Ha ön sokallja gyorshajtásáért a 30 vagy 60 ezres csekket, akkor kapaszkodjon meg száguldó személyautója kézifékjének karjába. A hazai fuvarozók között ennél nagyságrenddel komolyabb bírságok repkednek, olykor egymás hegyén-hátán jönnek a 100-150 ezres bírságok. Alkalmanként az is előfordul, hogy nem is tehetnek róla. A világ legdrágább parkolója „Mások is pórul jártak már itt” – mondja a vidéki fuvarozós cég tulajdonosa. A Pörböly nevű tolnai falucska utáni parkolóról beszél, ami mellett az útdíj-jogosultságot ellenőrző kamera szerinte nincs összhangban a rendszer többi elemével. László – nevezzük így a Vezessnek nyilatkozó vállalkozót – egyik kamionja idén már 3 darab 165 ezres bírságot szedett itt össze, de kapott egyet karácsonyra is. Azaz 660 ezer forintot követelt tőle az állam. A HU-GO-nak nevezett teherautós útdíjrendszer nagyon leegyszerűsítve úgy működik, hogy a járművek a tengelyszámuk alapján meghatározott összeget fizetnek azokért az útszakaszokért, amelyeket használnak. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) országszerte 110 darab fix, és 45 mobil kamerával ellenőrzi a szabályok betartását, és próbálja kiszűrni a csalókat. „Pörbölyről kihajtva csippant egyet a fedélzeti készülék, jelezve a fizetős úthasználat kezdetét, ám ha ezt követően kihajt a sofőröm a település utáni benzinkutas parkolóba, majd visszahajt, a rendszer úgy érzékeli, mintha egy újabb úthasználat indulna újabb járművel, ám a cégem értelemszerűen egy kocsira, egy úthasználatért, egy útdíjat fizet. Ennyi, már jön is a 165 ezres csekk” – mondja László. Szerinte a megoldás valamiféle késleltetés lenne a rendszerben, mondjuk egy óra az automatikus bírságküldés előtt. Ennyi idő alatt több kamera előtt elhaladva a rendszer érzékelné, hogy egy kamion egyszeri úthasználatáról van szó valójában. A négyből három esetben László már bizonyította igazát fuvarlevéllel, tachográffal, az útdíj-befizetést igazoló számlával és egyebekkel, el is ment csomó ideje az ügyintézéssel, de a „gyomorideg benne van”, amikor újabb és újabb levelet kap Szombathelyről. Ugyanattól a Vas megyei kapitányságtól, ahonnan a személyautós bírságok tízezrei repülnek szét az országba. Legutóbbi ügyének bizonyítása még függőben van.

2

Tavaly 185 milliárdot fizettek be

Az egymillió forintos hiba Nála sokkal rosszabbul járt a nyilatkozni nem akaró, de egymillió forint feletti bírságot felhalmozó másik fuvarosgóré. Érthető a hallgatása, a gigabírságot ebben az esetben nem a rendszer hibája, hanem a sofőrje tartós figyelmetlensége lapátolta össze neki. „Tengelyszámtévesztés történt, 4 tengellyel használták az utat, miközben az utasfülkében 3 tengelyre volt állítva a készülék. Így a rendszer az ilyenkor szokásos 110 ezer forintos bírságot számlázta ki a cégnek, mégpedig munkanaponként újra és újra, mígnem a 9. vagy a 10. napon megérkező első csekk után eszmélt a cégvezető” – meséli ügyfelükről Báli Péter, az iData nevű nyomkövetős cég útdíjas szakértő csoportjának vezetője. A piac egyik legnagyobbjának számító cég ingyenes jogsegélyszolgálatot működtet március elejétől, azóta százas nagyságrendben fordulnak hozzájuk a már megbírságolt kamionosok, és sokan olyanok is, akik „nem értem az útdíj-rendszert, segítsenek” kéréssel jönnek.  

Mennyi a bírság és mennyi útdíjat szedtek be?

Sokat nem cifrázta a jogalkotó, a tengelyszámtévesztés után a büntetés kéttengelyes jármű esetén 80 ezer forint, háromtengelyesnél 90 ezer, négytengelyesnél 110 ezer, a jogosulatlan úthasználat pedig már 140 ezer forint, 150 ezer, és 165. Hogy tavaly ezekből mennyi jött össze, azt kérdésünkre a NÚSZ Zrt. nem tudta megmondani, ugyanis rendőrségi hatáskör. Azt viszont elárulták, hogy a befizetett útdíjból összesen 185 milliárd forint folyt be az államkasszába.

Egyszerű oka volt a jogsegély-szolgáltatás indulásának: az iData tapasztalatai szerint 2015 októberétől megugrott a bírságolások száma. Megkérdeztük erről a NÚSZ Zrt.-t, de eddig nem kaptunk választ. A vonalak égnek a 100 százalékban magyar cégnél, ahol emiatt ki kellett bővíteni az ügyfélszolgálatot. Báli szerint a 165 ezres bírságokat kimagyarázó fuvarossal ellentétben a 110 ezresekből egymilliót összegyűjtő kollégának mindet ki kellett fizetni az utolsó forintig.

4

Ablaküvegre ragasztva így néz ki az iData készüléke: jelzi az egyenleg állapotát, és a tengelyszámot

Mivel gazdagítják a fuvarozók a költségvetést? „A rendszer alapvetően stabilan működik, nem jellemző az egy jármű, két fizetés kérése hiba. Ezzel együtt a hozzánk beérkező – akár ilyen jellegű – ügyfélmegkereséseket egyedileg kezeljük” – válaszolja kérdésünkre Kibédi-Varga Lajos NÚSZ-szóvivő. Szerinte sokkal többet hibáznak a sofőrök. Tipikus a nem előre megvásárolt viszonylati jegy, és az sem annyira ritka, hogy miközben ez csak egy irányba, egyszeri úthasználatot biztosít, egyesek a menetirány szerinti bal oldalon lévő raktárba, vagy éppen benzinkúthoz kanyarodnak be, majd akár pár száz méterrel hátrébb térnek vissza, így duplán használnak egy adott útszakaszt. Fontos a fedélzeti útdíjbevalló eszközben megadott információk ellenőrzése is a környezetvédelmi besorolástól a rendszámon át a tengelytávig, és a fuvarozó cég által feltöltött e-útdíj egyenlegnek elégségesnek kell lenni a tervezett úthasználat kiegyenlítésére. „A sorozatos bírságok elkerülése érdekében célszerű aktiválni a bírságriasztás funkciót a regisztrált HU-GO felhasználói profilban. Az egyenleghiány miatti büntetések elkerülése érdekében pedig az alacsonyegyenleg-értesítést érdemes a közlekedési szokásoknak megfelelő összegre beállítani” – ad tanácsot a szóvivő. A Pörbölynél ki tudja mennyit kaszáló kamerára is rákérdeztünk, egyelőre nem jött válasz.
5

Hamarosan menet közben vadászik a „trükközőkre”

Már tesztelik a legújabb ellenőrző rendszert Azt viszont megtudtuk, hogy a 45 mobil ellenőrzőpont lassan nem csak abban lesz mobil, hogy kigurul az útdíj-szolgáltató fehér-narancs színű ellenőrző furgonja az út mellé, és ott leparkolva figyeli kamerával az elhaladó kamionokat (most ez a helyzet), hanem hamarosan már menet közben is csekkolni tudja a fuvarozókat. „Sokáig már azok sem úszhatják meg a lebukást, akik a fix ellenőrző kapuk vagy a mobil adatgyűjtési helyszínek kikerülésével, illetve egyéb szabálytalansággal vagy trükközéssel próbálják meg elbliccelni útdíjfizetési kötelezettségüket.”  Update! Csütörtökön 16.43-kor megjöttek a NÚSZ második körös válaszai. Az októbertől megnőtt bírságszámról az alábbit írják: Tekintettel arra, hogy a HU-GO rendszerben a NÚSZ ellenőrzés-támogató tevékenységet végez, nincs közvetlen rálátásunk a bírságok számának alakulására, a Rendőrség hatáskörébe tartozik, hogy az átadott jogosulatlan úthasználattal kapcsolatos adatok feldolgozása, a közigazgatási eljárás lefolytatása. A jogosulatlan úthasználat detektálások számának növekedéséhez mindenképpen hozzájárult az e-matricás és HU-GO e-útdíj ellenőrzési rendszerek integrációjához kapcsolódóan az fix ellenőrző kapuk hálózatának bővítése (korábban 101 kapuval végeztük az ellenőrzést). Rákérdeztünk konkrétan a pörbölyi parkolóra is: Nem jellemző az ilyen jellegű probléma. Az OBU-s bevallás esetében az ún. szakaszjegy tépésnek igen szigorú szabályai vannak, melynek – a GPS alapú bevallások automatikus teljesítése érdekében – a Bevallási Közreműködők a saját informatikai megoldásaikkal tesznek eleget. Továbbá (ahogy korábbi levélváltásunk során már említettem) a bevallási közreműködők évente átesnek egy ún. szakmai auditon is, ahol a műszaki és pénzügyi megfelelőségüket egyaránt vizsgáljuk. Az adott üggyel kapcsolatban a konkrét eset kivizsgálásával tudnánk többet mondani. Amennyiben a fuvarozó jogtalannak gondolja a büntetést, Rendőrség által kiküldött bírsághatározatban foglaltaknak megfelelően élhet jogorvoslati lehetőséggel. Ebben az esetben a Rendőrségnek hivatalos, ún. jogsegélyes eljárás keretében adjuk meg az ügy lefolytatásához szükséges információt.