–  Minden idők legnagyobb járműflottáját használja a jelenlegi kormány.
 –  A kormányzati vezetők autói között soha ilyen alacsony nem volt a prémiummárkák aránya.
 –  A legmagasabb pozícióban lévők jellemzően a legkisebb presztízsű autókkal járnak.
 –  A legmagasabb pozícióban lévők jellemzően a legfiatalabb autókkal járnak.
 –  Túlteng a járműparkban a magasabb fogyasztású benzinesek aránya.
 –  Kétmilliós éves üzemanyagszámlák és kétmilliós éves szervizköltségek is bőven vannak politikusonként és autónként.
 –  Az általunk vizsgált 137 kormányzati jármű használata tavaly 214 millió Ft-ot vitt el
.

Folytatjuk cikksorozatunkat az állami járműpark átvilágításáról. Az országgyűlés vezetőinek milliós üzemanyagszámlái és a rendőrség prémiumautóinak érdekes adás-vételi szerződései után most a kormánytagok autós költségeit mutatjuk be.

A Vezess.hu átnézte hét minisztérium, és a Miniszterelnökség vezetői – miniszterek, államtitkárok és helyetteseik – által használt állami autók üzemanyagköltségét, szervizköltségét és biztosítási díját.

Mivel e három tisztséget másfélszázan töltik be a fenti intézményeknél, terjedelmi okokból úgy döntöttünk, a pár százezres autónkénti számlákkal nem is foglalkozunk, csak azokkal a politikusokkal, akik 2014 tizenkét hónapja alatt egymillió forintnál több közpénzt elautóztak, vagy egymilliónál magasabb szervizszámlát csináltak.

A többségüknél pörgött rendesen a számláló.

Kik autóztak el egymilliónál több adóforintot 2014-ben?

Kezdjük a miniszterekkel, a tízből hétnek sikerült begyűjteni az adatait. (Szijjártó Péternél csak a autója típusát tudjuk, Pintér Sándort és Hende Csabát a rendőrség fuvarozza, és az ORFK nem nyújtotta át a kért adatokat róluk.)

A tárcavezetők vaskos üzemanyag-számlái azt sugallják, hogy a kormánytagok a fél életüket autóban töltik. Hétből heten egymilliósnál magasabb üzemanyagszámlát csináltak tavaly, négyen 1,5 millió fölé szaladtak. Az összegek után írtuk az autójuk típusát, és azt, hogy mennyi kilométer alatt költöttek ennyit. Lehet átlagfogyasztást számolgatni a hétből öt esetben benzines autók után.

Fazekas Sándor miniszter (Földművelésügyi Minisztérium), 2 406 221 Ft üzemanyagköltség 67 870 kilométerre, Škoda Superb 2,0 TSI Ambition DSG. Átlagfogyasztás a számok alapján: kb: 9,5 l/100 km.
 
Balog Zoltán miniszter (Emberi Erőforrások Minisztériuma),  1 811 981 Ft üzemanyagköltség  52 922 kilométerre, Škoda  Superb 2,0 TSI Ambition DSG
 
Seszták Miklós miniszter (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) 1 739 215 Ft üzemanyagköltség 47 537 kilométerre, Škoda Superb 2,0 TSI Ambition DSG

Ötven állami vezető csinált egymilliósnál magasabb üzemanyagszámlát 2014-ben. Megint Lázáré a legerősebb autó.
2014-ben ez a fő kormányzati autó

2014-ben ez a fő kormányzati autó

Trócsányi László miniszter (Igazságügyi Minisztérium),  1 689 527 Ft üzemanyagköltség 47 888 kilométerre, Audi A6 3,0 V6 TDI Quattro Tiptronic 

Lázár János miniszter (Miniszterelnökség), 1 279 219 Ft üzemanyagköltség 31 421 kilométerre, Škoda Superb 3,6 FSI V6 Elegance DSG 4X4 Combi

Varga Mihály miniszter (Nemzetgazdasági Minisztérium), 1 189 067 Ft üzemanyagköltség 33 935 kilométerre, Škoda Superb 2,0 TSI Ambition DSG

Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter (Miniszterelnökség) 1 090 620 Ft üzemanyagköltség 32 581 kilométerre, VW Multivan 2,0 BiTDI Highline 4Motion DSG T5

Megint Lázáré a legerősebb autó

Másfélszáz autóból áll minden idők legnagyobb hazai kormányzati flottája, aminek egyszerű oka, hogy a miniszterek, államtitkárok, és helyettes államtitkárok együttes száma soha nem volt még ilyen magas idehaza. A kormányzati vezetők közül 6 minisztérium, plusz a Miniszterelnökség vezetői számára a Központi Ellátási Főigazgatóság (KEF) biztosítja a kocsikat, míg a honvédelmi és a külügyi tárca maga oldja meg.
    „Az autókat állapotuk (nem pedig teljesítményük) és az állami vezető igényeinek összehangolása alapján adjuk ki. Elsődleges szempontunk az, hogy valamennyi ellátottunk üzembiztos gépjárművekkel közlekedjen” – kaptuk a választ a KEF-től, amikor rákérdeztünk: ki és mi dönti el, hogy a flottából melyik politikus, milyen autóval jár. Ennek ellenére azt látjuk, hogy pont az a Lázár János használja a legnagyobb motorral szerelt, és legnagyobb teljesítményű autót, egy 260 lóerős Skoda Superb 3,6 FSI V6 Elegance DSG 4X4 Combit, aki pár éve elismerte, hogy szereti a nagy teljesítményű kocsikat. Akkor a hódmezővásárhelyi önkormányzat bérelt neki egy 450 lóerős S8-as Audit a lézerblokkolós botrány kipattanásáig. Az Audi S8 tízhengeres motorja konstrukciós rokonságban áll a Lamborghini sportautóiban használt motorokkal, de a konstrukciós különbségek, így a száraz karteres olajozás hiánya miatt, műszaki értelemben véve helytelen Lamborghini-motoros Audiról beszélni.

Szinte teljesen eltűnt a miniszterek alól a korábban a kormánytagok autóit adó német prémiummárka, az Audi, egyedül Trócsányi László igazságügyi tárcavezető jár egy A6 3,0 V6 TDI Quattro Tiptronic-kal. Szíjjártó Péter, Varga Mihály, Fazekas Sándor, Balog Zoltán és Seszták Miklós mind kétezres, benzines Škoda Superbet használ (Ambition felszereltséggel, plusz duplakuplungos automata sebességváltóval (DSG)), Semjén Zsolt pedig VW Multivant.

Folytatva a milliós üzemanyag-számlát 2014-ben összehozó kormánytagok listáját, jöjjenek az államtitkárok és helyetteseik a költés szerinti sorrendben.

Kiss Norbert helyettes államtitkár (EMMI), 2 088 400 Ft üzemanyagköltség 69 684 kilométerre, VW Passat 2,0 T FSI Highline

Tállai András államtitkár (NGM), 2 059 692 Ft üzemanyagköltség 76 522 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG

Hoppál Péter államtitkár (EMMI) 2 000 592 Ft üzemanyagköltség 81 489 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG
 
Czomba Sándor államtitkár (NGM), 1 985 051 Ft üzemanyagköltség 61 831 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG

Mezei Dávid Csaba h. államtitkár (Miniszterelnökség), 1 875 336 Ft üzemanyagköltség 58 258 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort Combi

Hajzer Károly h. államtitkár (BM),  1 834 720 Ft üzemanyagköltség 65 076 kilométerre, Škoda Octavia 1,8 T 

Puskás Imre h. államtitkár (Miniszterelnökség ), 1 768 996 Ft üzemanyagköltség 56 982 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort

Szabó Zsolt h.államtitkár (NFM), 1 767 351 Ft üzemanyagköltség 71 085 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG

Soltész Miklós államtitkár (EMMI), 1 748 319 Ft üzemanyagköltség 80 341 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG
 
Román István h. államtitkár (FM), 1 694 288 Ft üzemanyagköltség 75 686 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG

Kovács Zoltán Superbet vezet

Kovács Zoltán Superbet vezet

Czibere Károly államtitkár (EMMI),  1 680 511 Ft üzemanyagköltség 59 252 kilométerre, Škoda  Superb 2,0 TSI Ambition DSG

V. Németh Zsolt államtitkár (FM) 1 671 333 Ft üzemanyagköltség 76 660 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG

Csepreghy Nándor h. államtitkár (Miniszterelnökség), 1 648 791 Ft üzemanyagköltség 61 295 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort

Kandra Ildikó h. államtitkár (Miniszterelnökség),  1 647 876 Ft üzemanyagköltség 44 727 kilométerre, Škoda Superb 2,0 TSI Elegance DSG

Bognár Lajos h. államtitkár (FM), 1 624 951 Ft üzemanyagköltség 65 052 kilométerre, Škoda  Superb  1,8 TSI Comfort 

Koncz Pál h.államtitkár (NFM), 1 619 164 Ft üzemanyagköltség 59 730 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort

Sipos Imre h. államtitkár (EMMI),  1 577 859 Ft üzemanyagköltség 60 200 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort
 
Simon Attila István államtitkár (FM),  1 470 719 Ft üzemanyagköltség 62 337 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG

Zsigó Róbert államtitkár (FM), 1 470 036 Ft üzemanyagköltség 61 603 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG

Benzines vs. dízel, azaz miért szórják a pénzünket?

Ha közpénzről van szó, a fölötte választói akaratból diszponálóknak mindenkor kötelességük a lehető legfelelősebben gazdálkodni. Ennek sajnos nem felel meg, hogy a kormányzati döntéshozók – nem csak most, „az elmúlt nyolc évben” is – előszeretettel vásároltak/vásárolnak gazdaságtalanabb benzines autókat saját maguknak. Friss példa erre a rendőrség benzinzabáló Mercedeseinek beszerzése, de amint látható, az állami vezetők járművei között is túltengenek a benzinesek.
   Hogy mennyivel több adóforintot égetnek el ezek, azt éppen e cikkünk adatai bizonyítják. Alább látható az egyik példa: Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár benzines autóval 21 550 kilométerrel kevesebbet tett meg Czerván György agrárgazdasági államtitkár dízeljénél, miközben magasabb lett az éves üzemanyagszámlája. Mindketten Škoda Superbet használnak, a takarékosabb dízel ráadásul összkerekes. Tavalyra 400 forintos átlag üzemanyagárral számolva 7,16 liter vs. 4,94 liter lett a két Škoda átlagfogyasztása.  Nem vagyunk a benzines autók ellenségei, a szerkesztőség többsége azt birtokol, de ilyen hatalmas flottában ez a sok torkos benzines az évek alatt százmilliós nagyságrendű bukta „a keményen dolgozó kisemberek” pénzéből.

Tessék csak megnézni az alábbi párost, de Nyitrait is bele lehet venni az összevetésbe.

Maruzsa Zoltán h. államtitkár (EMMI),  1 469 054 Ft üzemanyagköltség 51 270 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort 

Czerván György államtitkár (FM), 1 439 993 Ft üzemanyagköltség 72 820 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG

Nyitrai Imre h. államtitkár (EMMI) 1 391 493 Ft üzemanyagköltség 45 703 kilométerre, VW Passat 2,0 T FSI

Czunyiné Bertalan Judit államtitkár (EMMI), 1 361 674 üzemanyagköltség 61 235 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG

Latorcai Csaba h. államtitkár (Miniszterelnökség), 1 328 222 Ft üzemanyagköltség 45 835 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort

Hevesi Zoltán Ajtony h. államtitkár (NFM), 1 318 795 Ft üzemanyagköltség 44 441 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort

Zombor Gábor államtitkár (EMMI), 1 241 913 Ft üzemanyagköltség 49 066 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG
 
Álljunk meg itt egy pillanatra. Látva a cikkben szereplő autók évi 50 ezer kilométernél is magasabb átlagos futásteljesítményét,  sokakban joggal felmerülhet kérdés: hová autóznak ennyit ezek az állami vezetők? Csak nem a messzi országrészben lévő otthonukból vezetnek hajnalonként Budapestre, majd késő este vissza? Számos kormánytag valóban vidéki, de minél messzebb van a családi fészkük a fővárosi munkahelytől, annál valószínűbb, hogy Budapesten is birtokolnak, vagy bérelnek ingatlant, ahol hétköznap laknak. Éppen azért, mert számos fontos feladatuk miatt nem vesztegethetnek el órákat naponta munkába járásra.

Még az olyanok is „felköltöznek”, mint a sikeres polgármesterség után (pl. Mercedes-gyár) állami vezető tisztséget vállaló Zombor Gábor, aki kecskeméti. Azaz bő egyórányi autóútra van az állandó lakhelye Budapesttől, ám az egészségügyi államtitkár a feleségével hétköznap egy bérelt fővárosi ingatlanban él. Tehát pár kilométerről jár munkába, így is összejött neki tavaly közel 50 ezer kilométer. Nézzük tovább a listát!

Tóth Katalin h. államtitkár (FM), 1 257 320 Ft üzemanyagköltség 50 076 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort

Garai Péter h. államtitkár (EMMI), 1 245 450 Ft üzemanyagköltség 39 940 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort

Rétvári Bence államtitkár (EMMI), 1 239 483 Ft üzemanyagköltség 51 881 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG 

Perényi Zsigmond h. államtitkár (Miniszterelnökség), 1 198 338 Ft üzemanyagköltség 46 782 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Ambition

Demszky Gábor kukásautót vezet

Demszky Gábor kukásautót vezet

Modori László h. államtitkár (NGM), 1 179 098 Ft üzemanyagköltség 39 700 kilométerre, VW Passat 1,8 T

Fónagy János államtitkár (NFM ), 1 140 093 Ft üzemanyagköltség 51 579 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition

Cseri Miklós h. államtitkár (EMMI), 1 136 847 Ft üzemanyagköltség 34 316 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort

Aradszki András államtitkár (NFM), 1 111 067 Ft üzemanyagköltség 47 213 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG
 
Potápi Árpád János államtitkár (Miniszterelnökség), 1 109 515 Ft üzemanyagköltség 52 787 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG

Audiról Škodára, Škodáról Audira?

Nem csak a miniszterek váltottak német prémiumról cseh népautóra az elmúlt években, az általunk átnézett 149 kormányzati vezető közül (137 autóról minden fenntartási adatot tudunk, 12-ről csak típust) ma 108 jár Škodával, 20 Volkswagennel, és csak 7-en Audival. Van pár Saab 9-5, Mercedes E-osztály, Ford (S-Max és Mondeo), és akad még mutatóba egy szem 5-ös BMW, valamint egyetlen Honda Civic Hybrid is, a Lexusok viszont teljesen eltűntek – a kormányzati hibridek szemléjéről itt írtunk részletesen. Kijelenthető, hogy soha ilyen alacsony nem volt még a kormányzati flottában a prémiummárkák aránya, és az is feltűnő, hogy a miniszterek többsége az elmúlt években beszerzett Superbeket használja.

Egy minisztérium tűnik ki csupán a többi közül: habár Szíjjártó Péter tárcavezető Škodát használ, a  külügy 12 darabos flottájából 10 autó prémiummárkához tartozik. Máshol egyáltalán nem találtunk Mercedeseket és Saabokat, nekik 3-3 is van, és az egyetlen BMW-t is ők használják, plusz 3 Audit két Škoda mellett.

A második Orbán-kabinet 2011-ben kezdte a járművásárlások sorát, akkor mintegy 600 millió forintért 97 autót vettek a Porsche Hungáriától, legutóbb szintén tőlük 25 darabot bruttó 189 millióért (egyedüli ajánlattevőként). Ezek legnagyobbrészt 6-7 millió forintos Superbek voltak, ami szimpatikus irány, ezért is keltett meglepetést az NGM január végi bejelentése: a kormány 461,5 millió Ft-ból újabb 40 darab kocsit vesz idén, ami átlagolva immár 11,5 millió forint. Ha azt nézzük, hogy a rendőrség bruttó 10,07 millióért vett 313 lóerős Audi A6 Avant V6 TDI 3.0 Quattrokat a minap, akkor felettébb kíváncsiak vagyunk az új szerzeményekre.

Langerné Victor Katalin h. államtitkár (EMMI), 1 102 578 Ft üzemanyagköltség 43 828 kilométerre, Škoda Superb 1,9 PD TDI Tiptronic

Patyi Gergely Sándor államtitkár (IM), 1 042 064 Ft üzemanyagköltség 35 891 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Elegance 4×4 DSG
 
Simicskó István államtitkár (EMMI), 1 038 470 Ft üzemanyagköltség 43 693 kilométerre, VW Passat 2,0 PD TDI 

L. Simon László államtitkár (Miniszterelnökség), 1 037 752 Ft üzemanyagköltség 41 714 kilométerre, Škoda Superb  2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG 

Glattfelder Béla államtitkár (NFM), 1 034 848 Ft üzemanyagköltség 41 001 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Comfort Combi

Bódi Gábor h. államtitkár (Miniszterelnökség), 1 020 688 Ft üzemanyagköltség 35 292 kilométerre, Škoda Superb 1,8 TSI Tiptronic

Nemessányi Zoltán h. államtitkár (IM), 1 020 162 Ft üzemanyagköltség 37 759 kilométerre, Škoda  Superb 1,8 TSI Comfort

Lengyel György közigazgatási államtitkár (EMMI), 1 012 269 Ft üzemanyagköltség 41 185 kilométerre, Škoda Superb 2,0 CR TDI Ambition 4×4 DSG 

Bordás Gábor h. államtitkár (Miniszterelnökség), 1 004 666 Ft üzemanyagköltség kilométerre 32 800 kilométerre, Škoda  Superb 1,8 TSI Comfort

Kiknek kellett egymilliónál többet költeni a kocsija javítására?

Ahhoz képest, hogy a kormányzati flotta átlagéletkora 5-6 év körüli, tucatnyi autó olyannyira súlyos problémákkal küzdött tavaly, amit csak milliós szervizszámlával lehetett helyre rakni. Meglepő, hogy 3 darab pár esztendős Superb 4×4-es is 1,5 milliós hibát produkált, velük együtt fele-fele arányban kellett nagyműteni a benzines és a dízel kocsikat.

Trócsányi László miniszter (IM), 2 183 707 Ft szervizköltség 2014-ben, az Audi A6 3,0 V6 TDI Quattro Tiptronic 47 888 kilométert ment tavaly

Langerné Victor Katalin h. államtitkár (EMMI), 1 971 092 Ft szervizköltség, a Škoda Superb 1,9 PD TDI Tiptronic 43 828 kilométert ment

Nyitrai Imre h. államtitkár (EMMI), 1 924 363 Ft szervizköltség, a VW Passat 2,0 TFSI 45 703 kilométert ment

Soltész Miklós államtitkár (EMMI), 1 575 092 Ft szervizköltség, a Škoda Superb 2,0 CR TDI Amb. 4×4 DSG 80 341 kilométert ment

Hoppál Péter államtitkár (EMMI), 1 435 224 Ft szervizköltség, a Škoda Superb 2,0 CR TDI Amb. 4×4 DSG 81 489 kilométert ment

Román István h. államtitkár (FM), 1 417 590 Ft szervizköltség, a Škoda Superb 2,0 CR TDI Amb. 4×4 DSG 75 686 kilométert ment

Mi lesz a következő 11,5 millióért?

Mi lesz a következő 11,5 millióért?

Kiss Norbert h. államtitkár (EMMI), 1 412 019 Ft szervizköltség, a VW Passat 2,0 T FSI Highline 69 684 kilométert ment

Borókainé Vajdovits Éva h. államtitkár (EMMI), 1 350 871 Ft szervizköltség, az Audi A4 2,0 TFSI 26 975 kilométert ment

Sándor Csaba h. államtitkár (EMMI), 1 289 304 Ft szervizköltség, a VW Passat 2,0 PD TDI Tiptronic 40 906 kilométert ment

Bognár Lajos h. államtitkár (FM), 1 335 398 Ft szervizköltség, a Škoda Superb 1,8 TSI Comfort 65 052 kilométert ment

Czibere Károly államtitkár (EMMI), 1 269 593 Ft szervizköltség, a Škoda Superb 2,0 TSI Ambition DSG 59 252 kilométert ment

Felkai László közigazgatási államtitkár (BM),  1 153 998 Ft üzemanyagköltség, az Audi A6 3,0 V6 Quattro Tiptronic Avant 17 578 kilométert ment

Mennyi volt a biztosítási díjuk?

A kormányzati flotta tagjainak kgfb-, és casco-díját együtt kaptuk meg, az átlagos éves díj e két biztosításra átlagosan 130 ezer Ft volt autónként tavaly. A három legdrágábban biztosított jármű:

  1, Ruszinkó Ádám Audi A6 2,7 V6 Quattro Tiptronic-ja 271 304 Ft éves díjjal (h. államtitkár, NGM)

  2, Semjén Zsolt VW Multivan 2,0 BiTDI Highline 4Motion DSG T5-je 264 468 Ft éves díjjal

  3, Trócsányi László Audi A6 3,0 V6 TDI Quattro Tiptronic-ja 262 726 Ft éves díjjal

Mennyi közpénzt autóztak el összesen az állami vezetők?

Az átvizsgált 137 állami autó fenntartására tavaly 214 268 164 Ft-ot költött a költségvetés.

130 750 382 Ft volt az üzemanyagköltségük 2014-ben – az autónkénti átlag 954 382 Ft.

65 802 503 Ft-ot költöttek az autók szervizelésére – az autónkénti átlag 480 310 Ft.

17 715 279 Ft volt a biztosítási díjuk – az autónkénti átlag 129 309 Ft.

Politikusonként 1 564 001 Ft-ba került átlagosan egy-egy állami autó fenntartása tavaly. A fenti összegeket még növelik a HM és a külügy járműparkjának költségei, ahogy a cikk elején írtuk, e két tárcától nincsenek adatok, plusz Pintér Sándor belügyminiszter járművének fenntartási költségei is titokban maradtak az adatkérésünk ellenére.

Update hétfőn 17 óra 05-kor.
Megérkeztek az ORFK-tól Pintér Sándor és Hende Csaba autóinak adatai.

214 milliót autóztak el a kormánytagok tavaly 19

Ha kíváncsi még néhány milliárd Ft közpénz sorsára, cikksorozatunk eddigi részei:

1, Az Országgyűlés vezetőinek meghökkentő autós költései.

2, A rendőrségi Mercedesek és Audik adás-vételi szerződésének érdekességei.

(nyitókép: Botos Tamás, 444)