna a tortán, ha szombaton valaki esetleg meg is csinálta volna a kereket, vagy a szerviz adott volna egy pótot, de erről szó sincs. Így az autó békésen, féltérdre ereszkedve várja a hétfői munkakezdést.Egy ótvaros kátyú miatt.
