Ha az elkövetkező években minden jól megy, irdatlan összegeket költ majd az állam vasútfejlesztésre. A nemrég elkészült Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia című dokumentum szerint 2050-ig a legtöbb közlekedés-fejlesztésre fordítható anyagi forrást vasútra költjük majd. (A dokumentum innen tölthető le pdf-ben, elemzésünk róla itt olvasható.)

Jómagam nem gyakran kerülök vasútra, kicsiny falumban nincs is állomás, de nemrég úgy hozta az élet, hogy vonattal kellett eljutnom Budapestről Debrecenbe. Három dolog ragadt meg különösen mélyen az emlékezetemben a kalanddal kapcsolatban.

Mintha még a közútépítési arányoknál is rosszabb lenne a dolgozó-néző arány a vasúti munkaterületen

Számla a MÁV-tól, 2014-ben

Számla a MÁV-tól, 2014-ben

Az első, hogy bizony ráfér a fejlesztés arra a cégre, aminél 2014-ben kézzel írja az áfás számlát egy indigós tömbbe a pénztáros. Ha mindjárt megy a vonat, százan állnak sorban és minden második utas számlát kér, akkor is. S mindeközben egy óriási informatikai rendszer nyomtatja magát a jegyet, csak épp a számlaadó modult nem sikerült még kifejleszteni hozzá az elmúlt évtizedek során. (A BKV-jegyről azonnal jön a gépi számla, még a cég adatait se kell újra és újra bediktálnom, el van mentve a nagy büdös rendszerbe, csak úgy mondom.)

A második, hogy bár ugyanazzal a zöld műbőrös, csattogós ajtós vasúti kocsival utaztam az ország legnagyobb és második legnagyobb városa között, mint harminc éve, gyerekkoromban, a vagonok tiszták voltak és minden működött bennük. De tényleg, az ablakot is le lehetett húzni, a vécét is, volt szappan és klotyópapír, a kukák üresek voltak és megvolt a tetejük. Még a fűtés is működött, persze ugyanúgy irgalmatlanul eltúlozva az őszi langymelegben, mint ahogy gyerekkoromból emlékszem. A MÁV biztosan nem 42-43 forintért kapja a kWh-t, náluk bizonyára még erőteljesebb volt a rezsicsökkentés, ha a fűtésszabályzás abból áll a vonatban, hogy az utasok az állomásokon pár percre kinyitják az ablakot.

És ha már kinyitják, videózhatnak is. Például a püspökladányi állomási vasútépítésnél. A téma: az utánozhatatlan magyar munkatempó. Hát íme, a harmadik emlékem a 220 kilométeres utazásról; ilyen hatékonyságú munkára fordítjuk az elkövetkező évtizedekben az EU százmilliárdjait:

Néhány fotó a munkáról:

Valami kis gebasz miatt vagy tíz percig állt a vonat Ladánynál. Ez a csapat addig nemigen változtatott pozíviót

Valami kis gebasz miatt vagy tíz percig állt a vonat Ladánynál. Ez a csapat addig nemigen változtatott pozíviót


Ketten ráakasztják a kampót a talpfára, ketten leakasztják róla. Holtidő kimaxolva. (Vegyük észre az építkezések jellegzetes motívumát, a melósdekoltázst a kép bal szélén)

Ketten ráakasztják a kampót a talpfára, ketten leakasztják róla. Holtidő kimaxolva. (Vegyük észre az építkezések jellegzetes motívumát, a melósdekoltázst a kép bal szélén)


Mintha még a közútépítési arányoknál is rosszabb lenne a dolgozó-néző arány a vasúti munkaterületen

Mintha még a közútépítési arányoknál is rosszabb lenne a dolgozó-néző arány a vasúti munkaterületen

Hát így épül a vasút mifelénk. Nem mondom, hogy lógjon az emberek bele a nap végére, de ez a hatékonyság azért mintha a szokásosnál is távolabb állna az optimálisnál. Vagy csak én látom rosszul?
Szerintetek a képeken, videón mennyire tűnik optimálisnak a munkaszervezés?
Minden OK, a vasútépítés tempója ilyen
50% (2)
A művezetőt ki kéne rúgni, mert nem jól szervezi a munkát
25% (1)
A melósokat ki kéne rúgni, mert miért nem dolgoznak
0% ()
Az újságírót ki kéne rúgni, mert mit kötözködik
25% (1)