Ferrari, Lamborghini, Pagani Zonda. Örök poszterálmok, ott lógnak minden kamaszsrác falán. Az autógyártás elitje, az őrült sebesség ikonjai. Csábító klub, ahova sokan ácsingóztak már az évtizedek során, sikertelenül. A lista hosszú: kalandor mérnökök, buggyant milliárdosok tömege próbált már saját márkával bekerülni a történelemkönyvekbe, sikertelenül.
Dollármilliók égtek el a lázas víziók megvalósítására, melyekre végül csak autóiparai fiaskóként emlékezik a köztudat. A próbálkozás végül elhal, a márka elbukik és a pár fennmaradt modell pajtákban, vagy autóbolond sejkek hatalmas garázsaiban pihen, és várja a szebb napokat.
Hiába volt tankokra, vadászgépekre emlékeztető beltere a Vector W8 örök bukás maradt
A Turbo rágó ásza – Vector
A török tejfoglopót sosem az íze miatt bontogattuk lázasan. Csak a gránitkemény kaucsuk mellé csomagolt kép lebegett a szemünk előtt. Mert megvolt az esély hogy felbukkan az ász, a mindent vivő Vector W8.
Atyja Gerald Wiegert, egy igazi kaliforniai álmodozó, fejében az ötlettel, hogy ő bizony megépíti minden idők legsikeresebb sportautóját, és az olaszok térden csúszva könyörögnek majd a receptért. A hetvenes évek reszelgetése után az első járóképes prototípus 1980-ra látott napvilágot.
A W2 elnevezésű csoda 600 lóerőt és 800 Nm nyomatékot ígért a Chevrolet V8-as duplaturbóval feltöltött blokkjából. Papíron jól mutatott mindez, de az elöl független, aszimetrikus kialakítású, hátul Panhard rögzítőrúdas DeDion híddal ellátott futómű nem állt a helyzet magaslatán. Az autó lélegzetelállító ék alakja fogott ki a felfüggesztésen, 200 km/óra felett az orr már felszállásra készült, ahelyett, hogy az aszfalthoz tapadt volna.
Szerencsére az összes hibát örökölte az 1989-ben bemutatott főműve, a Vector W8 is. Hiába tömték tele a hadiiparból származó kütyükkel, kapcsolókkal és szénszálas elemekkel, amikor a lemezek alatt egy igazi amerikai matuzsálem, a Chevrolet 5,9 literes ikerturbós V8-asa duruzsolt. Bár irgalmatlan teljesítményre volt képes, a 625 lovas ménest ugyanúgy visszahúzta az elbaltázott aerodinamika, mint elődjét.
Ennek tükrében vicces a gyári közleményben megadott 354 km/h-s végsebesség, nem is merte senki kipróbálni. Ráadásképp hiába hangoztatták a páratlan tartósságot, a kopó alkatrészek, tömítések silány minősége miatt még a 17 legyártott darab is állandó problémákkal küszködött. A negatív vélemények megtették hatásukat, nem akadt olyan őrült gazdag, aki félmillió dollárt áldozott volna a W8-ra.
A zakkant hozzáállás nem változott, aktuális lázálma a WX8 egy 10 literes motorral szerelt 1850 lóerős „hipersportautó”, 495 km/h-s végsebességgel.
Két olasz, ha a fejébe vesz valamit, így született a Cizeta-Moroder, ami a másik alapító kilépése miatt karrierje nagy részében csak Cizeta néven futott
A szupersportautók történetének legvadabb víziója a Cizeta V16T. Egy igazi vérbő olasz sportautó, ami még Lamborghininek is túl extrém volt. A léc iszonyat magasra került, egyszerűen mindenkinél jobbat akartak a tervezők, igazi luxussal teletömött szupersportautót.
A két szülőatya, Giorgio Mororder és Claudio Zampolli nem óvatosan lépkedtek előre. Előbbi híres és gazdag zeneszerző, utóbbi sportautó specialista, aki hosszú ideig a Lamborghini szolgálatában dolgozott. Ráadásul mindkettő olasz, így igazi tűzijátékot akartak, egy lehengerlő berobbanást a luxuspiacra.
A Cizeta nem kötött kompromisszum a luxus terén, 1700 kilogrammos tömegébe minden fényűző extra belefért.
Első lépéseikkel nem hibáztak, mivel Marcello Gandini-re a Lamborghinitől éppen távozó formatervezőre bízták a Cizeta megrajzolását. Pontosabban Marcello az új Lamborghini Diablo terveit vitte át a feltörekvő pároshoz, miután a General Motors által irányított olasz cég túl vadnak ítélte az elképzelést.
A forma valóban lélegzetelállító, még most is találnak leesett állkapcsokat a genfi bemutató helyszínén, ahol 1988-ban először jelent meg a közönség előtt a 16 hengeres vas. Nem csoda, hiszen a II. világháború óta nem dübörgött 16 hengeres szív egyetlen személyautóban sem. Ráadásul keresztben beépítve, a legendás Lamborghini Miura megoldását továbbgondolva. A két V8-asból összeillesztett blokk 520 lóerőt és 540 Nm nyomatékot termelt, a kor színvonalán elképesztő menetdinamikát biztosítva. A százas sprint alig 4 másodpercig tartott, az igazán bátrak pedig egészen a 320 km/h-ás beosztásig kergethették a sebességmutatót. Kalapot akkor emelhetünk igazán, ha tudjuk, mindezt 1700 kilogrammos minden földi jóval teletömött Cizeta adta elő.
Több mint két méter széles a Cizeta V16T, így nem épp a városi közlekedés bajnoka
A fekete ló – Lotec C1000
Az elfeledettek ligájának igazi fekete lova. Még a legélesebb emlékezetű autóguruk is csak halvány pletykákat tud felhozni róla. Nem véletlenül, hiszen nincs szó botrányos gyáralapításról, és milliós veszteségről. A történet igencsak egyszerű.
Az Egyesült Arab Emírségek számos polgára számára nem hamvába halt ötlet, ha a világ legerősebb sportautójára vágyik. Elég csak felemelni a telefonkagylót és felhívni a Mercedes gyárat. Ahol egyszer az ötlet értő fülekre a pénz pedig mohó zsebekre talált, így született meg a Lotec C1000.
Egy 1000 lóerős brutális fenevad, Mercedes szívvel, a Lotec karosszériaépítő műhelyéből. Az istenkísértésnek tűnő erőt a csillagos márka duplaturbós 5.7 literes V8-asa juttatja a kerekekre a versenysportból származó ötfokozatú váltón keresztül. Így lesz az autóskártya igazi ásza a Lotec, 3.2 másodperces százas sprintet és 430 km/h-s végsebességet nem produkált semmi 1995-ben.
Szédítő számok, de az ár az igazi ütőkártya, mindezt egyedileg kifejleszteni, legyártani összesen 2.2 millió dollárba került. Eredeti gazdája már rég megunta méregdrága játékszerét, így a Lotec néha felbukkan aukciós oldalakon. Szinte mindig lecsap rá egy újabb gazdag őrült, majd miután halálra rémült a pokoli erőtől, szintén megpróbál túladni az egyetlen Lotec C1000-esen.
Mopedautó gyártóból ritkán lesz milliárdosok kedvence, az Aixamnak sem sikerült az áttörés
A nálunk inkább mopedautóiról ismert Aixam szintén belevágott egyszer a csúcsok meghódításába. Bizarr ötletük az első hipererős SUV volt, a Mega Track. A Mercedestől kölcsönzött V12-es motor 394 lóereje egy megszokott sportkupét mozgatott, de a látszat csalt! A Mega Track alatt állítható magasságú futómű dolgozott, így a susnyásban csapató tulaj akár 33 centiméterre is emelhette a hasmagasságot. Összesen öt darab készült, és az Aixam végül visszatért a csiga lassú miniautók építéséhez.
Ha esetleg valaki kiegészítené a listát, ne legyen rest, a kommentek között várjuk a további elfeledett szupersportautókat!
