Tulajdonképpen köszönettel tartozunk Enzo Ferrari makacs természetének. Ha az általa vezetett gyár már a múlt század derekán fejlettebb kommunikációt folytat dúsgazdag vevőivel, ma szegényebbek lennénk egy legendával.

Ha a Commendatore a hatvanas évek elején nem veszi félvállról egy traktorgyáros véleményét, idén nem ünnepelhetné fél évszázados fennállását a világ egyik legismertebb sportautója, a Lamborghini. De ne szaladjunk ennyire előre, a történelemmé érett pletykához kellett egy másik nyakas olasz is, bizonyos Ferruccio Lamborghini.

Az elégedetlen traktorgyáros

1916-ban, a bika jegyében született és már ifjú korában lenyűgözték a bonyolult mechanikus szerkezetek, a belső égésű motorok, így a család földműves múltját hátrahagyva, gépészeti tanulmányokat folytatott. A II. világháborúban az olasz légierőhöz csatlakozva a pergőtűztől, repeszesőtől messze, Rodosz szigetére került, ahol a hadsereg járműveinek karban- és életben tartásával csiszolta technikai tudását.

Ferruccio Lamborghini komolyan vette hobbiját. Mivel senki sem tudott a saját szájízének való GT autót építeni, így inkább saját gyárat alapított, aminek épp idén ötven éve

A nagyiparosok nyugodt életéhez ez a traktor jelentette az egyik első lépést. (1947 - Carioca)

A nagyiparosok nyugodt életéhez ez a traktor jelentette az egyik első lépést. (1947 – Carioca)

Az angoloknál töltött rövid hadifogság után hazatérve, Modenában műhelyt nyitott, és szép lassan elindult a meggazdagodás útján. Ennek első, komoly lépcsőfoka a traktorgyártás beindítása volt. A háború után ébredező mezőgazdaságot nem tudták ellátni a lebombázott, tönkrement gyártók, így esély nyílt Lamborghini számára, hogy megvesse lábát a piacon.

A dühöngő bikával díszített mezőgazdasági gépek, majd a légkondicionáló-gyártás adta anyagi jólét lehetőséget nyújtott, hogy a fiatal Ferruccio kiélje sportautók iránti szenvedélyét. Jaguarok, Ferrarik volánja mögött élvezte Észak-Olaszország szerpentinjeit, sőt a kor leggyorsabb, legdrágább guruló ikonja, a Mercedes-Benz 300 SL is megvolt neki.


Az idillbe mégis zavar vegyült. A garázs ágaskodó lovaival állandóan probléma akadt. A 250GT Berlinetták kuplungja nem működött Lamborghini elképzelése szerint. Ezért egy nap úgy döntött, elég a hosszúra nyúlt szervizekből, ideje magával Enzóval beszélni a problémáról!

Így került sor a (Lamborghini által interjúban megidézett) állítólagos találkozásra a két forrófejű olasz között. Enzo keresetlen szavakkal küldte vissza traktorozni az autóit becsmérlő Ferrucciót, akinek fejében megszületett a döntés: jobb autót kell építeni, mint Ferrari!

A hirtelen harag sarkallta tettvágy „áldozata” Ferruccio saját 250GT-je lett. A Ferrarin kívül a Lamborghini traktorokhoz szintén szállító Borg&Beck gyártótól rendelt nagyobb, erősebb kuplunggal megoldotta a problémát.

De ennyi nem volt elég!

A maranellói V12-es szintén átalakításon esett át, saját tervezésű hengerfejjel, hat duplatorkú Weber karburátorral sikerült bosszúálló játékszert építeni. Ferruccio ezzel vadászott a Maranellóból érkező Ferrari tesztvezetőkre, akiket rendre lehagyott a Modena melletti utakon, majd önelégült vigyorral válaszolt az értetlenkedő kérdésekre. Legalábbis a hetvenes éveiben járó legenda így emlékezett a történtekre.

A motort még vérbeli versenyblokknak tervezték, de Ferruccio túrakupét akart, így a V12-es visszafogott 270 lóerős teljesítménnyel a kor legselymesebben járó motorja lett.

A motort még vérbeli versenyblokknak tervezték, de Ferruccio túrakupét akart, így a V12-es visszafogott 270 lóerős teljesítménnyel a kor legselymesebben járó motorja lett.

Vissza a tényekhez!

A problémás kuplung mellett a Ferrari nyers, zajos, versenypályára szánt spártai stílusát is száműzni akarta Lamborghini, megteremtve a hipergyors, luxussal fűszerezett sportautót. Mint tapasztalt nagyiparos, nem elérhetetlen álmokat űzött, tudta, hogyan kell egy ilyen nagyságú vállalkozásba belevágni.

Bologna mellett Sant’Agate Bolognese településen kezdett tervei megvalósításába. Előnyös feltételeket harcolt ki a helyi vezetéssel, majd rövid idő alatt tető alá került a kor legmagasabb ipari elvárásainak megfelelő üzem, nem messze a már meglévő gyáraktól. A fejlesztéshez szükséges szürkeállományról sem feledkezett meg Ferruccio, jó fejvadászként begyűjtötte a kor legjobb mérnökeit. A Ferraritól érkező motortervező, Giotto Bizarrini mellett Franco Scagliona és Paolo Dallara is az új olasz sportkupé megépítésén dolgozott.

A 3.5 literes V12-es hipermodernnek számított korában, köszönhetően a Ferraritól átcsábított zseniális mérnökgárdának

A 3.5 literes V12-es hipermodernnek számított korában, köszönhetően a Ferraritól átcsábított zseniális mérnökgárdának

A rohamléptekben folyó munka eredményeképp 1963-ra elkészült az első sportautó prototípus, dühöngő bikával az orrán, a Lamborghini 350 GTV, amit a Torinói Autószalonon látott először a közönség.

A 3,5 literes V12-est Bizarrini még a Ferraritól megszokott stílusban, versenypályára szánt erőműnek építette, a blokk nyolcezres fordulaton 350 lóerős teljesítményre volt képes. A kihegyezett motort Lamborghini leszavazta, a gyártásba kerülő 350GT-be már nyugodtabb járású, kulturáltabb 280 lóerős V12-esek kerültek.


Az előremutató dupla vezérműtengelyes, hat karburátoron keresztül lélegző blokk mellett a Scaglione tervezte könnyű, alumínium karosszéria is szerepet játszott abban, hogy végül 242 darab kelt el a semmiből előtörő, új típusból.

Az első sorozatgyártású Lamborghini szerény sikere elég volt a túléléshez, és ezen a ponton még senki sem sejtette, hogy olyan olasz márka született, amely végérvényesen felforgatja a sportautók világát.

Folytatás
hamarosan, a forradalmi Miurával és a lenyűgöző Espadával a főszerepben!