320d – Az optimális autó?

Csepreghy „1:18” Dániel a Zsebgarázs rovat gazdája, ahová modellautókról ír és fotóz pompás anyagokat. Most viszont méretarányt váltott és az 1:1-es BMW 320d Touringról küldött úti beszámolót.

Pontosan 13 472 km-es óraállásnál vettük át és 17 050 kilométerrel adtuk vissza a kék kombit. Közben elvitt minket a rastatti Mercedes-Benz-gyárhoz, Strasbourg óvárosába, aztán a Fekete Erdő Klinikához, majd a Nürnbergi Játékkiállításra és egy mannheimi modellbörzére is. Mi pedig cserébe elvittük őt szülőhelyére, Münchenbe. A hazaúton – afféle pihenésképpen – Schönau am Königssee és Berchtesgaden alpesi tájain villantottuk meg sportosan vadító kék színét.

Bajor népviselet

Magabiztos, agresszív és tradicionális vonásokat visel arcán az új 3-as. Ez a frontrész egy vérbeli M3-asnak is becsületére válna. Az enyhén előredöntött, lamellás hűtőrácsig behúzott fényszórók és a szinte függőleges orr a klasszikus cápa-BMW-ket idézi. Az elég borsos áron mért M-csomagnak és az E36 M3-ról származó, Estoril kék fényezésnek köszönhetően elég fenyegetően és feltűnően néz ki. Üde színfolt a sok ezüst és fekete autó között.

Takarékos izompacsirta

Kétségkívül ez a 20d jelzésű változat a legkelendőbb a 3-as sorozatból. Nem csoda, hiszen az 1995 köbcentis, turbós, négyhengeres 184 lóereje és 380 Nm-e bárhol elég, budapesti dugótól a német autópálya belső sávjáig. Viszont benzineshez szokott fül számára traktoros hangja van, amikor a hajnali hidegben felébresztik. Nagyszerű párost alkotnak a villámgyors, 8 sebességes ZF sport-automata váltóval, aminek akár a kormány mögötti kapcsolók segítségével is adhatjuk a fokozatokat.
Eco Pro mindenek felett

Az Eco Pro mód például a 6-osban nekem nagyon idegen volt, itt nem. Valóban képes akár 20 százalékkal is mérsékelni a fogyasztást, az ember is egészen hamar megszokja, hogy a fordulatszámmérő mutatója csak néha téved 1500 fölé és a gázpedál határozottabb taposását kelletlenül fogadja. Sőt, ezt egy kis ábrával a műszerfalon a tudtunkra is adja! A teszthét elején a nagy átlag a kijelzőn 6,8 litert mutatott, ami az első nap végére a belvárosi dugóban a stop-start rendszerrel 6,6-ra csökkent. Ezek után nyugodt lelkiismerettel néztem a NatGeo-n a játszadozó pandamacikat.

Okosan kalibrálták a takarékos üzemmód programját, használata 130 km/h-ig ajánlott. Ez a látásmód lassanként beépül az ember tudatalattijába és azon kapja magát, hogy inkább kicuccolja a kocsihoz azt a három tejet, pár zsömlét és még azt a kajamennyiséget, amit pont macerás átfogni, utána pedig lóbálja a lökhárító alatt a lábát hosszúnak tűnő másodperceken át, minthogy venne egy szatyrot 25 Ft-ért. S arra is viszonylag hamar rájöttünk, hogy inkább nem toljuk le a belső sávban a C 220 CDI-ket, mert amit az üzemanyagköltségen megspórolunk, azt vigyorogva költhetjük el a mannheimi modellbörzén. Végül az átlag egészen 6,3-ig szorult vissza, az utolsó szakaszunkon pedig 5,75 literes autópályás fogyasztást mértünk a kúton, ami jó. Nagyon jó!
De nem kell mindig spórolni, néha nem árt egy kis „ereszd el a hajam” és a Comfort-ot kihagyva Sport vagy Sport+ állásba pöckölni az élménykapcsolót. Ekkor a menetstabilizáló nem fogja őrangyalként a kezünket és egyből értelmet kap az összes M logó és az M futómű.

Utastér

A kulcsot a zsebünkben tartva, a kilincset megsimogatva is bejuthatunk az utastérbe és indíthatunk is, ez a feleslegesnek tűnő kényelmi funkció hamar az egyik kedvencem lett. A szőnyegtől a plafonig feketébe és minőségi anyagokba burkolózó kabinban kézi állítású, hosszú úton is rendkívül kényelmes, kiváló oldaltartású ülések vártak. A manuális állítgathatóság kifejezetten jól jött, ha sofőrváltásra került a sor, így nem kellett lomha elektromotorokat zizegtetni az egyes szakaszok után. Nagy örömömre visszatért az E90-es kilengés után a vezető felé orientálódó műszerfal és középkonzol, valamint az E30 M3-ast idéző, finom bőrrel borított, vastag karimájú háromküllős sportkormány, ami az M6-osban is visszaköszön.
Az F30/31-et megelőző generációknál mindig panasz volt a szűkös lábtér hátul, itt ez már nemigen jelenthet problémát, esetünkben egy 180 centis én mögött terpeszkedve elfér még egy én, és akkor a térdeknél még akad néhány kihasználatlan centiméter. A fejteret ugyan némileg leszűkíti a panorámatető, de megéri áldozatot hozni, mert utolérhetetlen a hangulata. A másik kritikus pont a tárolóhelyek mennyisége az utastérben. Ilyen téren is tapasztalható csekély mértékű fejlődés, például van négy pohártartó és az ajtózsebek is elnyelnek egy-egy másfeles palackot, viszont a kesztyűtartó szabálytalan alakú és szűk, alig pár CD és a pohártartó helyére illeszkedő betét fér el benne. Apropó! A hagyományos cédék tárolására semmi hely sincs! Az okostelefonoké és a pendrive-oké a jövő?
Kiválóan működik a mára már kiforrott iDrive, hamar rátanítható a telefon és nagy segítség az első-hátsó tolatóradar is. Egyedül a navigációsrendszerrel vesztem össze a szokásosnál többször, bizonyára több időt kéne Rosalindával töltenem ahhoz, hogy ez a kapcsolat megfelelően működjön, viszont őrületes, hogy a BMW Múzeumnál annyira képben van, hogy még a BMW Welt alatti mélygarázsban is elnavigál a sorok között. Ez egy kedves, poénos ötlet!

Csomagtér

Nem voltunk maradéktalanul elégedettek a csomagtér befogadóképességével, pedig a konkurensekre ráígér a maga 495 literjével és az alakja is szabályos, sőt a padló alatti mély rekeszek is elnyelnek a jégvakarótól a hóláncig minden kis apróságot. Három ember egyheti csomagjából jutott a hátsó ülésre egy bő sporttáskányi úgy, hogy már – az első körben kezelhetetlennek tartott, aztán megszokott – roló alatt púpozva halmozódtak a motyók. Szerencsére a gengszteresített üvegeken szinte lehetetlen belátni, így – sok száz kilométer megtétele után – valamivel nyugodtabban mehettünk fejenként fél euróért WC-re mindhárman az autót magára hagyva. Az alapáron járó elektromos csomagtérajtó sokszor nagy segítség és jól használható, főleg, hogy innen is be tudjuk zárni pakolás után az autót, amíg visszabattyogunk a bevásárlókocsival.

Összegzés

A 320d Touringért ebben a mérsékelten teleextrázott változatban 16 és fél millió forintot kérnek. Ezt eleinte nehéz volt megemésztenünk, de fokozatosan jöttünk rá, hogy tulajdonképpen megéri a pénzét. Hiszen elnavigál oda, ahová csak kell, mindenhol vigyáz ránk és a pénztárcánk tartalmára minden tekintetben, ha pedig kell, akkor veszedelmesen meg tud indulni és lehet szeretni. Úgy igazán.

A korábbi modellautós cikkekért nem kell messzire menni, elég csak erre a linkre kattintani.