Folyamatosan cserélődő járműpark és meglehetősen vegyes kínálat jellemzi az adóhatóság által lefoglalt, majd áruba bocsátott autókat, amelyekre bárki licitálhat. Ügyfélkapus regisztráció után a NAV oldalán kell bepötyögni a személyes adatokat, aztán jön SMS-ben a 6 számjegyű kód, ezzel lehet megtenni az ajánlatot.

A felületes szemlélőt gyorsan megszédíthetik az alacsonyan szálló árak, rengeteg a 100-200 ezer forint körüli jármű, aki viszont komolyan gondolja a vásárlást, alaposan olvassa végig az autók szöveges jellemzését. Ha eztán is hevesebben ver a szív, tessék egy megbízható autószerelővel együtt személyesen is átnézni a kiválasztottat.

Minden autó adatlapján ott a helyszín és az árverés időtartama, amely általában három nap. Na, akkor kell lekérni a kódot. Minden lefoglalt járműről részletes leírást közöl a NAV, és két árat: elsőként az úgynevezett „becsérték”-et, majd az ennek a felét kitevő „minimál ajánlat”-ot, utóbbitól lehet licitálni a kocsikra.

Szubjektív összeállításunkat a kínálat olcsóbb darabjaiból válogatva kezdjük.

Opel Vectra 2.0, 1996
70 ezer forintról indul a licit

A 70 ezres Opeltől a sokmilliós Mercedesig terjed a kínálat. Ön is licitálhat a használt kocsikra.

Korának megfelelő állapotú – írja a 241 ezer kilométert futott Opel adatlapja, amelynek májusban járt le a műszakija. Ezen felül szokatlanul szűkszavú a leírás, viszont feltöltöttek 22 fotót, amelyek között számos közelivel próbálják nyers valójában megmutatni a kocsit kívül és belül. A megtekintés során a résztvevők által nem észlelt vagy fel nem ismerhető rejtett hibákért, a vagyontárgy esetlegesen előforduló vélt vagy valós hiányosságaiért az adóhatóság felelősséget nem vállal – írja a NAV minden egyes jármű jellemzésének a végére

Suzuki Swift Sedan 1.3 GLX, 2001
100 ezer forintról indul a licit

Hátsó lökhárító sérült. Több helyen javított, fényezés matt. Jobb hátsó ajtó nem nyílik. Utastér koszos. Több helyen a festék hiányos. Motor jó, üzemképesen érkezett a telephelyre – olvasható a lényegre törő, ám kissé darabos jellemzés a 14 éves Swift Sedanról, amely 295 ezer kilométert futott, mígnem elvette az állam a gazdájától

Opel Corsa 1.0, 2002
150 ezer forintról indul a licit

Első blikkre kimondottan egyben van ez a Corsa a gumicsíkjaival, egyforma kerekeivel, amik 150 ezres árnál egyáltalán nem az evidencia kategória részei. Jobb hátsó lámpabúra törött, bal első sárvédőív mellett van egy horpadás, hátsó lökhárító bal oldalán kopás, sérülés, a motorháztetőn festék lepattogzás látszik – talán nem annyira vészes ennyi hiba. 150 ezer kilométer van benne

Opel Astra 1.4 Gl Classic, 2000
200 ezer forintról indul a licit

A 130 ezerrel testvéreinél kevesebb kilométert mutat az órája, ezt azért érdemes lenne csekkolni, de a leírása szerint  sincs bántó hibája ennek az Astra Sedannak. Kiemeli a NAV az üzemképes állapotot, de az enyhén korrodált karosszériát is

Suzuki Swift 1.3D, 2006
500 ezer forintról indul a licit

Dízel Swift, bizony, de nem csak ezért érdekes az autó, amelyről az órája szerint megtett 160 ezer kilométer ellenére azt állítja szó szerint az általában őszinte NAV-jellemzés, hogy szinte sértetlen állapotú. Az elektronikája viszont nem működik, amit különösebben nem részleteznek

Ezek lennének a fehérgalléros adócsalóktól lefoglalt járművek? Sehol egy 20-30 milliós Bentley – horkanhat fel joggal az olvasó. Mivel a NAV által lefoglalt, majd árverésre kínált járművek évek óta többségében olcsó, elhasznált autók, korábban megkérdeztük, mi ennek az oka? Hol vannak az aranyárú luxusautók?

Sárközi Alexandra NAV-szóvivő szerint a nagy értékű luxusautókat általában a pénzügyi nyomozóik foglalják le büntetőeljárásokban (jellemzően költségvetési csalási ügyekben). A büntetőeljárásokban lefoglalt autók értékesítését a jogerős elkobzás után a bíróság (törvényszék) intézi, az adóhatóság az illetékes bíróság gazdasági hivatalának adja át azokat. A NAV árverési felületén általában végrehajtási eljárásban lefoglalt gépjárműveket kínál eladásra.

Pár napja megkérdeztük, hogy 2015 első fél évében mennyi autót értékesítettek árverésen, és mekkora bevétel származott ebből. Egyelőre nem válaszolt kérdéseinkre a NAV.

Ford Focus Turnier 1.6 Trend, 2006
550 ezer forintról indul a licit

Több mint 30 fotóval az egyik legalaposabb bemutatást kattinthatjuk végig ennél a Focus kombinál, amiben automata klíma és tempomat is van. Külön kiemelik a 2 gyári kulcsot, és a 212 ezer kilométer alatt elhasználódott belső kárpitot

Skoda Octavia 1.4 16V Ambiente, 2005
650 ezer forintról indul a licit

Kimondottan szépnek tűnik az Octavia, ám 5-6 apró karosszériahibára felhívja az érdeklődők figyelmét a NAV. Nem általános a ki tudja mióta NAV-telephelyen parkoló autóknál az érvényes műszaki vizsga, a 257 ezer kilométert teljesített Skodán most ősszel jár le

Volvo S 80 2.8, 1998 
200 ezer forintról indul a licit

Prémiumautóra vágyó kispénzűek is szemezgethetnek az adóhatóság árverésre kínált járművei között, habár érzek némi zavart a minőség és az aprópénz párosításban. Mindenestre tény, hogy ezt az uras S80-ast a cikk első harmadában megmutatott 15 éves Astra árán kínálják. Eddig a mézesmadzag, most jön a NAV leírása: a bal első tükörburkolat hiányzik. Belső világítás hiányos. Gépkocsi erősen szennyeződött, 2 éve áll. Baloldali tükör belső takarója hiányos. A motor nem indul. A tulajdonos elmondása szerint a váltó nem működik. Nívópálca hiányzik. Hátsó lökhárító több helyen leszakadva. A gépjármű megtekintése javasolt

Mercedes-Benz 250D, 1988
300 ezer forintról indul a licit

Természetesen Mercedesre is lehet licitálni, ráadásul a W124-ről talán túlzás nélkül állítható, minden idők egyik legjobb autója. Hogy ez itt milyen? 394 ezer kilométer után is üzemképes, de akksit vigyen magával, aki ki akarja próbálni, ugyanis nincs benne. A négy egyforma gumit és az elektromos ablakokat emeli ki a szűkszavú adatlap, amiből kiderül, hogy szeptember 13-án jár le az autó műszakija

Mercedes-Benz E 350 CGI, 2010
3,5 millió forintról indul a licit

A szokásostól eltérően egy szem BMW-t sem találtunk a NAV oldalán, az elmúlt hónapokban a Mercis adótartozókat látogatták meg az adóhatóság sosem várt erős emberei. Az árverésre kínált autók legdrágábbja a fenti W212-es, kereken 7 millió forint az ötéves limuzin becsértéke. A full extrásnak nevezett E-osztályoson jövő áprilisig van érvényes műszaki, ahogy írják, a szegedi Mercedes márkaszervizből lekérhetők a kocsi szerviz adatai

Olvasta? Országszerte sok helyen emelkednek a sebességhatárok!