Interjúalanyunk a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetben tölti 7 év 4 hónapos börtönbüntetését, amelyet csalásért, sikkasztásért, de legfőképpen egyedi azonosítójel meghamisításáért kapott. Az interjút névvel és fotóval vállalta, de utólag – a családja kérésére – megváltoztatta ezt.
Pontosan mit tett, miért kapott ilyen súlyú büntetést?
Ha van egy autója, akkor annak van rendszáma, alvázszáma és motorszáma is, ezeket dupláztam többek között. Tehát ugyanabból az alváz-, és motorszámból lett még egy, persze ugyanolyan típusú, de másik autóhoz. Nem teszem nagyra magam, de ennek úgymond a hozzáértője voltam.
Maga legalizálta a lopott kocsikat?
Így van, ez a legalizálás, azt viszont kijelentem, hogy én az életben nem loptam autót. Bevallanám, mert miért ne. Hozzám kerültek a lopott kocsik, meg a banki nem fizetett autók, és én szépen megcsináltam azokat úgy, hogy értékesíteni lehessen.
Pálhalma, a börtönóriás
1951 óta működik Dunaújváros mellett a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet, amelyben közel 1500 fogvatartottra 500 alkalmazott jut. Hogy ebből pontosan mennyi az őr, titok, mellettük a pszichológusoktól a szakácsokig sokaknak munkát ad az ország talán legnagyobb börtönkomplexuma.
Az intézmény területileg három különálló objektumból áll (Pálhalma, Sándorháza, Mélykút), utóbbiban nőket őriznek.
Hogyan lett a beérkező lopott autóból tiszta?
Ezt csoportos kontaktnak hívtam kint, ez autós berkekben elég tág család volt. Volt, mert szerintem én ezzel befejeztem a dolgokat, bár mindenki ezt mondja. Úgy lett legális, hogy volt egy roncsautóm, egy törött kocsi tiszta rendszámmal, motorszámmal és alvázszámmal, amihez bejött egy ugyanolyan típusú lopott kocsi. Ez megkapta a törött kocsi legális azonosítóit, és rendben is volt.
Fizikailag hogyan kerülnek be a lopott autó alkatrészeibe a kevésbé értékes törött autó azonosítói?
Több árkategóriájú autóról beszélhetünk. Legalul, a maximum félmilliós kocsiknál a legegyszerűbb megoldani, kivágunk egy darabot az alvázszámból, berakjuk az újat, megcsináljuk, és akkor lehet vinni, bevizsgáltatni. Én intéztetem a bevizsgálóval, aki szintén a család tagja, hogy megadja rá a megfelelő minősítést.
Mondjon konkrét példát! Ennél a kategóriánál mennyi a legalizálás ára a piacon?
Ez sok mindentől függ a színen (metálfényezés vagy nem) át a felszereltségig. Mondjuk, egy legmagasabb felszereltségű Suzuki Swift GS alukerekekkel, CD-vel 250 ezer forinton belül már névre van íratva.
Azt állítja, hogy ez tuti, ha megállítja a rendőr?
Azt csinál, amit akar.
Miben más a magasabb árfekvésű járművek legalizálása, és itt milyen árakról beszélünk?
VW, BMW, Audi 2002-es évjáratig a középkategória, onnan máig pedig a felső. BMW X6, X5, Porsche Cayenne, és a többi. A középkategóriában már az úgynevezett átütéssel dolgoztunk, mert a felsőbb kategóriás autót másként vizsgálják be. Azt a felületet, amibe az alvázszám be van ütve, rézzel feltöltjük, hozzáteszem, típusonként több helyen is bele lehet ütve, majd a feltöltés után egybecsiszoljuk, és akkor újra ütjük gyári beütővel a motorszámmal együtt. Aztán értékesíteni lehet.
Gondolom, a gyári beütő sem legális úton kerül be a családba…
Persze.
Mennyi ennek a költsége?
Típustól, felszereltségtől és színtől függ. Legális forgalmival és rendszámmal kapja meg az autót az ügyfél. Munkadíjjal, bevizsgálva a középkategória olyan 300 ezer forint, a felső kategória olyan 500 ezer.
Legális forgalmi engedélyt és rendszámot említ. Állnak a családnak nevezett szervezettel kapcsolatban hivatalnokok? Például okmányirodai dolgozók?
Nagyon széles család ez, nagyon széles.
Őket családtagnak tekinti, vagy alkalmi munkakapcsolatban állnak magukkal alkalmi pénzért?
Ők csinálják az olyan munkát, amit tisztába tevésnek nevezünk. Ők is bennfentesek, bár én nem tartom a család tagjának őket, de valahol mégis azok. Mert ha nincsenek, akkor mi sem vagyunk.
Ha jól értem, akkor ugyanabban az okmányirodában, ahová én járok iratokért, megcsinálják ugyanazt a forgalmit, amit nekem, csak az magához megy. Az a papír legalizál egy autót, nem pedig az én legális autómnak lesz a papírja.
A maga alvázszámán, motorszámán és motorkódján fut, csak egy új rendszámon. Nem valószínű, hogy értékesítéskor kibukik az eredetvizsgán.
A forgalmik mellet vadonatúj rendszámok is kijönnek az okmányirodákból?
Hát mind a kettő. A bevizsgált papírokat és az adásvételi szerződést odaadjuk az egyik családtagnak, aki már úgy jön ki a hivatalból, hogy ott van a hóna alatt a két rendszám és a forgalmi, és ha minden jól megy, akkor a törzskönyv is.
Nagy kockázatot vállal a közalkalmazott. A kapcsolattartón kívül a család többi tagja is tudja, hogy ki az emberük az okmányirodában?
Muszáj tudnia. Mert ha én nem vagyok, és megígértük az ügyfélnek, hogy ma visszük neki a kocsit a papírokkal, akkor másnak kell felvenni vele a kapcsolatot. Muszáj. Ez az egész történet a kölcsönös bizalmon is múlik, meg persze hosszú börtönévek járnak érte
Egy lopott, majd legalizált autón kinek mennyi haszna volt százalékosan a családtagok közül?
Ha ügyes az ember, akkor, ha nem is egyformán, de mindenki jól jár. Na, akkor számosítsuk a dolgokat. A tolvaj keresi a legtöbbet – legalábbis szerinte. Vegyünk egy konkrét példát, mondjuk egy 2000-es Audi A6-ost full extrával, olyan kétmilliós piaci értékkel. Na, ezt én megvettem a tolvajtól 350 ezer forintért, ami neki kvázi ingyen van. Így van? Mert a laptopja megvan, az indítókódjai bele vannak telepítve. Én ebből a szétszerelés után kiárultam egymillió forintot.
Azt nagyjából látjuk, hogy maga mihez ért, de mi kell ahhoz, hogy valaki jó tolvaj legyen? Naponta állt velük kapcsolatban, sokat ismert közülük.
Aki odamegy egy másik ember autójához, hogy ellopja, ahhoz vér kell. Kell, mert az nem az enyém, és rosszat csinálok. Minden ember, aki ezt csinálja, anyagi haszonszerzésből csinálja. Nem hobbiból, nem azért, hogy megkárosítsanak valakit. Ezek nem hülye emberek, valamilyen szinten okosnak tartom őket. Ugyanakkor tisztában kell lenni nekik és a családjuknak is azzal, hogy ha ennek vége van, akkor jön Sándorháza, és lesz megint egy jó köszörűs a B-épületben. Amíg tudják, csinálják, aztán úgyis ez lesz a vége. Egy tizenmilliós X6-os BMW-t ellopni egy laptoppal nem két perc, ahhoz tudás kell. Azt az immobilizer-típust a bajorok kitalálják a gyárban, plusz még itthon is rakat bele a gazdája egy másik indításgátlót. Na, ha ezt ő kijátssza, akkor hozza a kocsit, akkor megérdemli azt a pénzt, nem tudok mit mondani. Aki pedig egy ilyen autót képes volt megvenni magának, az meg tud venni egy másikat is.
Évente hatezer autót lopnak
2010-ben 5864 gépjárművet loptak el Magyarországon, míg tavaly 6160-at. A tolvajok a fővárosra koncentrálnak, évtizedek óta tartó tendencia, hogy az autók nagyjából kétharmadát Budapesten kötik el: 3724-et és 4227-et az elmúlt két esztendőben. Kiemelkedik a megyék közül Pest (701 és 742), utána átlagban, évente 50 és 100 közötti autót visznek el a bűnözők a többi megyéből. Békés a legbiztonságosabb, 2010-ben 17, míg tavaly 23 járművet vittek el a tolvajok.
Azt mondja, nem két perc ellopni egy komoly, csúcskategóriás autót. Mennyi?
Négy, négy és fél perc. A budai hegyekben lehet szerezni nagykategóriás kocsikat.
Van ideális helyszín a lopáshoz?
Most mondtam.
Nem földrajzi helyre gondolok, hanem arra, hogy inkább nyílt, utcai parkolóban, mélygarázsban, privát garázsban, vagy máshol könnyebb a tolvaj dolga?
Maga szerint hol jobb?
Halvány gőzöm sincs, nem loptam még kocsit.
Gondolja végig.
Talán inkább egy zárt garázsban, ahol van rá 3 óra, mert addig nem jön haza a tulajdonos.
Jó autótolvaj lenne magából. Erre a kérdésre egyébként mindenki azt mondja, hogy egy sötét utcában, ami rossz válasz. A zárt helyen az is belefér, hogy ha nem sikerül elsőre megfejteni a kódokat, akkor több időt szánhat rá az ember.
Honnan tudja a tolvaj, hogy melyik zárt garázsban van az a tizenmilliós autó?
Ezért mondtam a beszélgetésünk során a család szót. Ez egy többtagú bűnszervezet. Tippadónak hívják az illetőt, ő is a család tagja.
Tolvajok, tippadók, orgazda-szerelők és zakós hivatalnokok működtetik a rendszert, aminek a tagja volt. Ki a leggyengébb láncszem, ki bukhat le a legkönnyebben?
A szerelő, mert ő végzi azt a munkát, például az alvázszám hegesztésekor, ami alatt, ha betoppan a rendőr, akkor baj van. Már akkor is baj van, ha csak bejön a rendőr, és egy autónak éppen nincs meg az alvázszáma.
Elég sok mindenért elítélték, említett például bankos autókat. Miként üzletelt ezekkel?
Tegyük fel, hogy van egy hitellel terhelt autója, aminek nem tudja fizetni a törlesztőjét, és casco is van a kocsin. Mit csinál? Az nem jó, ha visszaadja, mert BAR-listás lesz. Pénzt sem tud kivenni belőle, mert hitelátvállalással ki vesz ma használt autót Magyarországon? Őszintén! Senki. Mit tud csinálni? Megkeresi a család egyik tagját, és megkérdezi, hogy hát lenne itt egy ilyen autó, mit tudunk vele kezdeni. Eljönnek hozzám, megnézem a kocsit, jó a kocsi, ennyit kap érte, hagyja itt a kulcsot és a forgalmit. Mondjuk, hogy ez egy pénteki nap, én hétfőre szétszedem darabokra a kocsit. Hétfőn eljön hozzám, visszaadom a papírját és a kulcsát, amivel besétál a rendőrségre, és azt mondja, hogy ellopták az autót. A casco kifizeti az árát, van pénze, nem lett BAR-listás. Ez a legrövidebb járható út, hogy maga is jól járjon, én meg főleg jól járjak. Én annyiért megvettem a kocsit, amennyiért a négy kereket, a két első lámpát, meg a hűtőt eladom, a többi meg ott van nekem ingyen. Ezért mondtam az előzőekben, hogy a tolvaj azt hiszi, ő járt a legjobban, de akinél a roncs van, meg akinél az autómaradvány van, valójában az keresi a legtöbbet. Ezekkel bármit lehet csinálni, mert bizony a szarból is lehet várat építeni, már aki tud.
Leginkább milyen autótulajdonosokra jellemző, hogy hajlanak a törvénytelen üzletre?
Legjobban a felső kategóriás autók tulajdonosaira igaz, azok olyan 90 százalékban spórolnak még akár a 10 ezer forintos tételen is. Akinek drága kocsija van, az már gengszternek, meg „jó gyereknek” hiszi magát. De a nagymamás, nagypapás ügyfeleket szerettem a legjobban. Őket nem érdekli, hogy otthon mi van, csak az autója legyen jó, csak az autója legyen szép. A nagymama az unokákat fuvarozza benne, ezért az legyen tip-top.
Hogy került bele ebbe az egészbe? Emlékszik az első esetre?
Pontosan emlékszem, 1996-ban történt, egy 1200-as Zsiguli volt. Azzal versenyeztem, és hát a zsigulis körökben így ment ez, nem bírták sokáig a kocsik. Nem mondok versenyző nevet, de ennek az embernek konkrétan három egymás melletti garázsban három ugyanolyan Zsigulija volt, pontosan ugyanolyan festéssel, ugyanazzal a rendszámmal.
Saját elhatározásból kezdett hozzá, vagy valaki bevitte a buliba?
Saját elhatározás volt. Egy Zsiguli motorja egy versenyt bírt, vagy egy felet. Adtam, vettem a papírokat, kocsikat, felemeltem, bevertem a számot, és versenyeztem tovább, meg értékesítettem a versenyautókat. Ez egy ilyen történet, így kezdődött. Aztán ez kiterjedt a versenyautók mellett az utcaiakra is.
Hogyan jutott el egy versenymániás fiatal oda, hogy központi tagja lett egy lopott autókkal foglalkozó szervezetnek, akinek a kezében összefutnak a szálak?
Megint nem szeretném nagyra tenni magam, félreértés ne essék. Mivel a keresztapám is autószerelő, én három éves koromtól a műhelyeket járom. Mondjuk a legnagyobb élményem egy Trabant felemelése volt gyerekként a gyári Trabant-emelővel, nem más. Az autó a mániám, gondolom, látszik, ez is lett a vesztem. A ’90-es évek közepén dolgoztam egy legális autós kft-nél szerelőként, ahol megjelentek olyan emberek, akik látták bennem a spirituszt, én meg kaptam erre. Sajnos befolyásolható típus vagyok. Mondták, hogy lehet ezzel pénzt csinálni. Most őszintén! Miért élünk? Pénz beszél, kutyaszar táncol, már elnézést. Persze hogy a pénz volt az oka, kerestem egy héten öt nap alatt 20 ezer forintot, viszont amikor bent maradtam szombaton és vasárnap, akkor meg kerestem 100 ezer forintot két nap alatt. És dolgoztam, szerettem csinálni.
Voltak, akik betanították, akik megmutatták a trükköket?
Engem nem kellett betanítani soha, semmire. Annyira szerettem ezt, hogy úgy, mint a vezetést, egyedül tanultam meg. Úgy gondolom, annyira értek hozzá, hogy magamtól jött.
Senki nem mutatta meg a rézzel való kitöltést, meg a többi technikai ügyeskedést?
Maga újságíró, elmegy ide, itt hall valamit, elmegy ebédelni mással, ott hall valamit, magába szívja. Ez egy ilyen család. Ha érdekli, akkor megragad.
Később viszont már nem százezreket, hanem milliókat tudott keresni hétről hétre.
Így van.
Mennyire látszódott a vagyona a lakhelyén?
Őszintén megmondjam? A pénz elvakítja, megbolondítja, és hülyévé teszi az embert. Ha én megcsinálok magának egy X6-os BMW-t, akkor én miért ne járjak legalább egy 7-essel? A szomszédom több évtizedet dolgozott, és egy Suzukival állt ki a ház elé, én meg huszonévesen már egy új BMW 730d-vel.
Volt, rá példa, hogy ez szemet szúrt valakinek, és magára küldte a hatóságot?
Egy ilyen volt, egy gumis, akivel elszámolási vitám volt. Ez is benne volt a lebukásomban, a több ítélet egyikében. A 7 év 4 hónap több ítéletből állt össze. Ez a feljelentés egyébként erőt adott másik kettő feljelentőnek is.
Ha jól értem, akkor volt legális része is a műhelyének és a bontójának. Összemosódott a kettő?
A helyiektől az oroszokig jöttek hozzám sokan. Olyan magban voltam benne, hogy mindenfelé szétágazott ez a történet. Jött hozzám az ismerős, aztán az ismerősöm ismerőse is, és így tovább. Ez egy ördögi kör, amiben benne volt az ember. Mivel értek hozzá, ezért megkerestek. Nagyon sok mindenkinek javítottam is, meg nagyon sok mindenkinek segítettem is.
Meg tudta volna tenni, hogy egy vasárnap reggel felkel, és azt mondja, hétfőtől kiszállok?
Nem.
Miért nem?
Mert kellett hozzá itt bent ez a három év, hogy úgy tudjak felkelni, ahogy ma felkelek. Kellett hozzá az, hogy itt tudtam először nyugodtan aludni, a 29-es zárkában. Előtte három telefon csörgött, aminek a családom látta meg a kárát, de erről nem szeretnék beszélni.
Mások is ülnek a családtagok közül. Mi lesz, ha szabadulnak?
Fogadkozások vannak, de úgy gondolom, hogy aki csak ehhez ért, az még egyszer nem fog elmenni dolgozni havi 80 ezer forintért. Ha nem is egyből, de egy kis idő elteltével újra belevág. Az autótolvajok egy idő után ugyanazt fogják csinálni, ebben biztos vagyok. Egy darabig a barátok segítenek, de ez idővel megszűnik, és néhány hónap után elfogy a pénz.
Maga mihez kezd?
Javítani fogok legálisan, mert abból is meg lehet élni, ha nem olyan szinten, mint korábban. Vár a műhelyem a családi ház mellett.
A témát folytatjuk, csütörtökön két elítélt autótolvajjal készült interjúnkat olvashatják.