Szétnéztünk a kontinens legnagyobb használtautós oldalán, ahol az új árukhoz képest sokkoló értékvesztésű autókat kerestünk. Persze meg is fordíthatjuk a dolgot: most ezekhez a különleges járművekhez juthat hozzá meglepően kedvező áron. (Az új és a mostani árakat is a jelenlegi árfolyamokon számoltuk át.) 15,6 millióval az eredeti ár alatt Alulról indulunk, csakhogy bemelegedjen a számológép. Egy sassenheimi Suzuki-kereskedés árulja mindössze 1100 euróért (340 ezer Ft) a Jaguar egykori csúcsmodelljét: az XJ-t balesetmentesnek írják, a vezetett szervizkönyvéről fotót is közölnek, ráadásul balkormányos, a műszakija viszont februárban lejárt az 1995-ös brit anyahajónak.
Az automata, full bőrös, de a kisebbik, 3,2 literes, 211 lóerős motorral szerelt jármű új ára két évtizede 57 ezer dollárról indult (mai áron 16 millió Ft). Meglepő az ezer eurós ár, az viszont tény, hogy sokszor elgondolkodtató a Jaguarok általánosan jellemző értékvesztése. 19,6 millióval alatta Az élményhez képest megbocsátható méretű (olyan tenyérnyi) karcolás csökkenti az értékét ennek az M3-as kabriónak, amelyet 9999 euróért kínál frankfurti tulajdonosa, azaz 3,1 millió Ft-ért. 2003-ban még igazi kézi váltót szereltek a sofőr és a 343 lóerős motor közé, amikor is idehaza 22,7 millióba került ez a remek jármű. Mind a 131 ezer kilométeréről – ami magunk között szólva nem tűnik soknak a kiváló motorhoz képest – meglehetősen részletes leírást ad az autó jelenlegi gazdája, aki nem szívesen válik meg a piros bőrbelsős, ámde jobbkormányos autójától. 26,6 millióval alatta Ugorjunk egy kicsit az összegeknél, 2008-ban 38,6 millióról indult itthon a kecses Maserati Granturismók ára, most 38,9 ezer euróért (12 millió Ft) többet is kínálnak. Ferrari motorba ritkán kerül 155 ezer kilométer, ebben ennyi van, és valószínűleg törve is volt az elmúlt nyolc évben a jószág, különben kiemelték volna a hirdetésben az ellenkezőjét. Nem önt nyakon információkkal az augsburgi magánszemély eladója, és fotóból is felrakhatott volna többet. Valószínűleg nem ez a legjobb vétel, de amint mondtuk, ebben az ársávban van választék a Maserati történetének egyik legsikeresebb, akkor 405 lóerős típusából. 32 millióval alatta 2004-ben nálunk 34,99 millió forintért árulták a Porsche Cayenne Turbót, amit most inkább senki ne számoljon át akkori lakásárakra, mert megijed. Akkor meg különösen, ha leírjuk, hogy most 9000 euróról indul az alkuja a képeken látható, bézs bőrbelsős luxus-SUV-nak, ami kategóriatársaitól eltérően kanyarodni is tud. 450 lóerejével akkor ez volt a legerősebb és a leggyorsabb Cayenne. 41 millióval alatta Németországi Mercedes-kereskedés árulja ezt a 2003-as S 600-ast, mindösszesen 120 ezer kilométerrel. A törésmentesnek írt, és a fotók alapján meglehetősen szépnek tűnő luxuslimuzin ára csak 9900 euró (3,08 millió Ft), holott 13 éve 44,4 millió volt itthon az új ára. Kissé ódivatúan hatnak belül a fabetétek, de ezt leszámítva a bőrök is érdemi kopástól mentesnek tűnnek a közeli fotók alapján. Hárommillió tényleg aprópénz a kétezres évek közepének legnagyobb tudású, legkényelmesebb autójáért, amivel kapcsolatban meg kell jegyeznünk: a brutális értékvesztés ellenére sem biztos, hogy bánja, aki egykor ilyet vásárolt, és azóta is ezzel jár a Balcsira. 48 millióval alatta Az átlagautókhoz képest százalékosan még csak nem is kirívó az értékvesztésük az Aston Martin DB7 Coupéknak. Ha viszont összevetjük az 57,42 milliós egykori alapárát azzal a 30 ezer euróval (9,3 millió Ft), amennyiért ebben a hirdetésben kínálják az alábbi szépséget, akkor kiderül, hogy durván 48 millióval az eredeti ár alatt megvehető ez a brit V8-as. Akkoriban még meglehetősen őszinte fogyasztási adatokat közöltek a gyártók, ez az Euro 3-as besorolású, 5935 köbcentis motor a maga 416 lóerejével a gyár közlése szerint 100 kilométerenként átlagosan 19,9 liter benzint fogyasztott újkorában, 2000-ben. Városi átlagnak 30,7 litert adtak meg, azon kívül 13,7-et. 300 millióval alatta Térjünk is át az űrbe, aki azt hitte, hogy egy Bugatti Veyron zárja a sort, annak egyrészt el kell árulnom, hogy meglepően jól tartják az árukat, a mobile legolcsóbbja 10 évesen is 1,25 millió euró, ami gyakorlatilag az új ára. Másrészt nem Bugattinál találtuk a legnagyobb értékvesztést, habár az alábbi gép esélyes volt a győzelemre. Meglepően kedvező áron kínálnak ugyanis Japánban egy EB110-est. Az 1991 és 1995 között mindössze 139 példányban gyártott, 560 lóerős, 3,5 literes V12-es, és 4 darab turbófeltöltős egykori szupersportkocsi új ára 1,8 millió dollár volt (504 millió forint), és ismereteim szerint a gyűjtők között hasonló áron mozognak ma is. Van persze kivétel. Ezt a példányt 10 ezer futott kilométerrel balesetmentesként hirdetik teljesen meglepő, 680 ezer eurós áron (210 millió Ft), némi kalkuláció után kiderül, hogy így közel 300 millió forinttal az eredeti ára alatt. Kicsit persze csalóka ez így, hiszen 1993-ban egészen más volt a dollár árfolyama, de amint a cikk elején írtuk, csak a mai árfolyamokkal tudunk kalkulálni. Elképzelhető, hogy megszorult volna a tulajdonosa? Erre utalhat, hogy a másik eladósorba került EB110-es ára éppen a duplája ennek, 1,3 millió euróval. Csak mondom, hogy miközben ebből kettő található a világ egyik legnagyobb használtautós oldalán, Veyronból ugyanott 7 darab. 400 millióval alatta Hivatalos Koenigsegg-díler árulja Londonban ezt a CCXR-t 775 ezer euróért, ami forintba átszámolva hajmeresztő 242 millió Ft. Az igazán vaskos összeget persze akkor kapjuk, ha ezt összevetjük a 2005-ös, 12 ezer kilométert futott jármű újkori alapárával, ami 2,3 millió dollár volt. Hogy konkrétan ez a jármű ebben az ízléses színben mennyi volt, ki tudja, ezen a szinten már az extráknál is repkednek a nullák. A CCXR Trevita változata például 4,85 millió dollárról indult, a Wikipédia megjegyzi, hogy a magát akkor még nem „money” becenévvel illető Floyd Mayweather vett is egyet a 2008-as Genfi Autószalonon. Nem akarunk nagyzolni, maradjunk a 2,3 millió dollárnál (644 millió Ft), így az autó értékvesztése 402 millió Ft. Éppen eladósorba került Trevitát sajnos nem találtunk, ahogyan az lenni szokott, ezen a szinten az árkülönbség nem igazán a tudásbeli differenciából ered. Míg a sima CCXR 8,9 másodperc alatt van 200-on, a bő kétszer annyiba kerülő bokszolós változat csak egytizeddel gyorsabb. Ja, mindkettő 1018 lóerős. Ha tehát szeretne 10 év alatt 400 milliót bukni egy autón, ezt vegye.Szeretne 400 milliót bukni? Most figyeljen!
Nem veszek új autót, azon sokat lehet bukni! – érvelnek egyesek a 4-5 milliós kategóriában. No de mi a helyzet a 40-50 milliós és a 400-500 milliós kocsik között?
2016.03.16. szerda 19:46