A baleseti adóval 54 725 forint lett a középkategóriás, 50 ezret futott, 6 éves autóm kötelező felelősségbiztosítása. A netes kalkulátor második legolcsóbb ajánlatra bólintottam rá, pár száz forinttal volt kevesebb a legolcsóbb. Egy éve ugyanerre a kocsira még 34 616 forintért kötöttem kgfb-t.
Ráadásul akkor többet ért ugyanez a kocsi, egy évvel fiatalabb volt, és csak 43 ezret mutatott az órája. Közben nem okoztam balesetet, mégis másfélszer többet kell fizetnem.
Hozzám hasonlóan sokaknak leesik majd az álla a pár hét múlva startoló kgfb-kampány árait meglátva. Megkérdeztünk 4 biztosítót, és a 2 legnagyobb alkuszcéget az okokról.
Csendben, de jelentősen megemelkedtek az árak az elmúlt hónapokban
A Netrisk indexe alapján az átlagos éves díj ma Magyarországon megközelíti a 28 ezer forintot, ami 20-25 százalékkal magasabb a tavalyi kampány előtti árnak. A Biztositas.hu adatai szerint a személyautóknál 10-15 százalékkal emelkedtek a díjak, a flottáknál 20-30 százalékkal.
Hasonló összegeket mondott a megkérdezett biztosítók fele: a Genertelnél 29 százalékos drágulás következett be, az AEGON-nál 25 százalékos, a Generali viszont csak 1-2 százalékról számolt be, igaz, nem a tavalyi kampányhoz, hanem 2015 elejéhez képest. Kíváncsiak voltunk a piac egyik legnagyobb szereplőjének áremelésére is, de az Allianz közölte, „nem tud” válaszolni a kérdéseinkre.
Mik a drágulás okai?
„A biztosítók mindig emelik a díjat, ha tehetik. Erre leginkább akkor van lehetőségük, ha az autósok figyelme lankad, és nem foglalkoznak a biztosításuk árának évfordulóról évfordulóra történő összehasonlításával. Az elmúlt években folyamatosan csökkent azoknak a száma, akik vették erre a fáradságot” – közölte a Biztosítas.hu, majd az áremelkedés konkrét okait firtató kérdésünkre ezt a választ kaptuk: „nyilván a kárhányadok, és az üzemanyag-fogyasztás növekedése miatt kell hogy emelkedjenek a díjak”.
Szintén a kárgyakoriságot nevezte fő oknak az AEGON és a Genertel is. Tóth Sándor Köbe-ügyvezető a minap a Világgazdaságnak az állította, hogy a teherautóknál a sofőrök hiányából adódik a balesetek megszaporodása.Árnyaltabb választ kaptunk a Genaralitól, amely szerint jóval több oka van az árnövekedésnek. A piacra jellemző általános díjnövekedés elsődleges tényezője szerintük, hogy a magyarországi köteleződíjak hosszú évek óta messze elmaradtak a környező országokétól. Illetve, hogy a korábban tapasztalható díjcsökkenési tendencia már a szolgáltatásbiztonságot veszélyeztette, „így egyre több társaság realizálta a növekedő biztosítási kockázatokat, ezt a tapasztalatot pedig beépítette a díjszabásába”.
A csökkenő üzemanyagár miatt emelkedő járműhasználatot ők is megemlítik, de szerintük a gépjármű-importőröknél jelentkező alkatrészárak emelkedése is növelte a kgfb díját.
Nagy különbséget nem látnak a biztosítók abban, hogy az autósok közük kiknek mennyivel emelkedtek a díjak, mindössze két csoportot emeltek ki: a károkozó személyautósok és a fuvarozók.
Pluszban 10-30 százalékot rápakol erre a mostani kampány
Ez a helyzet a 3 hét múlva startoló kgfb- kampány előtt, ami hosszú évek után ezúttal nem az egymás alá ígérgető biztosítói ajánlatoktól lesz hangos, ellenkezőleg. Általános vélekedés szerint az elmúlt hónapok árnövekedésére még egy adagot rápakol majd.
„Megítélésünk szerint folytatódni fog az évközi trend, 10 százalékot meghaladó mértékben fog növekedni az átlagdíj” – jósolja a Genertel, míg az AEGON „enyhe növekedésre” számít. Tóth Sándor említett nyilatkozatában a személyautóknál további 5-10 százalékos, a fuvarozói szektorban újabb 25-30 százalékos növekedést vár.
Nem áll meg itt az áremelkedés
További drágulás, további drágulás, további drágulás – szinte szóról szóra ezt írták a megkérdezettek, amikor a következő években várható díjakról kérdeztük őket. Abban is megegyeztek a válaszok, hogy immár nem ugrásszerű áremelések jönnek – mint idén -, hanem „kis lépésekben”, „lassabb dinamikával”.
„A következő időszakban, mind a klasszikus kampány alatt, mind a távolabbi jövőt tekintve racionálisan emelkedő díjakkal számolunk, ami remélhetőleg egy sokkal konszolidáltabb és szolvensebb díjszintet eredményez a piacon, ami a korábbi piaci árversenyt ésszerű szintre emeli, ezzel pedig hosszú távon is lehetővé válik a biztosítótársaságok stabil és magas minőségű szolgáltatása” – foglalja össze gyakorlatilag a biztosítók általános véleményét a Generali.
Nem csak az árak emelkednek, hanem a sebességhatárok is – részletek itt!