A vak kefekötő és az érzelem titán kulcspillérei

Nem gondoltam volna, hogy Wernher von Braun lesz az első híres német, akivel Berlinben találkozom, ahová a Ford invitált, titokzatosan. Von Braun a Tegel repülőtér brutalista kockájának belsejében található, bronzból készült, a titok pedig már nem titok: az Evos tanulmányautó bemutatása volt az apropó.

Mostanra persze az űrkutatás letűnt aranykorának nagy hőse, de érdekes gondolat, hogy von Braun első karrierjében terrorfegyvereket tervezett a náciknak, és ha a nácik nem lettek volna olyan vérszomjasak és ostobák, hogy pont legokosabb állampolgáraikat üldözik el ezeréves birodalmuk első éveiben, akkor von Braun rakétái minden bizonnyal nem trinitro-toluol és ammónium-nitrát keverékét, hanem atombombákat repítettek volna Londonra – sőt, ha Eugen Sänger nem számolja el szuborbitális kacsabombázójának röppályáját, akkor New Yorkra is. És akkor Berlin ma nem bájos-biciklista észak-európai város lenne, hanem egy pokoli birodalom fővárosa, ahol kétszázezer ember lehelete alkotna esőfelhőket a Große Halle kupolájában, és Budapestről nem a Malév retrófestésű turbólégcsavaros repülőgépével közelítettem volna meg, hanem a háromméteres nyomtávú Breitspurbahn Berlin-Isztambul fővonalán.

Mindezt csak azért mondom, mert Berlinben érdemes odafigyelni a szavak és a tettek következményeire.

„Appetite for Titanium”

A szavak súgóképernyőről érkeznek, és tettek ekkor még nem kapcsolódnak hozzájuk, csak egy élesen sokszögletű színpad, amire rá van írva, hogy Ford. Pontosabban az, hogy One Ford, azaz Egy Ford, ami a vállalat dizájn-egységesítési stratégiájának a beceneve.

Mert annak ellenére, hogy a Ford amerikai vállalat, évek óta megosztottan él, és furcsa mód az európai leányvállalat sokkal jobb autói – mint a Mondeo és a Focus – nem jutnak el az amerikai piacra. A párhuzamos tervezői munkának próbálnak véget vetni Alan Mulally vezérigazgatósága alatt, és ezt a közös tervezést koordinálja egy ideje J. Mays, akinek megpillantom a csíptetős névjegyét egy hosszú asztalon, ahonnan egy asszisztens előkeresi az enyémet is. A névjegyet sonkás szendvics és málnás-áfonyás kosárka követi, nehéz, gyönyörű palalapon szolgálják fel.

Némi falatozás után, de még Mays előtt, Stephen Odell mutatkozik be, a Ford európai részlegének vezérigazgatója. Nem könnyű megjegyezni, hogy mit mond, Odell ugyanis azon a megfoghatatlan nyelven beszél, amin nem az emberek, hanem a nagyvállalatok szoktak, és ami olyan, mintha szavak pattognának végtelen tükrökben, szavak, melyek csak annyira stabilak, mint a felhők a földről nézve, mielőtt szétcsapja őket a Malév retrófestésű repülőgépének turbólégcsavarja.

Azt mondja például Odell, hogy „creative adaptation”, ami nem jelent semmit. Azt is mondja, hogy „appetite for titanium”, ami az emberi tápcsatornát ismerve minimum ambiciózus. A megjelent emberek tápcsatornáit a vállalat később titán helyett rekonstruált currywursttal és berlini borjúhúsgombóccal appetizálja, Odell meg is jelenik az asztalnál, ahol néhány holland kollégával várunk a finom falatokra, és megkérdezi, hogy „Are you getting food?”, na, ezeknek a szavaknak már van értelmük. Azt jelentik, hogy kapnak enni? Kapunk.

„Design DNA in Six Key Pillars”

Odellt Mays váltja a színpadon, ami egy konferencia-központnak átalakított gyárépületben van, az 1908-as nagy berlini vonatbalesetnek otthont adó Gleisdreieck metrómegálló mellett. Mays ugyanazon a nyelven beszél, mint Odell, ami nem szerencsés, mert Mays szavai tárgyakért felelnek, és nagyon sajnálom, de a tárgyaknak semmi közük ahhoz, hogy „visually premium”, mert ez nem jelent semmit.

Arról van egyébként szó Mays előadásában, hogy a Ford a „kinetikus” jelzővel ellátott egységes formatervezési stílusán lép itt éppen túl, és ennek az új stílusnak az elemeit bemutatandó készítettek egy tanulmányautót, ami összefoglalja ezeket. Zene és villogó fény érkezik ekkor, valamint az autó.

Az autó egyébként úgy néz ki, mint a Mitsubishi Evo, úgyhogy találó az Evos név, amit kapott. Elölről szinte tökéletes a hasonlóság, Mays fel is hívja a figyelmet a prominens, trapézforma hűtőmaszkra, melyet néhány hónap múlva a megvásárolható, új Fordokon is felfedezhetünk majd. Azt is elmondja, hogy az autóipart az utóbbi években elcsábították az eltúlzott méretű lámpatestek, ami a LED-ek korában műszakilag indokolatlan, így a Ford mostantól kisebb, vékonyabb, de hosszabb lámpatesteket készít majd. Sokat megtudunk a lámpák alakjáról. Az autó feneke egyébként egy Aston Martin, de arról nem tudunk meg sokat. Tetszik, hogy a vezetőülés a többi üléssel ellentétben piros. A többi ülés szürke.