Jánost megbírságolták, de legyőzte a rendőrséget

János emlékei szerint a klasszikus kérdés el sem hangzott azon a borongós, tél végi hétköznapon: „Szabó úr, ugye tudja, hogy miért állítottuk meg?!” Nem, ez a kissé csőbehúzós, a határesetek elismertetését szolgáló kijelentés nem hagyta el a rendőr száját 2013. február 7-én, amikor megállította őt a törzszászlós a Kisváros mellékutcájából a főútra fordulását követően. Miután érdeklődve letekerte tizenéves Fordja ablakát, a rendőr ellentmondást nem tűrően egyből csak annyit mondott: „Kívánok! Ön nem állt meg a Stop táblánál!”
 
Furcsa volt az egész.
 
A rendőr várakozási pozíciójából ugyanis nem lehet látni azt a pontot, ahol János állítólag megszegte a KRESZ-t, ahol állítólag nem állt meg a kocsijával. Mivel helyi lakosként pontosan tudta, hogy azon a helyen előszeretettel bírságolnak az egyenruhások, még időben bekapcsolta az autójában lévő kamerát. Hátha szükség lesz a felvételre.
 
Miközben János próbálta megérteni a körülötte történteket, a rendőr nem sokat tökölt, a „közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésére” hivatkozva helyszíni bírság kiszabásába kezdett, kiállított egy 5000 forintos csekket a továbbra is hitetlenkedő autós részére. János állítása, miszerint megállt, nem számított. Persze nem hagyta annyiban, kiszállt kopottas kocsijából, sétált jobbra-balra, körbenézett, majd miután meggyőződött róla, hogy tényleg nem láthatta parkolási pozíciójából a Stop tábla helyét a rendőr, összeállt a kép.
 
Kezdte egyre inkább azt érezni, hogy rutinból akarják lehúzni.
 
Gyorsan meghozta a döntést. „Nem fogadom el a helyszíni bírságot. Nem követtem el a szabálysértést, ráadásul ön nem is láthatta, hogy mit csinálok a kereszteződésben. Jelentsen fel!”

Meghatszorozódott a bírság

Ezután a szokásos történt: ha nem hajolsz meg az egyenruha előtt, gyorsan szaporodnak a csekkeden a nullák. Néhány hét múlva János határozatot kapott arról, hogy az 5000 forintos birsága immár 30 000 forint, azt viszont 30 naptári napon belül utalja át a Magyar Államkincstár levélben megadott számlaszámára.
 
„Mélyen bántotta az igazságérzetemet, hogy olyanért akarnak megbüntetni, amit nem követtem el” – emlékszik János, aki ekkor már – ahogy mondani szokták – beleállt az ügybe. Bizonyítéka is volt ártatlanságáról, evidenciának tekintette, hogy nem hagyja magát. Kifogással élt a határozat ellen.

Teltek a hetek-hónapok, a levelezést követően eljött a vitás felek közötti személyes találkozók ideje. Jánost berendelte a helyi rendőrkapitányságra ügyének előadója.
 
„Na, milyen bizonyítékai vannak?” – kezdte mosolyogva a hölgy, amiről János először nem tudta eldönteni, hogy egy kedves hivatalnokkal hozta össze balsorsa, vagy inkább fölényeskedéssel áll szemben. Gyorsan kiderült. „Udvariasan közöltem vele, hogy hát ne üljünk fordítva a lovon, a rendőrségnek kell bizonyítani, hogy elkövettem-e valamit. Erre vége is lett a nagy mosolygásnak, a hölgy stílust váltott, majd felsorolta a jogaimat.”
 
Utána elég sajátosan alakult a beszélgetés beidéző és beidézett között, a rendőrségi hölgy ugyanis hajlott volna rá, hogy lezárja az ügyet bizonyítottság hiányában. Ami ugye azt jelenti, hogy a beidézett elkövette a szabálysértést. János nem alkudott, kizárólag azt lett volna hajlandó elfogadni, hogy szabálysértés hiányában zárják le az ügyet.
 
„Hát én úgy nem zárhatom le” – felelte a rendőrségi előadó.
 
A személyes találkozón elmondott szerint járt el aztán a mosolyát gyorsan visszavonó rendőrnő, hetek múlva újabb levelében eltörölte a 30 000 forintos bírságot bizonyítottság hiányában, de figyelmeztetésben részesítette Jánost. A priusz tehát maradt.
 
„Hát én meg ezt nem fogadom el, hiszen nem követtem el semmit. Fellebbezek, menjünk bíróságra” – reagált János.

Nem emlékszik a részletekre a rendőr

Az autós ekkor ügyvédet fogadott. „Rengeteg közlekedéssel kapcsolatos ügyünk van, de egyáltalán nem jellemző, hogy pár tízezres, jogtalannak vélt bírság, pláne egy figyelmeztetés ellen valaki ügyvédet fogad” – mondja Janklovics Ádám, a Vezess.hu jogi szakértője. „Hiába tudják az igazukat, úgy érzik, nem éri meg a ráfordított energia. Idő, pénz, stressz, szabadságot kell kivenni, bíróságra járni, nem hiányzik ez senkinek.”
 
Jánosnak is legalább annyira hiányzott, mint egy méretes púp, de már nem adhatta fel. Mint hamarosan kiderült, a meglepetések sora csak ezután kezdődött. Az első bírósági tárgyalás például kimondottan kurtán-furcsán alakult, ugyanis a bíró közölte, hogy nem tudják megnézni a kamerája – szerinte bizonyító erejű – felvételét, mert „nem állnak rendelkezésre a technikai feltételek, nincs a tárgyalóteremben a lejátszására alkalmas számítógép”.  2013-ban, egy átlagos magyar bíróságon.

A felvétel nem került elő a második tárgyaláson sem, ami után a bíró szóban közölte a felekkel a hetekkel későbbi bizonyítási eljárás időpontját, kiindulási pontnak a bíróság épületét nevezte meg reggel 9 órával. 

Közben új bíró kapta meg az ügyet, és persze itt is történt pár baki. Először is nem adták át neki az infót, hogy hol találkoznak a felek. Ezen kívül a bíróváltásról elfelejtették tájékoztatni az ügyvédet.

János és védője megjelent a megbeszélt helyen pár hét múlva, de rajtuk kívül sehol senki nem volt. János édesapja eközben az ominózus kereszteződésben azt látta, hogy a bíró és a rendőr (utóbbi tudott a találkozási pont megváltoztatásáról) 9 óra előtt pár perccel már visszaszámolt: „ha nem jelenik meg a másik fél, akkor megyünk” – hangzott el állítólag a bíró szájából. Az édesapa szólt neki, hogy fia és az ügyvéd a megbeszéltek szerint a bíróság épületében várják őket. Végül mindenki megjelent a kereszteződésben, megtörténhetett a szembesítés a bírságoló rendőr és a megbírságolt autós között.
 
„Eredménytelen lett. Én következetesen állítottam, hogy megálltam a táblánál, a rendőr nem láthatott abból a pozícióból, és minderről felvételem van. Ő viszont már nem emlékezett a konkrét esetre, mivel elmondása szerint több száz bírságolást végeztek társaival abban a kereszteződésben. Abban vita volt közöttünk, hogy ő hol állt” – emlékszik János.

A bűnösséget kell bizonyítani. Nem az ártatlanságot

Pár hónapos szünetekkel újabb tárgyalások követték egymást, a negyediken végre a videó is előkerült, majd 2014 tavaszán megszületett az ítélet. A bíróság megszüntette a Kisváros rendőrkapitányságának szabálysértési eljárását János ellen.
 
Idézünk pár részletet az 5 oldalas dokumentumból:
 
„A Szabs. tv. 32 § (1) bekezdése szerint, senki sem tekinthető szabálysértés elkövetésében felelősnek mindaddig, amíg szabálysértési felelősségét a szabálysértési hatóság vagy a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.  A (2) bekezdés értelmében, szabálysértési felelősség bizonyítása a szabálysértési hatóságot terheli. Senki sem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására.
 
(…)
 
Mindezek alapján, a bíróság kétséget kizáróan nem tudta megállapítani, hogy az eljárás alá vont személy nem tett eleget a KRESZ által előírt megállási kötelezettségének, és fenti cselekményével megvalósította volna a KRESZ 12. § (1) bekezdés b, pontjába ütköző, és a Szabs. tv. 224. § (1) bekezdése szerint minősülő közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértést.
 
A Szabs. tv. 83 § (1) bekezdés a, pontja szerint, a szabálysértési eljárást határozattal meg kell szüntetni…”

Végül szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét egy részletre, talán el is siklottak felette. Abban a bizonyos kereszteződésben, ahol Jánost megbírságolták (nem bizonyítva bűnösségét, majd utólag felmentve a fizetés alól), szóval éppen azon a szent helyen több száz bírságolást végeztek a rendőrök. Ezt ugye a rendőr mondta.
 
Azt persze már soha senki nem deríti ki, hogy ebből mennyi volt a rutinból kiszórt csekk. Jánossal ellentétben az autósok többsége valószínűleg fizetett.