Személyes bosszúság csupán, hogy arról az évről írunk jót, amikor szerkesztőségünk két tagjának is örökre eltűnt az autója a budapesti utcákról. A 2014-es gépjárműlopási adatot több szerkesztőség kérése ellenére ki nem adó (!) rendőrséget megkerülve szereztük meg a hivatalos számot, eszerint

4803 darabbal rekordkevés gépjárművet loptak el tavaly Magyarországon.

A hivatalos statisztikák szerint bő évtizeden át folyamatosan csökkent idehaza a járműlopás, majd a 2011-es növekedéssel sokakat meglepve megtört a pozitív trend, aztán 2012 még sötétebb lett. Két éve viszont újra lefelé mutat a képzeletbeli grafikon.

Milyen autókra vadásznak valójában a tolvajok? 1

Mi a márkák hivatalos sorrendje?

Tavaly helycsere történt azon a dobogón, ahová egyik autógyártó sem szeretne felkerülni: a Suzuki visszaelőzte az Opelt. Ezen kívül a Honda kiesett a top10-ből, helyére az Audi lépett előre, mindjárt a 9. helyre.

A rendőrség hivatalos listájától jelentősen eltérő sorrendet kaptunk, amikor kiszámoltuk: leginkább melyik márkákra vadásznak az autótolvajok.
A gépjárműlopások száma az ún. Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS) rendszerből származik, amely követő statisztika; azaz a már lezárt eljárásokat mutatja

A gépjárműlopások száma az ún. Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS) rendszerből származik, amely követő statisztika; azaz a már lezárt eljárásokat mutatja

Szokták mondani: abból lopnak a legtöbbet, amiből a legtöbb fut az utakon, hiszen ahhoz a márkához a legnagyobb az alkatrészigény. Kiszámoltuk, a lopási arány más sorrendet mutat.

Valójában mit lopnak a legjobban?

Egyszerű volt a feladat: összeszedtük a KSH adatbázisából a toplistás márkákból futó járművek számát, majd elosztottuk a lopásadattal. Elöl a brand, aztán a darabszám (személyautó + teherautó), majd a fenti táblázat adata, a végén pedig a legfontosabb: az adott márkából mennyi autóra jut egy-egy lopás.

VW:  279 648 + 42 113 darabból  609 lopás  =  528 járműre jut egy bűncselekmény

Suzuki:  402 288 + 2618  darabból  483 lopás =  838 járműre jut egy bűncselekmény

Opel:  436 915 + 21 807 darabból  404 lopás = 1135 járműre jut egy bűncselekmény

Ford:  236 700 + 42 665 darabból  346 lopás =  807 járműre jut egy bűncselekmény

Renault:  197 499 + 33 866 darabból  294 lopás = 786 járműre jut egy bűncselekmény

Toyota:  128 618 + 25 788 darabból 270 lopás = 571 járműre jut egy bűncselekmény

Škoda:  165 093 + 5510 darabból 241 lopás = 707 járműre jut egy bűncselekmény

Peugeot:  122 705 + 28 435 darabból  171 lopás = 883 járműre jut egy bűncselekmény

Audi:  64 987 személyautóból   157 lopás =  414 járműre jut egy bűncselekmény

BMW: 63 889 személyautóból   154 lopás = 415 járműre jut egy bűncselekmény

Feje tetejére állt a hivatalos lista, hátulról előre ugrott a két prémiumgyártó. A tolvajok legkedveltebb márkái tehát:

1, Audi

2, BMW

3, Volkswagen

Érdekesség, hogy a második helyről a nyolcadikra esett a Suzuki, a harmadik helyről a tizedikre csúszott hátra az Opel. Nem kell zseninek lenni a következtetéshez: minél drágább valamihez az alkatrész, annál nagyobb a keletje a tolvajokkal összejátszó szerelőknél és bontósoknál a feketegazdaságban.

Nagyon érdekes lenne megnézni a Mercedest, de mivel lopásszámával nem szerepel az ENyÜBS első 10 helyezettje között, nincs rá használható adatunk.

Jegyzőkönyv a lopásról, ön sose kapjon ilyet. Egy hónappal később eredménytelenül felfüggesztették a nyomozást

Jegyzőkönyv a lopásról, ön sose kapjon ilyet. Egy hónappal később eredménytelenül felfüggesztették a nyomozást

Jó lenne tudni a modellek sorrendjét is

Erre sajnos nincs hivatalos adat. Az ORFK ugyanis csak a márkák listáját adta ki az elmúlt években a kérésünkre (idén már azt sem), a modellek sorrendjét nem igazán. Két éve emiatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultunk. Szerintünk joguk van tudni a költségvetésbe rengeteget befizető autósoknak, hogy a saját tulajdonuk veszélyben van-e, végül Péterfalvi Attila NAIH-elnök közölte: az ORFK köteles kiadni az általunk kért információkat. A rendőrség azóta sem küldi ezt a fajta listát.

Ha nem is reprezentatív, de a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesülethez (NAKE) 2014-ben érkezett rekordszámú, 1024 lopásbejelentés alapján azért kirajzolódik egy kép.

A NAKE bejelentései alapján

A NAKE bejelentései alapján

Az autóvadászok dobogóján ugyanaz a három márka szerepel, mint az ENyÜBS-listán. Mivel a Suzuki modellkínálata a legszűkebb, értelemszerűen a Swift, az SX4 és az Ignis is az élmezőnyben szerepel.

Ezért nagy a csend?

Visszatérve a korábbiaknál kedvezőbb 4803-as tavalyi számra, jó lenne tudni, hogy mitől az örömteli csökkenés? Több pénzük nincs az átlagautósoknak márkaszervizre, gyaníthatóan nem kopott ki a garázsszervizekből „a számla nélkül lehetne olcsóbb?” kérdés.

Egy biztos, nem a rendőrségünk eredményes felderítései kényszerítik autólopás helyett a tyúktolvajlás felé a bűnözőket. Az alábbi szolid kis táblázat azt mutatja minden szövegnél pontosabban, hogy 2013-ban mennyi ellopott autót talált meg a rendőrség.

No comment

No comment


Ide kattintva megnézheti, hogy mely városokban lopják a legtöbb kocsit, Budapestről a kerületek sorrendjét mutatjuk. Ha van autója, nézze meg!

Amennyiben át akarja verni kocsijával a legokosabb autótolvajokat is, ide kattintson!