„Az állami vezetők eddigi ellátását biztosító” 46 darab autót értékesít a kormányzat – tudta meg a Vezess.hu. Ebből 22 kocsit már kijelölt az állami flottát kezelő Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), 24 darab további autónak most végzik a „gazdaságossági felülvizsgálatát”.

Ezeket árulják most

10 darab Volkswagen Passat
Legnagyobbrészt Passatokat dob piacra a kormányzat. A 10 darab középkategóriás autót 1999 és 2006 között gyártották, futásteljesítményük 282 000 és 515 000 kilométer közötti. Sajnos a motorjukra és felszereltségükre vonatkozó adatokat nem árulta el a KEF, ahogyan – egyelőre – a kikiáltási árukat sem mondta meg.

Kettőt totálkárosra törtek, egy karambolos, a további 7 autó értékesítésének oka a hivatalos közélés szerint „sorozatos meghibásodás”, de amint látni fogják, szinte minden autónál ez az indok.

1 darab Lexus GS 450h
Még 2008-ban vásárolt pár hibridet az akkori környezetvédelmi tárca. A felső vezetők ilyen Lexusokat kaptak, a kisfőnökök Honda Insightokat – ezekért mi is lementünk egy állami garázsba, fotók itt. A híresen megbízható GS 450h-ból egy példányt az állami selejtezés sablonosnak tűnő indoklása szerint sorozatos meghibásodások miatt adnak el. A 7 éves luxushibrid nem futott sokat, 238 ezer kilométerrel várja új gazdáját. (cikkünk nyitóképe illusztráció)

5 darab Ford Mondeo
Talán második miniszteri vagy államtitkári autó lehetett új korában az az 5 darab Mondeo, amely szintén felkerült az eladásra szánt járművek listájára.  2003 és 2005 közöttiek, 194 000 kilométer van a legkevesebbet futott példányban és 344 000 kilométer a legtöbbet hajtott autóban.

Egyik totálkáros, a másiknak sérült a kasztnija, plusz kormányhibás, a harmadik szintén sérült kívülről, míg a negyedik és ötödik példányt meghibásodások miatt árulják.

Nyilvános az árverés, ön is vásárolhat közülük. A Vezess.hu bemutatja az értékesítésre szánt járműveket.

Állami autók az egyik minisztérium alatt

Állami autók az egyik minisztérium alatt

3 darab Saab
Jellemzően a Külügyminisztérium irányítói használták a svéd márkát az elmúlt évtizedben, most két egészen öreg 9000 CSE-től válik meg a KEF. A ’98-as autók futásteljesítménye között markáns különbség látható, 278 000 és 469 ezer kilométert futottak, mindkettőnél sok a hiba, egyik sérült is. Eladásra kínálnak mellettük egy 2009-es, ámde totálkárosra tört 9-3-as Saabot, amely csak 62 000 kilométert ment.

2 darab Skoda Octavia
A 2008-as kocsi 275 000-et futott, a 2004-es 318 ezret. Sajnos ezeknél sem közölt motort és árat a KEF, azt meg mindenki kitalálja, hogy miért adják el őket. Állítólag ezek is rendszeresen meghibásodnak, ami gyaníthatóan nem befolyásolja a jövőbeni Skoda-vásárlásokat.

1 darab Opel Frontera
Rejtély, hogy ki és milyen célra használta a jellemzése szerint erősen korrodált, 1999-es terepjárót, amelyről a 332 000 kilométere ellenére meglepő módon nem írja a KEF, hogy sorozatosan meghibásodna. Mint mondjuk a Lexus.

Miért adják el őket, és hogyan vehetők meg?

A sérülések a konkrét autók értékesítési listára kerülését magyarázzák, a 46 darab autót a legutóbbi közbeszerzésen nyertes vadiúj Skodák és VW-k váltják vezetőink feneke alatt.

Még februárban írt ki közbeszerzést az állam 460 milliós keretre, amelyet 430 millióért nyert meg később a Porsche Hungária. 170 lóerős Superbek, 150 lovas Octaviák és pár 180 lóerős VW Multivan érkezik a fenti autók helyett.

Az eladásra szánt kocsik árát csomagban értékesítésnél is egyedileg határozza meg a KEF-től – a jogszabályban előírtak szerint – független szakértő. Az eladásuk sokféleképpen történhet: nyilvános vagy zárt pályázattal, árveréssel, legalább 3 árajánlat közvetlen bekérésével a legjobb ajánlatot tevőnek, de akár versenyeztetés nélkül is.

Ezúttal nyílt árverés lesz, ha licitálna, ide forduljon információért.

Itt a lista az állami vezetők eladó autóiról 10

Megéri állami vezető autójára hajtani?

Márkaszervizben rendszeresen szervizelt, azaz elvileg garantáltan gyári alkatrészekkel gyógyítgatott és előírásszerűen szinte naponta takarított autókról beszélünk. Nem vicc, jó pár neves politikusunk autójára szervizelés címén milliókat fizettek ki közpénzből – erről itt írunk részletesen.

Ráadásul a mi Eurotax-kalkulációink szerint igen jó áron értékesítette a kormányzat 2007 és 2014 között az állami autók többségét – itt találja a konkrét összegeket.

Meg lehet nézni az eladó kocsikat?

A sajtónak, rajtunk keresztül az adófizetőknek nem.

Már májusban, pár nappal a 430 milliós közbeszerzés nyertesének kihirdetése után levelet írtunk a KEF-nek, miszerint szeretnénk megnézni és lefotózni az újdonságok miatt eladásra szánt járművek egy részét. Azóta több levélváltás történt szerkesztőségünk és a KEF között, ám a megismételt kérésnek sem tesznek eleget.

Szerintük „az értékesítésre szánt gépjárművek előzetes megtekintésére – értelemszerűen – nincs lehetőség, hiszen azokat árverés útján értékesítjük”.

Szerintünk viszont az adófizetőknek joguk van megismerni, és a sajtó által készített fotókon megnézni a pénzükből egykor vásárolt, most eladásra szánt autókat.

Nem adjuk fel, a kocsik megtekintése érdekében újabb lépéseket teszünk.

Szerencsére már sok mindent tudunk az állami autókról és a használóikról. Például azt, hogy

megint Lázár János jár a legerősebb autóval

Kövér László 3 millió forintért tankolt

és azt is tudjuk, hogy pontosan mennyiért adták el a nagyfőnökök fekete szedánjait

Érdemes belekukkantani ezekbe a cikkekbe!