Így hozz be álomautót Amerikából

Ha valaki be akar hozni egy gyönyörű veteránt az USA-ból, és a tranzakciók során nem nyúlják le a pénzét, nem egy rozsdaboglyát kap, hanem tényleg olyan lesz a kocsi, mint ahogy a netes hirdetésben mondták, ideér gond nélkül az autó, és még a vámot, adót is megússza 6 (hat!) százalékból, mondhatjuk, hogy mákja volt. De ha három ilyen veteránja van már itthon, inkább azt kell gondolnunk, hogy tud valamit! El is mondom, mit tud.

Hősünk, B. is épp olyan lelkes amatőrként fogott neki gyerekkori álma(i) megvalósításának, mint bármelyikőnk tenné, amikor sorsunk úgy hozza, hogy lehetőségünk nyílik rá. Beletemetkezett az internetbe, ki is nézett egy, két, kilenc kocsit, aztán szerencséjére rátalált egy cégre, amit egy amerikás magyar pont neki és a hozzá hasonló álommegvalósítóknak alapított. Elmesélem a történetét – van benne sok tanulság azok számára, akik hasonló cipőben járnak.

Hogy ne vegyünk álomautót az USÁ-ból?

Ha összejött a pénz a mindig vágyott csodára, nagy a kísértés, hogy segítségkérés nélkül, maga intézze el a behozatalt az ember. Van abban valami vadnyugati romantika, hogy én kutatom fel, cserkészem be és vadászom le a Mustangot, Chargert, esetleg valami európai invazív nagyvadat, egy Bobby-Mercit vagy egy 6-os BMW-t. Hiszen így lesz igazán az enyém a trófea. Csak hát nem biztos, hogy így az enyém lehet.

Ha még feltételezzük is, hogy tényleg olyan is a kocsi, mint amit írnak róla a neten, és sikerül olyan speditőrt, vámirodát, trélerest, hajós céget találni tapasztalatok nélkül, ami profi is, nem is drága, akkor is van pár buktató. Amerika nagy és ott is vannak gazemberek, egy előre utalásos történetnek akármi lehet a vége. Az sem mindegy, mi van a kocsi kísérőpapírján, a mi forgalminknak megfelelő „title”-ban.

Denzel Washington Aston Martinjának title-ja

Lehet ott valami kód, rövidítés, akármi, ami mondjuk azt jelenti, hogy a kocsira elidegenítési tilalmat jegyzett be valami kinti hatóság – és nem fogunk rájönni, amíg a kikötőben meg nem tagadják a behajózást. B. például az E-bayen már javában licitált egy olyan kocsira, amit, mint kiderült, már harmadjára adtak volna el – szerencséjére az ügyintéző cég, akivel akkor már kapcsolatban állt, figyelmeztette, hogy át akarják verni.

A miami kapcsolat

Ezt a bizonyos céget (ez a cikk nem a reklám helye, de a végén majd azért megadom a webcímét) egy 23 éve disszidált magyar vállalkozó alapította. Az eredeti foglalkozása szerint karosszérialakatos mester megunta, hogy az amerikai piacon nincs igény a maximalizmusra autórestauráció terén és pár év helyi autókereskedés után a válság idején inkább exportirodát nyitott, a finnyás európaiak jobban megbecsülik a munkáját.

Autókereskedőként eddigre megismerte a piacot, kiváltott minden össz-állami kereskedői engedélyt, megkötötte a megfelelő biztosításokat. Az amerikai exportkocsikat túlméretes és kényes cuccok szállítására specializálódott vállalkozása juttatja el a címzetthez. Az európai vevő által kiszemelt (vagy épp az általa javasolt) kocsit bárhol Amerikában kifizeti, elöl-hátul merev fedéssel ellátott, oldalt ponyvás profi tréleren karcolások nélkül elviszi Miamiba, a kikötőbe, itt gondosan konténerbe rakja, elintézi a papírmunkát, és mehet is az autó. Tavaly 264 autót adtak fel postán csak Magyarországra – pörög a biznisz rendesen.

Hogy lett meg a két Corvette?

B. először a Mercedest vette meg, de a 450SL-t még nem maga hozatta be Magyarországra. Viszont annak a kocsinak a történetén keresztül ismerte meg a fent említett irodát, a Corvette-ek már az ő közreműködésükkel érkeztek. És nem az E-bay volt a kagyló, melyben a fekete és a szürke gyöngy megtermett. Az E-bay nem feltétlenül a legtutibb forrás használt csodát keresni. Vannak olyan, kevésbé ismert árverési oldalak, ahol jobb üzleteket lehet csinálni (iaai.com, copart.com) – a két ‘Vette viszont két kisvárosi hirdetőoldalon lett meg.

A kocsikra egyszerre adta meg a B. által kért nagyobb kedvezményt a két tulaj, B. pedig úgy döntött, hogy mindkét tűzben tartott vassal kezd valamit. 22 ezer dollár volt a small blockos kszürke, 32 ezer a big blockos fekete. Mindkettő kézi váltós, kabrió, mindkettő 1968-as, amikor még az olajválság előtti, fojtatlan motorokat használta a GM. A fekete ráadásul az eleve csupán 1942 darabos szériának egy olyan spéci kiadása a dark orange bőrbelsővel, amiből talán ha húsz darab készült. És hogy 54 ezer dollár sok-e holmi V8-as felnőttjátékokért? Nos; bár álmokról van szó, amelyeket, hacsak valami extrém kényszerhelyzet elő nem áll, sosem fog eladni gazdájuk, a feketére még ott kint, Amerikában ráígért tízezer dollárt valaki, aki meglátta a raktárban, és B. úgy látja, hogy csak február óta, amikor ő vette a kocsikat, vagy tíz-húsz százalékkal már most drágábban cserélnek gazdát a C3-as Corvette-ek. Németországban pedig egy restaurált, első évjáratú hétliteresért 60 ezer euró körül is elkérnek. Szóval befektetésnek is felfoghatjuk a dolgot.

A kocsik árát a közvetítő cégnek kellett átutalni – ez bizalmi kérdés, de az ember még mindig szívesebben küld el több millió forintot a Nagy Vízen túlra egy ismert, létező cégnek, mint valami ismeretlen amerikainak Chicagóban vagy Dél-Karolinában (innen jöttek az autók). A megbízott cég innentől minden papírmunkát maga végez, a vevő közjegyző által hitelesített felhatalmazása alapján. A közvetítőt, mint USA-céget, a helyi szabályok jobban is védik, ráadásul biztosítása is van átverés ellen. A tulajdonos különben csak akkor kapja meg a vételárat, amikor a kocsiért küldött trélerre felgurul az autó, így az átverési kockázat minimális.

Akárhol is kerülnek elő a kincsek, a behajózást New Yorkban és Miamiban érdemes elvégezni. Még ha a kontinens túlpartjáról, mondjuk Kaliforniából kell áthozni a kocsit tréleren, akkor is jobban megéri, mint a 4000 mérfölddel hosszabb hajóút.

Mennyiért van itthon az amerikai álom?

A Mercedes 450SL kinti vételára pont tízezer dollár, mai árfolyamon 2,4 millió forint volt. Nézzük, mennyiért van itthon a kocsi! Van ugye a kialkudott ár, ezt kell előre átutalni a kinti irodának. Nem nagy érvágás: egy kb. háromezer forintos közjegyzői díjra is fel kell készülni, mely a megbízólevél ára, amivel a kinti ügyintéző a nevünkben a vásárláskor eljárhat. Általában további 500 dollárt kér a munkájáért a közvetítő – ez persze valami extremitás esetében lehet magasabb, de egy Bobby-Merci vagy egy Corvette azért nem egy Bugatti Veyron. Ha a kocsi Amerika közepéről érkezik, a szállítás nagyjából 5-600 dollárba fog fájni a már említett zárt tréleren, a keleti parti kikötőig. Erre jön 2000 dollár, ennyi a konténeres szállítás ára. Biztosan elhoznák olcsóbban is, de ennyiért speciális fakeretre spaniferezve csomagolják be a kocsikat. Négy autó megy egy negyvenlábas konténerbe, kettő alulra, kettő föléjük, úgy lerögzítve, deformálódó kerethez kötözve, hogy 3-4 méteres esés esetén se legyen semmi baja. Az út közbeni rázkódásokat, ütéseket a futómű veszi fel, de a kocsi nem csúszkál, nem dörzsölődik.

A vámolás helye: Rotterdam. hogy miért? Mert Hollandia kijárta az EU-ban, hogy az importált veteránautókra, melyek mintegy az európai kultúrkincset gazdagítják, csupán hat százalék vámot, ÁFÁ-t kell fizetni, meg még 200 eurónyi fix eljárási díjat. Ha nálunk vámkezelnék le a kocsikat, a 6% vám mellé a 27% ÁFA-t is ki kellene fizetni. (Ha valaki még a hat százalékot is sokallja, csúnya dolog, de csalhat: a vám alapja a szállítási tarifa és a közvetítő és EU-s vevő közti szerződésben álló vételár. Ami egy papírra van írva, és annyit ír rá vevő és közvetítő, amennyiben megegyeznek. Fuj.)

A kocsi Rotterdamból is a konténerben utazik tovább, egészen Szentendréig, a kikötőig. Itt egy húszezer forintos, úgynevezett „bontási díj” fejében profin kicsomagolják az autót – a magyar vevő átveszi, és viszi, ahova szeretné. Ha akarja, regisztráltatja, ha akarja, elteszi a garázsba nézegetni. Mindösszesen tehát a tízezer dolláros, 2,4 millió forintos Mercedes körülbelül 14 ezer dollárért, 3,4 millió forintért ért haza – drágább autóknál a fix tételek miatt arányosan kisebb az importfolyamat költsége. A teljes szállítás három-három és fél hét alatt lezavarható.

Mi lesz a kocsikkal?

Bár B. mindhárom gyönyörűsége piszkálásmentes, tisztességben megöregedett, nem szétkókányolt autó, van velük munka bőven. Pláne, hogy B. maximalista, tehát a teljes szétbontással, alváz-homokfúvással kezdi a restaurációt. Egyébként mindhárom kocsi olyan állapotú, hogy pár munkaóra után csont nélkül menne át az OT-vizsgán, de a terv a tökéletes gyári állapot, gyári, évjárathelyes alkatrészekkel. A C3-as Corvette-et 1968 és 1982 között gyártotta a GM, de szó sem lehet arról, hogy a fekete és a szürke autón ne pont ’68-as kocsiba való cuccok kerüljenek.

Különben az alkatrészellátással nem lesz gond. Már-már komikus, hogy egy önindító, ami egy 1,6-os H-Astrához felújítottan (!) 30 ezer forint, a hétliteres, V8-as Corvette-hez 130 dollár, vagyis ugyanennyi, ÚJONNAN, úgy, hogy még azt is megkérdezik a kedves vevőtől, polírozott legyen-e, matt, vagy festett kék, esetleg piros.

Az alkatrészeket behozni sem bonyolultabb, mint a kocsit. Ha összejön egy értelmes mennyiség, a megrendelést a fent említett közvetítő cégnek is le lehet adni, aki 15% árréssel megfejelve elpostázza az autó tulajának – pár hét alatt itt a cucc.

Hát ez az öreg Merci kabrió és a két ’68-as Corvette története. B. azt mondja, tudja, hogy nem volt olcsó a dolog, de: „Amikor rossz a kedvem, kimegyek, beleülök, megsimogatom, beindítom, hallgatom, ahogy jár, és ettől valahogy jobban leszek.”

Hát meg is értem. Ja, igen, amit ígértem: az amerikai cég webcíme: shippingtohungary.com Sok szerencsét az álmok valóra váltásához!