Ágyúgolyófutam Mercedeszekkel

Tudják, hogy mennyivel hasít egy négykerék-hajtású S-osztályos Mercedes-Benz, amelyben a 350 BlueTEC motor dolgozik, miközben kétezret forog a főtengely? Valamivel a 140-es jelölés fölött pihen a sebességmérő mutatója, miközben az autóban síri csönd uralkodik. Nagyjából ennyit sikerült megtudni egy háromnapos út alatt, amelynek során számos Mercedes modell kormányát tekergethettük.

Mozart városán át

Ezer kilométernél is többet tettünk meg Budapestről indulva, Salzburgban megpihenve, Nogaredón át, Bergamo repterének parkolójáig. A Pappas Auto ilyen utakat szervez azoknak, akik hajlandóak fizetni azért, hogy a csillagos márka modelljeiben töltsenek el két és fél napot, miközben megismerkedhetnek Salzburg szépségeivel, Mozart munkásságának egy kicsiny szeletével, az olasz konyha remekeivel, az itáliai szőlőültetvények folyékony végeredményével.

Bevallom, hogy engem elsősorban az autók vonzottak és nem tett annyira boldoggá, hogy Salzburgban – itt töltöttük el az első éjszakát – a vacsora alatt Mozart operáiból énekelnek részleteket, ezzel fölvezetve a következő fogást. Különösen úgy, hogy farkaséhesen érkeztünk meg a helyszínre, hiszen a Pappas Auto központjában tett látogatás, egy csoportos tankolás és a szállás elfoglalása után egy háromórás sétát tettünk a városban.

Pedig nagy élmény volt, ahogy a korhű jelmezbe bújtatott zenészek és énekesek játszottak nekünk, énekeltek köztünk. Igazából azonban csak a desszert előtti részt tudtam élvezni, addigra sikerült csillapítani az étvágyamat, akkortól tudtam figyelni.

Észrevétlen Németország

Másnap Nogaredóba kellett eljutnunk, Németország érintésével, ahol padlóig taposhattuk a gázpedált. Azaz taposhattuk volna, ha észrevesszük, hogy az Autobahn-on járunk. Schengennek köszönhetően úgy jutottunk el Olaszországba, hogy nem padlóztuk az autót. Mondjuk egy olyan autóban amivel lehet száguldozni, az ember sokkal inkább hajlamos arra, hogy kényelmesen suhanjon.

A végsebesség tesztelését ugyan kihagytuk, mégis időben sikerült odaérni a Michelin Guide által is ajánlott étteremhez. A Castel Toblino asztalaihoz azért is kellett pontosan érkezni, hogy olasz barátaink még a szieszta előtt elénk tehessék az öt fogásból álló menüt.

A kiadós ebéd után megpihentünk a Garda-tó partján, hogy aztán elfoglalhassuk szállásunkat Nogaredóban. Ez sem ment egyszerűen, mert Olaszországot inkább csak autópálya szintjén ismeri a gyári navigáció.

Vacsoránk hasonlóan laktató volt, mint az ebéd, az olasz borok kóstolását azonban páran kihagytuk, mert még dolgunk volt. Lenyúltuk a tizenegy autóból álló flotta két nyitott darabját, hogy legalább azokról értékelhető fényképek készülhessenek.
A túra ugyanis nem autós újságíróknak szólt, mi azonban mégis szerettünk volna ebből a szemszögből tudósítani az eseményről.

Pecsenyére sült

Ez azonban nem volt könnyű. Mert mit lehet megállapítani egy autóról, amit csak autópályán volt alkalma kipróbálni? Egy dolgot biztosan meg lehet állapítani, legyen bármilyen gyors az SLK, a napfény káros hatásait még azzal sem lehet elkerülni. A Budapesttől Salzburgig tartó szakaszon a nyitott tető miatt pecsenyére sült sofőr és utasa.

Mi az utazást az E-osztály kupéváltozatával kezdtük. A karosszériára vasalt élek, az erősen domborodó hátsó sárvédő, a B-oszlop hiánya nagyszerű végeredményt hozott. Kívánatos darab a kétajtós, de nem hibáktól mentes. Az utastér anyagai olyan minőségi szintet képviselnek, amit a német gyártótól jogosan várhatunk el. Otthonosság, ez jutott róla eszembe. Valószínűleg otthon is éreztem volna benne magam, ha nincs üvegtető az autón. Ez értékes centimétereket rabolt a fejtérből, így a komfortot egy pillanatig sem éreztem.
Száznegyvennel hangtalanul tudtunk haladni, az erős gyorsításokhoz is elegendő volt a 250 CDI jelű motor 204 lóereje. Viszont a soros motor nem illik ebbe az autóba. Kell az a V6-os, hogy gyorsításkor halljuk is az erőt.

Aztán GLK-ra váltottunk. A formás kocka talán az a darab a felhozatalból, ami mindennapi használatra legalkalmasabbnak tűnik. Hossza nem túlzó, normális méretű a csomagtartó, utastere is alkalmas emberek befogadására, emelt hasmagassága pedig igen hasznos lehet. Ebben a 350 CDI gyengébb változata dolgozott, a 224 lóerő kellemesen mozgatta az autót, ugye itt már a megfelelő hang is megvolt gyorsításkor, ám a nagy homlokfelület miatt 1,5-2 literrel magasabb fogyasztási értékeket mutatott a fedélzeti számítógép, mint a CLS esetében.

Egyszer elegáns, máskor katonai

Pedig a következőnek próbált CLS 265 lóerős volt, főszerkesztőnk már hozsannázott róla, sokat nem tudok hozzátenni. Ezzel gurultunk át Olaszországba az adaptív tempomatot használva. Ez kevésbé volt kellemes társ, mint az A6-ban próbált darab, nem lehetett vele megfelelő ritmusban autózni, hisztisebbnek tűnt.
A CLS formája általában tetszett a társaságnak, de általános vélemény volt, hogy ennek a hátulját le kellene cserélni az előzőére, akkor lenne tökéletes. A matt fényezés viszont egyértelműen telitalálat, ami elegánsnak mutatja az autót, ugyanakkor bármikor elvegyülhetne egy katonai konvojban.

Nem úgy az S-osztály, amely a felsőbbrendűségét lépten-nyomon hirdeti. Egyszerűen hatalmas. Elöl végtelen mennyiségű a hely, hátra sem kényelmetlen ülni, de a középső hely inkább csak vicc. Az utastérben olyan csönd uralkodik, hogy szinte a pislogásunkat is hallhattuk.

Sajnos ezzel a modellel tettük meg a túra egyetlen érdekes útszakaszát, ahol hamar kiderült, hogy nemcsak nagy, de súlyos egyéniség is. Sokkal kelletlenebb volt a kanyarokban, mint a CLS, a kényelmes bőrfotelek azonban meggátolták a csúszkálást. A támla oldalán automatikusan fújódtak föl a párnák, hogy ki ne essünk az ülésekből. A Sport gomb megnyomása után a gázreakció érezhetően élénkebb lett, de jó messze van az S a sportosságtól.

Csillagok alatt

Éjszakára sikerült megszerezni az E-osztály nyitott változatát és az SLK-t. A kis roadster-ben benzinmotor dolgozott, a kompresszoros fajtából. A 184 lóerő papíron nagyon szépen viszi az autót, viszont az élmény valahogy elmaradt a várttól. Tudom, hogy szentségtörés összehasonlítani egy Mazdával, de az MX-5 ehhez képest az autózás csúcsa, ráadásul feleennyibe kerül.
Arról nem is szólva, hogy annak a teteje vászon ugyan, de két másodperc alatt nyílik, csukódik. Az még csak hagyján, hogy az SLK fémteteje hosszabb ideig hátráltatja az autóst, de háromszor is rá kellett segíteni a záródásra – ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy rá kellett tehénkedni a tetőre, hogy bekattanjon.
Az egyetlen vérforraló tulajdonsága az volt, ahogy váltáskor visszadurrant a kipufogó, ám ezt gyorsításkor mindössze kétszer lehetett hallani, ugyanis utána akkora lett a szélzaj, hogy ezt elnyomta.

Hol a köret és a főétel?

Amilyen lelkesen indultam neki ennek a 2,5 napnak, annyira csalódott voltam a végén. Mert egy csodálatos menüt villantott föl a program, de az az igazság, hogy csak a desszertet kaptuk meg belőle. Ugyanis végig hiányérzetem, hiányérzetünk volt. Keveset kaptunk az autókból, keveset kaptunk a látnivalókból. Rohanós lett. Persze, ez legyen a legnagyobb gondom, átkocsikáztam három (négy) országot, miközben pihent a bal lábam.