Egészen pontosan így kell fogalmazni: csodaszép autók IS érkeznek a csúcsra járatot használtautó-import hullámain az országba. Sokat írtunk már a behozatal gerincét alkotó, leharcolt roncsokról, ez a cikk inkább kicsemegézi a Datahouse adatbázisának 57 ezer autójából  – bizony, ennyi használt jött be az országba 2015. első félévében – a legérdekesebbeket, a legizgalmasabbakat, és a legszebbeket.

Van, aki az alábbi használt autókért ad pénzt, jellemzően nem keveset.

Sportkocsik

Több évesen is nyilván drága mulatság Porschét venni, ennek ellenére talán kevesen találnák el, hogy idén fél év alatt 140 darabot hoztak be a kereskedők, nepperek és a magánszemélyek Magyarországra. A legtöbb Cayenne volt (53 darab), viszont meglepő módon 911-esből (29) ha hajszálnyival is, de több érkezett, mint Panamerából (28), valamint Boxsterből is érzékelhető mennyiség jött (21).

Aston Martinból már csak 3 darab használt DB9-est vásároltak honfitársaink egy Vantage mellett, sajnos ennyivel nem javul Budapest utcaképe, és Ferrariból is jött 5 példány. Egy-egy 612-es, California és 458-as, plusz 3 darab, a használtpiacon talán a legkönnyebben elérhető 430-asból. Az olcsóbb testvérnek számító Maseratiból már 14 talált magyar vevőre, ebből 4 Quattroporte, 4 viszont a még újdonságnak számító Ghibli.

Porschék, Aston Martinok, W111-es Mercedesek, Bentley-k, Ferrarik, Rollsok, plusz Quattroporték, Monte Carlók, i3-asok, Amazonok, F-Type-ok - többek között.

A márkát 1913-ban Lionel Martin alapította társával, legelső kocsijukkal mindjárt beneveztek egy hegyi versenyre, amit megnyertek. A hegyet Astonnak hívták, át is nevezték a kocsit. Sajnos a használt autók importja sem növeli nálunk a patinás V12-esek számát

Az olcsóbb japán sportkocsikat is joggal szeretjük, 6 darab Nissan 370Z mellett 3 darab 350Z is hazagurult a saját lábán, avagy tréleren 2 darab GT-R mellett. A Toyota is ott van a listán 10 darab fantasztikus GT86-ossal és 7 MR2-essel, aki jót akar magának kevés pénzért, nézzen körül ezek hirdetései között. Amennyiben a sportkocsik közé vesszük a Mazda remek MX-5-ösét, az nyert 118-cal.

A Jaguar kifutott XK szériájából 7, míg az utódnak számító F-Type-ból 3 érkezett az országba 2015 első felében. Mivel pár napja szálltam ki utóbbi 550 lóerős R változatból, az F-Type újdonsült tulajdonosait most különösen irigylem, a Jagre jellemző nagy áresés miatt bizonyára durván az új áruk alatt szerezhették be őket. Őszintén szólva a 4 darab R8-as Audi kevésbé hoz lázba.

Veteránok

Itt nyilván sokkal kisebb számokról beszélünk, viszont az előzőeknél is érdekesebb autókról. Valószínűleg a legidősebb Magyarországra behozott négykerekű lehetett idén az a Ford T-Modell, amit 1908-1927 között gyártottak, de érkezett 2 Citroën 2CV is, és egy Jaguar MK2 is – sajnos évjáratot nem közöl a Datahouse felhasznált adatbázisa.

1959-től 1968-ig gyártották, szedán, kupé és kabrió karosszériával. A Mercedesnél akkor nagyrészt Barényi Béla mérnök feladata volt az autók passzív biztonságának növelése. Részben az ő munkájának eredményeként a W111 lett a világ első tudományosan törő autója, miután a pontonon kikisérletezett gyűrődő zónákat ezen már tudatosan alakították. Kora legbiztonságosabb autója volt, kupé változatban minden idők egyik legszebbje maradt

A két személyes kedvencem az első félév importjából a legendás Porsche 356-os, és minden idők egyik legelegánsabb autója, a W111-es Mercedes (1-1 darab). Sajnos egyiknél sem tudjuk, hogy kabrió érkezett kis hazánkba vagy zárt kasztnis változat. Merciből W107-est is behozott egy Dallas-rajongó, plusz két, remélhetőleg csodaszép állapotú Volvo Amazon is jött, és egy ős-Land Rover Series III. Ezeknél pontosabb adataink nincsenek.

Elektromos autók, hatótávnövelősök

Az új villanyautók értékesítésénél a használtak piacán komolyabb számokat látunk, mondom ezt úgy, hogy még mindig morzsának számít a torta egészéhez képest ez a „mennyiség”.

Kimagaslik a mezőnyből 19 behozott példánnyal a Nissan Leaf, a 2011-es Év Autóját az elmúlt 2 év nagy slágere, a Tesla Model S követi, de már csak 4 darabbal. A szigorúan véve még egy évesnek sem mondható BMW i3-ból ugyanúgy 3 jött be, ahogyan az elektromos autók egyik úttörőjének számító Citroën C-Zeróból.

Jellemzően 17 és 19 millió forint között mozog a piacon a legnagyobbrészt 2012-ben gyártott Karmák ára. Amikor 2009-ben először beleültem az akkor Frankfurti Autószalonon, rögtön beleszerettem. Pedig az még egy igencsak előszériás, elképesztően ronda illesztési hibákkal teli autó volt, amiben újonnan szétmállott már a bőr varrása. A gyártás leállítása után is félnék ettől a miniszériás, áramos-benzines szörnytől, és nem az 1300 Nm-nyi maximális nyomaték miatt

A hatótávnövelősök között 6 darab Opel Amprea vezet (plusz 1 Volt), és akadt egy bátor is ezen a vidéken. Nem igazán tudnék hiteles szervizet ajánlani annak a honfitársunknak, ha magánszemély, aki vett egy Fisker Karmát. Elképesztően szép autó, de…

Izmos németek

Sajnos nem lesz kerek a cikknek ez a része, ugyanis miközben az adatbázis rögzíti az M-es BMW-ket és az RS-es Audikat, addig az AMG-s Mercedeseket nem. A világ legrégebbi, és egyik legkedveltebb autómárkája mellé csak modellnevek vannak feltüntetve, úgy mint E-Klasse.

Maradnak hát a riválisok: a 35 darab M5, és a 26 darab M3 messze a legnépszerűbb volt, de 3 darab Alpina BMW-t is rögzített a statisztika. RS Audiból 7 érkezett, az adatbázis szerint 7-féle S változatból összesen 44 darab.

Amerikai batárok

Rengeteg szebbnél szebb autót konténereztek be a tengerentúlon leendő magyar tulajdonosaik örömére, a teljesség igénye nélkül szedtem ki közülük az érdekesebbeket.

Hadd kezdjem mindjárt egyik nagy kedvencemmel, a Chevrolet Monte Carlójából is behoztak egyet, máris irigykedem, sajnos nem tudni az évjáratát, pedig nagyon nem mindegy. Természetesen szerepel a listán 6 darab Camaro és 7 Corvette, de érkezett 1 Blazer is.

Ha azt nézzük, hogy 1970 óta kétszer leállította a Monte Carlo gyártását a Chevy 1988-ban és 2008-ban), akkor nem tűnik sikeres modellnek, pedig a 70-es években készült változatok a legvonzóbb amerikai autók közé tartoznak. Évekig az 5,7-es blokk volt a legkisebb benne, igen, jól olvasta! Ezen felül szerelték 6,6-os és 7,4 literessel is az első években

Ha ingyen adnák, de onnantól neked kéne fenntartani, melyik kéne?
Porsche 911
0% ()
Aston Martin DB9
23% (3)
Ferrari 458
0% ()
Jaguar F-Type
0% ()
Ford T-Model
0% ()
Porsche 356
0% ()
Mercedes W111
46% (6)
Tesla Model S
15% (2)
BMW M3
0% ()
Dodge Viper
8% (1)
Chevrolet Corvette
8% (1)
Hummer H3
0% ()
A többi amerikai márka nagyságai közül 2-2 darab Dodge Charger és Dart mellett 1 Viper is bejött az országba, Cadillacből szintén 1-1 Eldorado, deVille, SRX, XTS és Escalade, CTS-ből viszont már 5. Ott van a listán 1 darab Mercury Grand Marquis, Pontiac GTO, Fleetwood Southwind, Chrysler Crown Imperial, Lincoln Continental, és 2 Navigator.

No de mennyi a kereskedők örök kedvencéből, amire mindig lesz vevő, a Ford Mustangból? 5-10-20…, vagy több? Fél év alatt összesen 28 érkezett, sajnos ezekről sem tudjuk, hogy az 1965-ös születés óta melyik példány melyik generációhoz tartozik.

El ne felejtsem a könnyű műfaj kedvelői miatt, bejött 4 darab Hummer H3-as is.