Íme, a kis gyűjtemény! Mikor először megláttam őket, egyből bevillant – nagyapám történeteiből – a havas sztyeppén és fenyőerdőkön átkanyargó földút, melyen határozott dübörgéssel halad célja felé az Ural, s ponyvája alatt ott zötykölődik vagy két tucat usankás elvtárs a dobtárassal. A Kamazok mögött szinte láttam a kékes-szürkén gomolygó füstöt, melyet nem csak a nehéz teher alatt tudnak produkálni, s a fülkében Pista-bá utánozza ezt a jelenséget egy szájából hanyagul kilógó cigarettával.
Hát ez itt meg micsoda?
Kedves Olvasó! Ebben a rovatban Csepreghy Dániel, a modellautók nagy ismerője mesél a gyűjtögető életmód szépségeiről, elárulja, mi tesz igazán érdekessé egy-egy modellt, illetve miből és hogyan építhetünk méltó környezetet kisautónk köré. Mindezt szigorúan 1:18-ban. Kivéve, amikor nem. :)
Már a csomagolás fakó celofánablakán keresztül látszik, hogy olyan oroszos nagyvonalúsággal és elnagyoltsággal alkották meg szorgos Szása-, Iván- és Vlagyimir-kezek, de 1:43-as méretarányukhoz képest egész jól néznek ki. Nem véletlenül mondom ezt, hiszen a birodalom széthullását követően az ilyen üzemek szinte mindegyike bezárt. Sokáig olyan modellekhez lehetett csak hozzájutni, amelyeket házilag raktak össze a gyárból annak idején „kimentett” alkatrészekből.
Origami dobozok
Kezdjük vizsgálódásunkat a tekintélyt parancsoló URAL-oknál!
Az egyik egy tisztes polgári kivitel, billencs felépítménnyel, a másik egy ízig-vérig katonai szörnyeteg, fix-platóval, ponyvával. A fülkealapanyag persze ugyanaz, ám a gépházban más erőmű dolgozik. Mint látható, a nem elhanyagolható mennyiségű üzemanyag elégetéséhez szükséges levegőt is más irányból kapják a nagyteljesítményű motorok.
Mások a tükrök, máshol helyezkedik el a cserélhető (!) pótkerék, s a gumik is az alkalmazásnak megfelelően szereltek. A fényszórók igazán szépek, szemből igazi vaddisznókban gyönyörködhetünk. A dupla hátsó híd természetesen – vagy természetellenesen – rugózik, és a kardántengely jó szolga módján követi a differenciálművet. Ne felejtsük el, hogy 1:43 léptékkel készült! Nem semmi egy ilyen méretarányú kivitelnél!
A katonai kivitelnél döbbentem rá a dolgos kézimunkával történő gyártás nehézségeire. Történt ugyanis, hogy feltehetően már a minőségi ellenőrzés után, – vagy nevezzük akkor már ideillően műszaki vizsgának ezt a folyamatot -, az elszabadult sárfogó visszaépítésével, mintegy fél órát bíbelődtem. Szerencse, hogy a bonyolult ördöglakatként funkcionáló dobozajtón nem esett ki a hosszú út során, amit a modell (nem játék) megtett a manufaktúrából a vásárlóig. A billentő teleszkóp még a dobozolás előtt eltörhetett, de ilyen apróságon miért akadjak fenn, ha a meós sem tulajdonított neki nagy jelentőséget!
Térjük rá a Kamaz teherautókra! Három darabot sikerült beszerezni annak idején, s mindhármat a jellemző narancsszínben! Nem kis meglepetésemre a két egyforma sem egyforma. Igen-igen! A puttony árnyalatnyi színeltérést mutat. Ajjaj! Bizonyára lefagyott a színkeverőgép számítógépes vezérlése, és másodszorra nem ugyanolyan lett a recept. De sebaj! Ezeknek legalább működik a billentője!
Az már-már elvárás ezen a szinten, hogy a fülke előre bukjon, s így feltáruljon az erőgép-szíve. Csodálatomat ennél a résznél az a tény vívta ki, hogy a váltókar – szinte valósághűen – marad a motorblokkon, s nem billen a fülkével! Mint az jól látható, itt sem egyforma a két típusnál a kivitelezés. A platós felépítménnyel felszerelt tehergépkocsin a fülke mögé került a csutora, valamint más – a bizonyára aerodinamikai és biztonságtechnikai szempontból – a lökhárítóba integrált lámpatest.
A minőség a Kamazok esetében is hűen tükrözi a manapság érvényes megállapításokat. Pont, mint az igazin: az illesztéseknél a pengét baltára cserélhették, és itt is a végtelennél sokkal hamarabb találkoznak a párhuzamosok. Azt is csak ők tudják, hogyan lehet ilyen kis távolságon ekkora ferdeséget előidézni, mint a platós kivitel fülke-lökhárító viszonylatában. De ez így szép, vetekszik a Vaszilij-Blazsennüj székesegyházzal, s ideidézi nagypapám egykori Zaporozsec 968M kisautójának szellemét. A „gépsárkányok” mögé kerülve is jól kivehetők a gondosan megmunkált eltérések. Gondolok itt a lámpatestek különbözőségeire, valamint a bizonyára nehéz terhek cipelése nyomán keletkezett alvázcsavarodás okozta ferdeségek sokaságára. A fixplatós verziónak például nem ér le a bal hátsó dupla-kereke a talajra.
Másik érdekesség a keleti blokkot is elért technikai fejlődésnek tudható be: míg a billencseknél ezüstre alkották a tükröket, addig a fixplatósé fekete. Természetesen a vakítás-mentesítő automata fényerő-szabályozó lehet az oka.
Összefoglalva az előbb leírtakat, úgy gondolom, minden, nosztalgiát kicsit is kedvelő modellgyűjtőnél ott a helye ezeknek a csodáknak. Amikor szert tettünk a bemutatónkban szereplő teherautókra, még nehézkes volt a beszerzésük. Manapság szerencsére megújult a játékautók gyártása is Oroszországban, s az igen széles palettának köszönhetően, gyakorlatilag mindenféle orosz kisautó kapható. Ha a normál kereskedelmi forgalomban esetleg nehezebben talál valaki, akkor csak meg kell várni a soron következő autómodellbörzét, ahol hatalmas kínálat várja új gazdáit.
Nem kívánom összehasonlítani a kivitelezést más gyártókéval, mert bizonyára a Kyosho vagy az Autoart is különbül elkészítené. Kétlem, hogy bárkinek eladnák a jogokat a gyártáshoz, s ez így sajnálatos dolog, mert ugyan megmosolyogjuk a gyártási minőséget, de nem élvezhetjük igazán a modellben rejlő értékeket. Egy profin kivitelezett minőséggel tán sokkal többet el lehetne adni ezekből, azonban fenn áll a veszélye a retro-érzés, és a semmihez nem hasonlítható „russzki-feeling” elvesztésének. Hát, nem tudom, hogy melyik felállásban járnánk jobban. Nekem így is tetszenek, és örülök, hogy vannak nekem.
A korábbi modellautós cikkekért nem kell messzire menni, elég erre a linkre kattintani.
