A szovjet autóipar halálra ítélt csodái

Mindannyian ismerjük a KGST-korszak orosz autóit. Itthon sokan fejből vágják Togliatti típusait, a Zsigulik kódneveit, 2101, 2103, ezeröcsi, kockalada, fütyüli fiatal autórajongó, vagy idősebb nosztalgiázó. A Moszkvics családfája, vagy a Volgák elnevezése, modelltörténete sem elfeledett, rejtett kódexek titka.

A történelem úgy hozta, hogy jártasak vagyunk a témában, ám akad pár érdekes, egzotikus, kísérleti példánya az orosz autógyártásnak, amik az újdonság erejével hathatnak. Táboruk népesebb, mint hinnénk, igaz, hogy ahány oldal, annyi adat, de azért a fellelhető információkból megpróbáltam a legpontosabb, legérdekesebb gyűjtést összegereblyézni.

ZIS-112

Még a tervgazdálkodásban is csak távlati elképzelés volt az autók milliós sorozatgyártása, amikor 1951-ben a ZIS elhozta Amerikát, pontosabban szólva „ihletet merített” a General Motors Buick LeSabre koncepciójából. A küklopsz becenévre hallgató tanulmányautó le sem tagadhatná csillagos-sávos génjeit, az atomkorszak futurisztikus lendülete süt minden vonalából. Motorházteteje gázturbinát, vagy valamilyen ismeretlen működésű reaktort sejtet, azonban a lemezek alatt a ZIS-110-es típusból átemelt 140 lóerős V8-as dolgozott.

Később 186-ra emelkedett a lóerők száma, köszönhetően egy négy karburátorral működő soros, nyolchengeres blokknak. A 6000 köbcentis motorral szédítő, 204 km/órás tempóra volt képes a hatméteres, 2,5 tonnás masztodon, viszont vezethetősége pocsék volt az első tengelyen ülő bitang nehéz motor miatt. Később készült egy 60 centivel rövidebb, 500 kilóval könnyebb 112/1-es kódjelű ZIS, és akárcsak elődjének, ennek is versenypályán kellett volna bizonyítania, de szintén elvérzett a konkurenciával szemben, így fejlesztése 1955-re abbamaradt.

Moszkvics G2

Egy rekorder 1956-ból. A Moszkvics G2 három sebességrekordot állított fel a korabeli szovjet hosszútávú versenyeken. Ezt főként áramvonalas karosszériájának és 660 kilogrammos tömegének köszönheti, mert a 405-ösből származó, 1,1 literes, négyhengeres motor 70-75 lóereje ennél nagyobb tömeget hengerfejesre pörgetve sem tudott volna 223 km/óráig gyorsítani.

Mindössze kettőt építettek, de egy sem maradt fenn az utókornak, donorautóként végezték 1960 után.

GAZ 24-95

A terepjárókat személyautókkal ötvöző stílus még csak csíráiban létezett, amikor érdekes igény merült fel a szovjet vezetés legfelső köreiben. A végtelen orosz vidéken vadászni vágyó, vagy egyszerűen csak a népért dolgozó döntéshozók számára nem felelt meg a puritán UAZ 469-es, terepen is élvezni akarták a GAZ M24-es, avagy a Volga kínálta kényelmet.

Ez az igény szülte a GAZ 24-95 kódjelű típust, ami a már említett UAZ 4×4-es hajtáslánca tett sárgyúró különlegessé. A motor maradt a Volgában szolgáló ZMZ 24D típusú erőforrás, mely a 2,4 literjéből 95 lóerőt küldött mind a négy hajtott kerék felé.

A magas karosszériáról felismerhető kocsiból mindössze öt darabot építettek, Brezsnyev elvtárs kegyeit keresve. Mára két példány maradt fenn, egy magánkézben, egy pedig múzeumban emlékeztet az érdekes kísérletre.

NAMI-013

Hatüléses, egyterű tanulmány az ötvenes évekből (1953). Jövőbe mutató formája mellett technikai csemegéket is tartogat, farmotorjához kétsebességes automata váltó társult, négyhengeres motorja 64 lóerőt termelt, végsebessége pedig elérte a 113 km/órát.

Moszkvics 408 Tourist

A Moszkvics tető nélküli verziója lehetett volna a szovjet „középosztály” vágyott kedvence, de a nyugati dekadencia begyűrűzésétől tartó vezetés túlzottan fényűzőnek ítélte a típust, így elmaradt a sorozatgyártás.

Pobeda Sport

Avagy a GAZ SG1/GAZ Torpedo SG2. Szintén az ötvenes évek szovjet bajnokságának terméke, akárcsak a ZIS-112-es, ám származását tekintve inkább egy idegen bolygót, mintsem az Egyesült Államokat jelölném meg.

A GAZ M20-asra épülő versenygép dúralumínium kiegészítőknek köszönhette repülőgépeket idéző, áramvonalas formáját. Nem véletlen az aerodinamikailag jól átgondolt koncepció, az autót megálmodó Alekszej A. Szmolin repülőgép-tervezőként vágott bele a versenygép építésébe.

Az alapot képező Pobeda M20 motorjának lökettérfogatát 2,5 literre növelték, valamint kapott két K-22A karburátort, Rutz kompresszorral megbolondítva. Így sikerült 105 lóerőt összehozni, és elérni a 190 km/órás sebességet, valamint három, szovjet bajnoki címet bezsebelni.

Ennél a pontnál válnak zavarossá a leírások, gyakran egy képhez két típust társítanak, repkednek a lóerők és az évszámok. Annyi biztos, hogy a GAZ Torpedo néven említett autó szintén a Pobeda M20 alapjaira épül, de könnyebb és még áramvonalasabb karosszériával, mint az SG1-es.

GAZ TP

Szmolin legnagyobb teljesítménye nem ez a kecses „Torpedo”, sokkal inkább az abszolút szárazföldi sebességrekord megdöntését célzó GAZ-TP. Ebben az esetben szó sincs személyautókból faragott, csettegő benzinmotorokról, a GAZ-TP szivartestében a MiG-17-es hajtóműve dolgozott, és termelt irdatlan mennyiségű tolóerőt. Sőt, klasszikus értelemben vett autónak sem nevezhetjük, mivel mechanikus kapcsolat nem volt a motor és a kerekek között, inkább egy szárnyaszegett vadászgépet tisztelhetünk a legambiciózusabb szovjet tervezésben.

Természetesen az amerikaiak lepipálása volt a cél, 800 km/órát szerettek volna elérni, de megfelelő tesztpálya és abroncsok híján csak 300 km/órás tesztekre futotta, majd le is álltak a kísérletezéssel.

ZIL-112S

A központilag irányított gazdaság lehúzó mocsarában lehetetlen feladat volt a mérnökök számára, hogy képességeikhez méltó autókat alkossanak. Egy erős kivétel akad, a ZIL-112-es.

Ihletet ismét a hanyatló nyugat adott, a Ferrari TestaRossa kísértetiesen hasonlít a ZIL-111-ből származó, V8-as motorral szerelt gépre. A mokány versenyautó 230 lóerővel és 260 km/órás végsebességgel villantotta meg a sebességmámor dekadenciáját. Kilenc másodperc alatt képes volt elérni a százas tempót, a kanyarok magabiztos levadászását pedig a Volga M21-ből kölcsönzött futó- és kormánymű szavatolta.

VAZ-2103 Porsche

1975-ben furcsa, baráti kézfogás nyúlt át a vasfüggönyön. A Porsche vezérigazgatója, Ernst Fuhrmann találkozott a szovjet autóipar fejével, Viktor Poljakovval, és megállapodtak egy hároméves együttműködésben. A rövid életű házasság egyetlen eredménye a VAZ 2103 németek által átfésült verziója.

A Porsche fejlesztői átdolgozták a futóművet, felfrissítették a belsőt, és tisztább, a korszellemnek megfelelően több műanyaggal gazdagított belsőt kanyarítottak az ezeröcsinek. Az átalakítás azonban az oroszok torkán akadt, visszadobták az ötletet, ami tulajdonképpen érthető, a krómozott hűtőrács száműzése láttán ki ne csapott volna az asztalra?

Ennek ellenére az együttműködés nem szűnt meg, a Porsche mérnökeinek keze nyoma tetten érhető a Samara típusoknál, a motort tulajdonképpen ők fejlesztették, de az oroszok büszkesége nem engedte, hogy ott díszelegjen a blokkon a Porsche System felirat.