Az ember, akinek az okmányiroda ellopta az autóját

Levente, egy kis váltófelújító műhely autószerelője, boldog apuka, egy Ford Focus elégedett tulajdonosa vígan élte a Keményen Dolgozó Kisemberek életét a Működő Reformok országában. Aztán egyszerre csak hat hétre rémálommá változott az élete. A magyar állam ugyanis tévedésből egy kicsit kihúzta alóla az autóját, és nemigen akaródzott neki visszaadni.

Az egész ügy egy sablonlevéllel indul, amit június 15-én biztosítójától kapott. Ebben tudomására hozták, hogy a kocsiján április 22-e óta nincs többé érvényes KGFB, a kötelező felelősségbiztosítást érdekmúlás miatt felmondták. Levente nem értette, hogy mi lehet a baj: a csekkeket rendesen fizette, a kocsit tisztességgel átíratta annak idején, amikor 2011-ben megvásárolta, és amikor 2013-ban felesége került be üzembentartónak a forgalmiba, az is becsülettel „le lett papírozva”. Fogta hát a legutolsó csekkszelvényt és elment a biztosító legközelebbi irodájába, hogy rendezze a félreértést. Nem sejtette, mekkora kálváriának indul neki ezzel az első kirándulással.

„Érdekmúlás”, állt a papíron, és, mint a biztosító irodájában megtudta, az érdeke akkor múlt el, amikor eladta a kocsiját. Levente lefagyott: nem adtam el az autót, azzal jöttem, itt a kulcs, forgalmi. Akkor biztos nem fizette be a csekket, mondta az ügyintéző. De, befizettem, mondta Levente, itt van a kezemben a szelvény.

A biztosítós telefonált a központba, ahol belenéztek az adatbázisba, és jött a válasz a kérdésre: 04.22-én megváltozott az üzembentartó. Levente kocsija immár az XY Kft., egy gödöllői autókereskedés, mint üzembentartó nevén szerepel. Az ügyintéző felfirkantotta egy cetlire az új üzemeltető nevét, részükről (egyelőre) ennyi az ügy, Levente mehet Isten hírével. Hogy hova? Hát, mondjuk az okmányirodába.

Levente ekkor, ahogy ő mondja, egy kicsit – elnézést, de megértjük – „beszart”: úristen, mibe keveredett, valami autós maffia vetett szemet a tízéves Focusra, és ilyen körmönfont módszerrel akarják ellopni tőle? Mindenesetre átsétált a helyi okmányirodába, ahol, miután a recepción elmondta, miért jött, soron kívül fogadták. Mutatta a forgalmit, kulcsot, törzskönyvet: ő úgy tudja, minden rendben, de akkor miért mondta fel a biztosító a szerződést? Az okmányirodai ügyintéző megnézi a rendszerben a rendszámot: no de Levente, nem csak az üzembentartó más, hát ez az autó már nincs is az ön tulajdonában, az XY Kft. a tulajdonos!

Levente rémült kérdésére, hogy ő akkor most mit csináljon, azt javasolta az ügyintéző, hogy menjen el a rendőrségre és tegyen feljelentést, mert ez így legalábbis valamiféle okirathamisításnak tűnik. Levente megkérdezte, hogy lehetséges-e, hogy ez a bizonyos Kft. el akarja tőle lopni az autót, amire az ügyintéző azt a megnyugtató választ adta, hogy biztosan nem akarják ellopni az autóját, mert már az övék. Azért itt már felmerült, hogy ha egy okmányiroda írt el, rontott el valamit, Levente az ügy végén kérhet majd valamiféle kártérítést. De azért arra is rákérdeztek, hogy Levente és a felesége jóban vannak-e, nem lehet-e, hogy az asszonka kavart valamit a kocsival a háttérben.

Levente ugyan felesége iránti teljes bizodalommal, de azért egyre erősödő gyomorgörccsel kopogtatott a XVII. kerületi kapitányság kapuján. Itt egy (újabb) ügyintéző az adatok felvétele után a számítógéppel az adatnyilvántartóba belépve megerősítette: valóban, a kocsi a gödöllői cég nevén van, és bár ő maga húsz éve rendőr, ilyet még nem látott korábban, hogy a láthatóan más tulajdonába került kocsi előző tulaja itt hadonásszon előtte az érvényes forgalmival, törzskönyvvel.

Abban azért meg tudta nyugtatni Leventét, hogy lopási kísérlettől nem kell tartania, inkább valamit elírhattak valahol egy okmányirodában. Végül nem FEL-, hanem BEjelentés lett a dologból, született egy jegyzőkönyv, viszont felmerült egy újabb probléma.

Még ha a rendőrség aznap, június 16-án teljes erővel meg is kezdi a nyomozást, az idő azért csak telik. És közeledett július ötödike, amikor is lejár a Focus műszakija. Mit tud majd akkor csinálni? Semmit, mondta a rendőr, hiszen nem az övé a kocsi, tehát vizsgázni sem viheti el. (Megjegyezzük: az ostoba német közigazgatásban bárki bármilyen autót elvihet vizsgázni bármikor, nem kell vacakolni megbízással meg két tanúval, hiszen ha van egy kocsi, aminek megvannak a papírjai, vajon milyen bűnös szándék munkálkodhat abban, aki ugyan nem a tulajdonos, de mégis elviszi az autót és a szükséges pénzt egy műszaki vizsgára?) És itt derült ki az is, hogy mivel a kocsin nincs érvényes biztosítás, igazából egyáltalán nem szabadna járni vele, július ötödikéig sem. „Zsírozza le és tegye el”, mondta a tréfás kedvű rendőrtiszt a jegyzőkönyv felvétele után.

Levente mosolya viszont még most sem őszinte, ahogy az ügyről mesél. Ahogy elnézem meg-megremegő kezét, az idegességét, ahogy a dossziényi összegyűlt papír közt keresi az épp aktuálisat, a kafkai figurát látom, az agyonszívatott állampolgárt, aki próbál szabálykövető lenni, miközben épp tekeredik a nyakára az elvileg őérte munkálkodó Hivatalok fonta bürokratikus zsinór. No de vissza az ügyhöz, hisz koránt sincs még vége.

Szóval: az autót használni nem szabad, a család oldja meg a közlekedését, ahogy akarja, amíg a rendőrség elnyomozgat, ki tudja meddig. Levente bérletet vett, időnként kölcsönkért egy autót, biciklizett, az idő pedig telt szorgalmasan.

Egy hét elteltével jött egy levél, hogy az ügyet a rendőrség áttette a Gödöllői Rendőrkapitányságra. Aztán eltelt még egy hét, meg még egy. A negyedik héten egy hölgy telefonált, hogy Levente fáradjon be Gödöllőre, ahol kihallgatják. Befáradt (kölcsönautóval), ismét elmondott mindent, amit már a biztosítónak, az okmányirodának és a XVII. kerületi kapitányságnak is elmondott. A rendőrnő ekkor feltette a kérdést: miért nem kereste meg Levente ezt a gödöllői XY Kft.-t, és miért nem próbálták közösen elintézni az ügyet. Nos; Leventének nem hogy nem jutott ez eszébe, a rendőrségi bejelentés után szándékosan nem kereste meg a céget, nehogy istenmencs’ a rendőrök valahogy azt találják gondolni, összejátszik velük valami szörnyű okirathamisítós összeesküvésben.

(A gödöllői látogatás után mellesleg felhívta a céget, az ügyvezető telefonon közölte vele, hogy a kocsi (mindjárt megmondom, milyen kocsi) már nincs is nála, eladta, és nem hajlandó ezzel az egésszel foglalkozni, majd kinyomta a telefont.)

A következő héten aztán minden tisztázódott. Mint kiderült, a veresegyházi okmányirodában egyszerűen elírtak egy rendszámot. Amikor az XY Kft. munkatársa behozta az autókereskedő cég legfrissebb adásvételi szerződését, ABC-198 helyett ABC-189-et, Levente kocsijának rendszámát pötyögte be az ügyintéző a gépbe, amikor rögzítette az adásvételin szereplő adatokat. Bár a másik autó nem Focus volt, hanem egy Octavia, és nyilván nem stimmelt semmilyen másik adat sem, az egyetlen hibásan beírt rendszám elég volt ahhoz, hogy a biztosító felé kimenjen az állami rendszerből az információ: a Focust eladták, a kötelező biztosítás érvényét vesztette. Ez persze felveti a kérdést, hogy akkor mi a búbánatnak kell minden eladásnál, biztosítási szerződéskötésnél milliószor leírni az összes istenverte azonosító adatot a pógárnak az alvázszámtól a talán már az egész EU-ban csak nálunk vezetett motorszámon át a forgalmi számán keresztül a tulaj anyja nevéig.

Másnap Levente a veresegyházi okmányirodán folytatta (ismét kölcsönautóval), ahol végre szembenézhetett azzal a hölggyel, aki a tévedést elkövette. Kérte is szegény az elnézést szorgalmasan, de ettől a bürokratikus vesszőfutás még nem állt meg. A forgalmi Leventénél maradhatott, de a törzskönyvet le kellett adni, azt passziválták, újat mellesleg azóta sem küldtek. Ekkor még egy kis huzavona következett, hogy ki kell-e fizetnie Leventének 3500 forintot az útvonalengedélyre, hogy elmehessen a Focusszal műszaki vizsgára. Végül nem kellett, de nem kizárt, hogy az ekkorra már szintén elég rémült ügyintéző hölgy maga fizette be ezt a csekket az államnak, hiszen ami jár, az jár.

Azt már se Levente nem tudta akkor, sem én nem tudom most mire vélni, hogy valamikor a hölgy a kezébe nyomott egy fénymásolatot az XY Kft. és az ABC-198 rendszámú Octavia eredeti tulajdonosa között kötött adásvételi szerződésről. Ez máig meg is van, a komplett paksaméta talán legszürreálisabb dísze – mi köze ehhez a szerződéshez Leventének? Az is érdekes persze, hogyan tudta ez a Kft. időközben eladni azt a kocsit, ami pedig Levente kocsijának rendszámával került az ő nevére. Hm.

Közeledünk a végéhez: Levente a két napra szóló útvonalengedéllyel végre saját kocsijával elgurult a biztosítóhoz, ahol némi huzavona után kötöttek egy új biztosítást az egyébként végig nála lévő, végig kifizetett biztosítású kocsira. Azért itt is maradt egy elvarratlan szál: mivel időközben visszautalták az Octavia adásvételijének dátumához képest túlfizetett összeget, és a múlt heti viharkárok miatt egy kicsit összeomlott a biztosító rendszere, nem sikerült átírni az adatokat a szerveren, így most van egy lyuk a Focus biztosítási történetében. A biztosító szentül ígérte, hogy visszaállítják a rendszerben a folytonosságot, nehogy esetleg még a MABISZ is jelentkezzen majd valamikor a fedezetlenségi díjért a kálvária időszakára. Leventének ehhez írnia kellett egy kérvényt, persze, nehogy unatkozzon.

A Ford simán le is vizsgázott, most, hat héttel az ügy kirobbanása után már hipp-hopp, van is érvényes forgalmi engedélye, biztosítása. Levente megpróbált kártérítést kérni a lakhelyéhez közeli okmányirodában az egész hercehurca, a buszbérlet, a gödöllői kirándulások miatt, de amikor a zsúfolt ügyfélváróban a kezébe nyomtak nyitáskor egy 25-ös sorszámot, inkább úgy döntött, részéről ennyi, elég volt a kalandból, inkább hagyja a fenébe az egészet. És persze várja az új törzskönyvet, ami a mai napig nem érkezett meg – pedig ha el akarja adni valamikor ez elátkozott Focust, nagy szüksége lesz arra a plasztikkártyára.