A Genfi Autószalonon találtunk egy Batmobile-szerű izét, egy pszichedelikus formavilágú sportautó-tanulmányt, aminek legfigyelemreméltóbb tulajdonsága első blikkre az volt, hogy nem volt ablaka. Hát hogyan lát ki ebből az ember? Ez volt az első kérdés, amit az olasz ED dizájnstúdió Torq tanulmányát megálmodó tervezőjének feltettem. Ezzel kezdődött életem legszürreálisabb autóipari interjúja, egy nyilvánvalóan eszelős, de nagyon kedves és lelkes úrral, Michael Robinsonnal, az ED CEO-jával és vezető dizájnerével.
– Ebből nem lehet kilátni? Hogyan lehet ezt vezetni?
– Először is: ez egy teljesen elektromos, teljesen autonóm versenyautó. Elismerem, valóban vannak ellentmondások ebben a nyitómondatban, de rögtön minden világos lesz. Hogy miért nincsenek ablakok – erre a kérdésre a válasz: súlycsökkentés. A versenyautóknak minél könnyebbnek kell lenniük, márpedig az üveg nagyon-nagyon nehéz anyag. A GT-versenyautókkal szemben, amik itt láthatók körülöttünk más standokon, ez először is: sokkal könnyebb, másodszor: sokkal izgalmasabb, harmadszor: teljesen újszerű a felépítése.
Michael Robinson elmeséli különös jövőképét az autóvezetésről, versenyzésről
– Ühüm. De azért lehetséges vezetni ezt a kocsit?
– Igen, van benne kormánykerék. Bár ez egy behúzható kormánykerék. A sofőr teszteli az autót egy tesztpályán, megy tíz kört, tizenöt kört, száz kört, és megtanítja az autót, hogyan menjen gyorsan. Ekkor megnyomja a gombot, a kormánykerék eltűnik, a számítógép az autóban átveszi az irányítást, és megy egy tökéletes kört a pályán, a leggyorsabbat, amit csak lehet. És ezen a ponton Ön azt mondhatja: rendben, odateszünk húsz autót arra a pályára, a pilóták nem csinálnak semmit és senki sem győz. A kérdés tehát: hogyan lehet megnyerni egy ilyen versenyt, kormánykerék nélkül? Ez egy elképesztő kérdés!
A futómű valóban egy versenyautóé. A kocsit elektromos motorok hajtják. Majd.
Ember és gép többé nem úgy működik együtt, mint a mai interface-ekkel. Egy mai, hangvezérléses HMI az autóban így működik: ADD-MEG-A-CÍMET. Valójában rém unalmas egy ilyen interface használata, nem? Mi valahogy úgy képzeljük, hogy a számítógép megkérdezi: hé, milyen volt ma a napod? Sokkal inkább érzelmi megközelítésben kommunikálnánk az ember, sofőr felé, mint rideg technológiai módon. Az autóipari fejlesztők azt mondják, tudják, hogyan kell megcsinálni az autonóm közlekedés technológiáját, de ők csak a technológiáról beszélnek, nem arról, hogyan viszonyul az ember a technológiához.
– Vagyis ez az autó a Knight Rider mai gyakorlati megvalósítása volna?
– Pontosan! Ez egy tökéletes példa: „Kapjuk el azt a fickót! Oké, adok egy kis gázt, máris utolérjük!” Ez az ember-gép interface a sci-fi filmekből, tévésorozatokból – de ma már ez nem science fiction többé! Ez ma már valóság!
– Mégis, mit gondol, milyen messze vagyunk attól, hogy egy mesterséges intelligencia ténylegesen beszélgetni tudjon egy emberrel, ne csak beprogramozott válaszokat dobjon vissza?
– Egy éven belül elkészítjük az első kipróbálható prototípusokat, jobban mondva még egy évi fejlesztőmunkára van szükségünk ehhez először, tehát két évre vagyunk a mi Knight Riderünk megvalósításától, aminek fő elemét mi egyébként NLU-nak hívunk: Natural Language Understanding (a természetes beszéd megértése). Ez lesz az, amikor ahogy én beszélgetek Önnel, a számítógép úgy beszélget majd velünk. És nem ezt halljuk majd vissza folyton: Nem értettem a kérdést, kérlek, ismételd meg. Ez azért elég idegesítő.
A Tron-filmek sejlenek fel a Torq vonalaiban és koncepciójában egyaránt
– Ühüm. Ki lehet nyitni a kocsi ajtaját, bele lehet nézni?
– Nagyon gyorsan kellett elkészülnünk erre a show-ra, nincsenek motorok benne, az utastér is üres. De jövőre már teljesen üzemkész lesz az enteriőr, sőt, akár el is tudunk vinni embereket tesztvezetésre!
Kedves olvasó, eddig az interjú. ÉS most mondd meg, kérlek: szerinted megvan ennek az úrnak és ennek a koncepciónak, az autonóm versenyautónak valamennyi kereke?
