Kell egy autó, de régi!

Minden valahogy úgy indult, mint szerintem mindenki másnál: álmodozással. Milyen jó lenne! Milyen szép lenne! Persze az álmokban mindent megengedhet magának az ember, akár egy Rolls Royce-ot is. Épp arra azonban utoljára gyerekként vágytam, ellenben az 1930-as évek autói mindig bejöttek. Milyen lenne például egy, a kezdőképen látható Auburn Speedstert birtokolni? Vagy legalább az egyik legnagyobb kedvencemet, egy MG TA-t?

Azonban az ára már az MG-nek is csillagászati, de a pénzügyi kereteimet sajnos még a legkisebb és legolcsóbb háború előtti modell, a tömegesen gyártott, technikailag hihetetlenül egyszerű Austin Seven is jócskán meghaladja. Nosza, sebaj, ugorjunk hozzánk közelebb az időben, ott már biztosan akad valami elérthető. No, nem a korszak nagy álma, az Austin-Healey 3000, vagy a Jaguar E-type. Egy Morris Minor viszont esetleg már szóba jöhetne, de pillanatnyilag nincs eladósorban egy sem. Legalábbis itthon… S míg így merengtem, beállított hozzám az egyik újságíró barátom, név szerint Borisz, hogy áthozzon megmutatni egy könyvet (ő írta a Wartburgokról). Beszéltünk erről-arról, majd egyszer csak kibökte, mennyi gondot okoz neki az egyik rokonától megörökölt 1967-es Fiat 850. Amúgy tudtam az autóról, korábban beszéltünk is róla, sőt, még akkor is felhívott egyenesen magából az autóból, amikor éppen átcsoportosította a rokon birtokáról a saját garázsába. De akkor úgy tűnt, nagyon ragaszkodik hozzá. Kifakadására felcsillant a szemem. Volt már 850-esem, tudtam, hogy nem túlkomplikált autó, méretéhez képest elég tágas háromfős családunk számára, s talán a vételár is belefér a keretbe. Egy baj volt csupán: életben nem láttam még, ráadásul kiderült, hogy pillanatnyilag mozgásképtelen is. Abban állapodtunk meg, hogy átküld néhány képet. Íme kettő (és még kettő a galériában): Nem túl nagyok a képek, de ezek alapján nagyon ígéretesnek tűnik, ezért érdemesnek látszik ismeretséget kötni vele. További jó tulajdonsága, hogy csupán egyetlen tulaja volt – 1967 óta. Valamint az is, amit egy másik újságíró kollégám Csikós Zsolti (Totalcar) szúrt ki azonnal a képek láttán, amikor megmutattam neki: „Hiszen ez szürke műszerfalas és húzókilincses! Még modellfrissítés előtti! Ebből nagyon kevés maradt!” Jól hangzik nem? Beszélek Borisszal, mikor lehetne megnézni. Ja, ha valaki nem lenne egészen képben: A Fiat 850-est 1964 májusában mutatták be a 600-as utódaként, kicsit szögletesebb, és kicsit nagyobb, de belül jóval tágasabb karosszériával. A hajtásmód nem változott, a hátsó kerekeket négyfokozatú, teljesen szinkronizált váltón keresztül hátul, hosszában elhelyezett 843 köbcentis, 34 lóerős motor hajtotta (mint a Skoda 1000 MB-ben, majd a 105-ösben és a 120-asban). Teljesítménye 120 km/órás végsebesség elérésére volt elegendő, fogyasztása 6-8 liter volt 100 kilométerenként. Forgalmazása egy hónappal a születésnapomat megelőzően, 1964 júniusában indult, gyártását 1971-ben, több mint kétmillió példány elkészülése után hagyták abba. Utóda Az Év Autója díjat is elnyert, immár orrmotoros, elsőkerék-hajtású Fiat 127-es. A Fiat 850-es korának hangulatát talán méltó módon idézi meg az Eurovíziós dalfesztivál 1964-es győztes dala, a Térden állva előtted Gianni Moranditól. Íme:

Folytatása következik!