Szappanopera

Számolatlanul ömlenek a modellgyárakból az SLS-ek, a megállíthatatlannak tűnő lavinát a Minichamps indította, ők azóta már talán megdönthetetlen bőrlehúzási világcsúcsot állítottak fel a milliónyi árnyalattal és változattal. Aztán a Welly prémiummárkája, a GTAutos is beszállt a buliba, akik már szintén jól állnak a színekkel, jelenleg pedig a francia Norev a legfrissebb hús a piacon. Ár-érték arányban és minőségben is kétségtelen a GTAutos előnye, ennek szöges ellentéte a bemutatóban szereplő Minichamps Black Series.

Még mindig az egyik kedvencem a mercis negyedablakos, szürke hungarocelles dobozdizájnja, ez ráadásul sokat sejtetően fekete alapon ezüst AMG logókkal díszített, az oldalán pedig egy egészen pici felirat hirdeti, hogy bizony egy az ezer darabból. Ebben a monokróm környezetben méginkább rikít a korai naplemente-narancs metál orr. Miután túrtunk magunknak egy kellően hosszú és kellően vékony csavarhúzót, három csavar oldása után szabadíthatjuk ki a csomagolásból a kisautót. Következő lépésként mindenképpen körbe kell mutogatni mindenkinek, aki éppen otthon van, hogy mennyire gyönyörű ez a szín, közben áradozhatunk arról, hogy a nappaliban szinte citromsárga, a hálóban meg arany, ők azt fogják mondani, hogy ez csak szimplán egy fakóbb narancs. Hazudnak!
Az ábrázata inkább csak olyan E-typeosan markáns, nincs benne semmi szupersportautósan fenyegető. A kiszélesített sárvédők miatt arcban nekem egy jóllakott, rendkívül nagyszájú óvodásra emlékeztet, de biztos csak a béemwés rosszmájúság tört fel belőlem. Közelebb hajolva elégedetten hümmöghetünk, hogy a szénszálas kiegészítők nagyszerűen illeszkednek és a mintázatuk is méretpontos, a fényszórók bura alatti kidolgozása is kellően részletes, látható a vetítőlencse és a LED-ek is megszámolhatóak, a hatalmas méretű csillag krómozása szépen csillog, ezért is olyan nagy kár, hogy a beömlőknél ennyire egyértelmű a kamurács.
Dicséret illeti a Minichamps-t a felnik kiváló kidolgozásáért, a gumik mintázata, a színek, a vékonyka ezüst perem, a féknyergek AMG logója és a karbon-kerámia tárcsák is jól sikerült darabok. Mikor már erre jár a szemünk, sajnos óhatatlanul is észrevesszük, hogy mennyire kegyetlenül elállnak a karosszériától a sirályszárnyas ajtók, az illesztési hézag is feltűnően nagy körülöttük, valamint bizonyos szögekből nézve a szín sem stimmel ezeken az elemeken.

Sovány vigasz ugyan, de cserébe viszonylag kisméretű karokkal nyílnak, amik nem lógnak be túlságosan az utastérbe, de azért ezeket lefesthették volna a tetőkárpittal megegyező feketére. Természetesen a hátsó levegő kilépő nyílásokon sincs igazi, lyuggatott rácsozás – már nem is várjuk, csak bosszankodásból felemlegetjük – inkább nézzük a példásan kivitelezett márkajelzést, a fotomaratott SLS és AMG logókat, a nagy fekete diffúzorból virító hatásvadász króm kipufogóvégeket, valamint a hátsó lámpát, melyen helyesen folytatódik az egész autón végigfutó finom él.

Az a fajta ambivalencia, mely a rettentően igényes és a borzasztóan igénytelen megoldások egy térben való alkalmazása során keletkezik, a belsőben is jelen van. Megcsinálták aprólékos műgonddal a műszerfalat az aprócska varrásimitációkkal, gombokkal a középkonzolon, hihetetlenül piciben a jellegzetes formájú váltókart, jó arányérzékkel be is plüssözték a lábteret, tettek bele két fémes pedált is, hogy szép legyen. Aztán befejezésképp úgy gondolták, elég lesz két műanyagos sportülés, a szövet helyett pedig egybeöntött piros gumiöv neki, mert már elfogyott a türelem, de azért dobunk rá egy Affalterbach címert, hogy frankó legyen. Nem lett az.

Nem ért túl sok vizuális inger a nem is pingpongasztalnyi, hanem inkább teniszpályányi gépházfedél felnyitása után, hiszen alatta csak egy nagyobbacska fekete-ezüst műanyaglap található. Nincsenek részletei sem, sajnos ez az oka annak, hogy az első kerekeknél oldalról át lehet látni az autón, mint egy hanyagabbul összerakott Matchbox-on. A mélységérzetemet egy másik síkba helyezett műanyaglappal próbálták előcsalogatni, de ez nekem nem hozta meg a várt hatást.
A száz euró feletti árral egyértelműen túllőttek a célon, de valószínűleg ezért is készül belőle több kisebb példányszámú széria, hogy könnyebb legyen ezt indokolni. Meg persze, ez a mennyiség kiszolgálja majd a sportautó és Mercedes beállítottságú gyűjtőket. Hiszen ez inkább nekik szól, ez valahogy nem az a csábítóan szép megjelenésű modell, amire csak úgy rákíván a modellbolond a boltban. De lesz, aki boldog lesz vele, ez a lényeg!