Retró buli az oválpályán

Ha ugyanabban a mondatban szerepel a majális és múltidézés szó, sokan a legrosszabbra gondolnak: kiterelik a gyárak és közintézmények dolgozóit egy grandiózus felvonulásra, táblákat cipeltetnek velük és az ötéves tervről zengnek ódákat. Szerencsére velem együtt sok autórajongó számára egészen másról szólt az idei nosztalgiázás: május elsején egy apró, titokzatos pesti oválpályára zarándokoltunk, amely a belváros és a külváros határán, a nyolcvanezer fős befogadóképességű Népstadion közvetlen szomszédságában rejtőzik.

A Millenáris Velodrom máig kerékpáros versenypályaként működik, bár első évtizedeiben atlétikai sporttelepként is használták, télen pedig a közepére egy többé-kevésbé fedett jégpályát építenek.

Mint a neve is jelzi, a Milleniumra készült és 1896. május 14-én tartották a megnyitóját, amelyen még I. Ferenc József is elégedetten pödörgette a bajuszát. Az első világháború után úgy döntöttek, Hajós Alfréd tervei alapján átépítik bringastadionná, ezzel a fejlesztéssel a 1928-as kerékpáros vébé helyszíne lehetett.

Mára ilyen idős létesítményből alig maradt fenn Európában, mégis felmerült már a Millenáris (nem azonos a II. kerületi rendezvényhelyszínnel) lebontásának ötlete, amitől műemlékké nyilvánítással próbálják megvédeni a sportbarátok és a városvédők. Bár a pályát kétszer is felújították a szocializmus alatt, a rendszerváltás után pedig a tribünt is kipofozták, kissé lepattant hangulata van, ami az ismeretlenség misztériumával együtt mesebeli programhelyszínné teszi.

Újabb bizonyítékát láthatjuk annak, hogy a kerékpáros-autós kapcsolat nem merül ki a járdára leszorításban, a lánccal csapkodott motorháztetőben és más rémtörténetekben. A bicajosok ugyanis május elsejére odaadták a pályát a veterános buli szervezőinek, hogy motorokkal és nem túl nagy tömegű autókkal körözhessenek a betonkatlanban.

Mondanunk sem kell, az ilyen rendezvény teljesen más, mint a statikus kiállítás (Oldtimer Expo) vagy a közönségtalálkozó (Oldtimer Sokadalom), amelyeken egyébként szintén jártunk a hosszú hétvégén. Szigorú elbíráláshoz kötik a részvételt és a rendezvény sem annyira ismert, így a Velodromra viszonylag kevés, ám kizárólag szép állapotú vagy különleges jármű érkezett, részben külföldről is.

Persze volt némi átfedés az Expóhoz képest, de ez láthatóan senkit sem zavart. Leginkább azért, mert a járműveket nem vörös szőnyegbe süppedve, a kordonok innenső oldaláról méregethettük, hanem körbejárhattuk bármelyiket, megtapogathattuk a motorok nyergét, az autók oldalablakára tapaszthattuk az orrunkat. Egyik részük lehorgonyzott a parkolóban és a délutáni zárásig el sem mozdult, a veteránok másik fele viszont kategóriatársaival csapatba verődve folyamatosan a pályán körözött.

Ódon lelátók

Az ódon lelátókról vagy a pálya széléről nézve nem csak vizuálisan, de akusztikailag is különleges élményt nyújtottak a körbe-körbejáró oldtimerek. Méhrajként zümmögtek a régi robogók, ciripelve másztak a kanyarok betonfalán a VW Bogarak és Karmann-Ghiák, bömbölve és fújtatva tolták le egymást a raliautók, rotyogva poroszkáltak a hot-rodok és békebeli búgással cirkáltak az öreg MG-k. Hallhatóan hengerlekapcsolásos üzemmódban sántikált a Lada VFTS, a szép számban elhozott és különleges motorok közül pedig némelyik úgy szólt, mintha egy végtelen hosszú lepedőt próbálna valaki kettétépni. A több évtizedes nyugati gépek dohogása mellett szívhez szóló volt a Pannóniák és Jawák kétütemű bőgése is, ráadásul kékes füstjükkel szaglószerveinket is fokozottan bevonták az időutazásba.

Néhány kör után mindig lengett a rajtzászló, kijött a pályáról az aktuális különítmény és már fel is hajthatott a következő néhány autó vagy motor. Köridőt nem mértek, ez ugyanis nem autóverseny, de aki vezetett már oválon, tudja, mennyire átértékelődik a kanyarsebesség fogalma.
sss
110, kerékpárral

Minél magasabban mész, annál inkább tudod fokozni a tempót – szól az aranyszabály, ezért a két balkanyaros menetirányban előzni csakis jobbról lehetett, a lassúaknak pedig alacsonyabban kellett poroszkálnia, és mindenkinek folyamatosan néznie kell a tükröt.

Terheletlen oldalkocsijú motorral lehetett a legrosszabb menni a pályán, az ilyen gépekkel csak a kékre festett, végig közel vízszintes lenti sávon lehetett csak egerészni. Felfelé haladva úgy 45 fokos szöget zárhatott be a pálya közepével a két magas oválkanyar betonja, ezeket Hajós Alfrédék anno 110-120 km/órás maximális sebességre tervezték. Kerékpárral!

Andersen meséje, gondolhatják, mégis hogy volna képes ekkora tempót elérni egy bringás? Hát motorvezetéssel, a füstös és zajos gépet peckesen megülő segítő nélkül aligha tudna megküzdeni a sportoló a gyilkos áttétellel és a légellenállással.

A versenyeken egy-egy „stéher” motor uszályában tekerő bicikliversenyző küzdött meg egymással, de persze kevésbé gyors és veszedelmes kategóriákban is voltak versenyszámok. A május elseji rendezvény betétprogramjaként veterán utcai bringákkal, sőt, egy-egy velocipéddel is kőröztek, ami furcsa (bár rendeltetéséhez illő) csendet telepített az egész délelőtt motorbőgést visszhangzó pályára.

Ekkor figyeltem fel hosszabban arra, hogy orsós magnóból szól a zene, ami azért százszor hangulatosabb egy számítógépen futó Winamp listánál, vagy akár egy CD-ket csereberélő lemezlovasnál. A Velodrom Millenárison emellett nemcsak a résztvevő járművek (’20-astól egészen ’70-es évekig) és kiegészítő eszközök, hanem a látogatók korhű évjáratára is ügyeltek. Ez persze nem azt jelentette, hogy csak nyugdíjasokat engedtek volna be, épp ellenkezőleg: többségben voltak a fiatalok és a középkorúak.

A dress code meghatározása igazán különlegessé tette az eseményt, de ezt ne a mai szokások (informális, üzleti stb.) szerint képzeljük el: mindössze annyi volt az elvárás, hogy legalább harminc-negyven évvel ezelőtti kort idézzen, és egységes legyen a megjelenés. Aki eszerint öltözködött, megspórolhatta a belépőjegy árának a felét, de megérzésünk szerint sokan nem is spórolásból, mint inkább a buli kedvéért szedték elő a nagyszülők gönceit, vagy indultak a jelmezkölcsönzőbe.

Tupírozott frizurák, retró napszemüvegek, libbenő pöttyös szoknyák, napernyők, fehér kesztyűk, klasszikus retikülök a fordultak elő leggyakrabban a hölgyeknél, hózentrógerek, térdzoknik, rock’n’roll sérók és svájci sapkák voltak menők a férfiaknál, de se szeri, se száma nem volt az ötleteknek.

Még a műsorvezető is régi börtönszerkóban és rabláncon nyomta a műsort, a kockás zászlót lengető pályabírókat pedig a Királyi Magyar Autómobil Klub rendezvényéről is teleportálhatták volna.

A Velodrom Millenáris nemcsak a helyszín és a járművek, hanem a ruházat miatt is időutazás volt – úgy is, hogy a harmincfokos hőséghez illő öltözet inkább a fürdőruha és a strandpapucs lett volna.

Idén élvezhette az utófarsangoló közönség harmadik alkalommal a programot (a legelső évben még kísérleti jellegű volt), amely bebizonyította, amit a Goodwood Revival és több más kosztümös európai rendezvény óta sejtünk: a mindent kidobó fogyasztói társadalomban igenis van igény a régi dolgok felfedezésére.