Elvittük nyaralni a szerkesztőségi tartós tesztautót, hogy szegény Qashqai ne csak az Andrássy út és a Montevideo utca között ingázzon Lencsés kolléga feneke alatt, hanem lásson világot, érdekes embereket, némi terepet és sokkal-sokkal több csomagot, mint amennyit szeretne. Így teleültük és szinte meg sem álltunk Szlovéniáig.
Célunk a Divaca határában lévő, évről évre egyre jobban felszerelt kempingnek használt rét, a Divaska jama szomszédságában. Igaz, ez utóbbi is barlang, de mi nem azért pakoltunk be pár száz méter kötelet, több kilónyi karabinert, nittfület, benzines fúrót és egyéb nehéz vackokat, hogy egy szalonbarlangban tébláboljunk. Mi egy kicsit arrébb fekvő, jóval nagyobb barlangot, a Kacna jamát céloztuk meg.
A Budapest Divaca táv nagyjából 550 kilométer, végig sztrádán
Barlangba menni hülyeség! Vagy nem?
Alapvetően igen, valóban végtelen ostobaság. Hideg van, küzdelmes is a dolog és minden tiszta sár. Meg sötét van. De vannak szórakoztató pillanatai is a barlangászatnak. Például, amikor az ember kijön belőle. Egy maroknyi magyar barlangász cseh kollégáikkal együtt lassan 10 éve kutatja a Kacna jamát – magyarul Kígyó barlangot. A szlovén barlang több száz méter mély bejárati aknája különösen impozáns, de az egész barlang a hatalmas, végtelen tereiről, föld alatti tavairól és folyójáról híres.
És persze arról, hogy roppant árvízveszélyes. A cseh és magyar csapat a már ismert járatok térképezésével, felmérésével, illetve új szakaszok keresésével tölti itt az idejét. Teljesen önkéntesen, egy huncut krajcárt nem kap senki ezért a munkáért. Sőt, rengeteg saját pénzt ölnek az expedícióba, a rengeteg időről nem is beszélve. Igaz, a kutatási eredményekre sem sokan kíváncsiak, ezek láttán leginkább csak a többi barlangász hümmög elismerően. Jó, mondtam, hogy hülyeség az egész, de legalább nekünk nem kell drága stadionokat építeni, boldogan elvagyunk egy kis saras gödörben is.
A világos, pihe-puha bőrülés nem a legjobb választás, ha barlangászokkal és a cuccaikkal kell teletenni a kocsit. A nem túl esztétikus lepedők óvták a kényes kárpitot.
550 km
Az oda vezető út nem túl izgalmas, bár hétvégén a Balaton, M7-es felé indulni a fővárosból, az mindig rejt magában kockázatot. Most is belefutottunk a későn ébredőkbe és araszoltunk kicsit az autópályán, majd inkább letértünk vásárolni, hátha fér még valami szerencsétlen autó hátuljába. A csomagolás nem ment könnyen, a Qashqai csomagtartója a maga 400 literjével határeset ehhez a hobbihoz.
Odafelé három ember összes cucca simán befért, és jutott hátizsák a hátsó ülésekre is, de hazafelé már öten laktuk be az autót. Itt már a pótkerék holtterét is ki kellett használni a csomagolásnál, de az emelhető anyósülés alá is kerültek kisebb-nagyobb dolgok, ugyanúgy, mint a kesztyűtartóba. Persze a kalaptartó itthon maradt és a zsákok, sátrak tetőig kitöltötték az autót. Ja, és utazott csomag ölben is.
Gyakorlatilag megtelt a csomagtartó. Még a pótkerék belsejébe is jutottak apróságok
A fehér, amúgy kényelmes és csinos kárpit nem ilyen felhasználásra termett, valamivel meg kellett óvni az út során. Mi régi lepedőkkel borítottuk a világos bőrt. Elöl végtelen hely van, aki itt ül, az nem nyafog még az egésznapos kocsikázás után sem. Hátul sincs ok a panaszra, amíg csak ketten ülnek ott. Három emberrel már vállban szűk az autó, ha pedig még ölben is kell vinni egy rakás cuccot, akkor már a tág tűrésű palóc is úgy száll ki az autóból Budapest határában, hogy ő innen már inkább villamossal megy, de nem ül vissza hátra, az holtbiztos.
A palóc az elgémberedett, próbaidős társát menti ki éppen az autóból
Autópályán és terepen
A magyar és szlovén autópálya-matricák megvásárlása után szinte az egész út sztrádán vezet, nem kell letérni, megállni sehol. Tempomattal 130-cal csendesen és takarékosan ment a Qashqai, kifelé 5,6, hazafelé jobban megpakolva, sietősebben autózva 6,3-as fogyasztást mértünk. Az alagutak és hidak környékén lévő sebességkorlátozásokat az autó fedélzeti rendszere biztonsággal felismerte, így ha bizonytalan volt, hogy most éppen mennyivel is lehet autózni, elég volt a műszerfalra nézni. A vezetőtámogató rendszerek közül a holttérfigyelő is remek dolog, a kempingben forgolódva, a temérdek széthagyott holmi között parkolgatva pedig a 360 fokos képet adó kamera segített a káreset nélküli parkolásokat.
Parkolásnál és terepen bóklászva is jó szolgálatot tett a kamera
Zárható hely híján minden értékesebb cuccunkat az autóban tároltuk éjszakánként, sőt, igazából szinte mindenünk állandóan benne volt, így nagyjából egy kerekes gardróbszekrényként üzemelt az autó. Igazán kényelmes ilyenkor a kulcsnélküli nyitás, zárás, nem kell kulcsot keresgélni, elővenni, stb. A másik zseniális húzás, hogy számos autóval ellentétben a Qashqaiban lévő szivargyújtó-csatlakozó akkor is feszültség alatt van, ha levesszük a gyújtást, sőt, akkor is, ha az autót bezárjuk.
Jól jön a nagy, erős akksi a bikázásnál
Ez az energiaéhes telefonok töltésénél volt igazán kényelmes dolog. Apropó, töltés. Az autó saját akksija is egész tekintélyes, így a szomszéd autó laptoptöltésbe belerokkant akkumulátorát is ezzel toltuk meg, hogy be tudjon indulni. Szerencsére az akksi elhelyezése is megkönnyítette a dolgunkat, egész könnyen hozzáfértünk, hogy be tudjuk bikázni a másik autót.
Ránézésre egyformák, pedig van 25 kilós, benzines fúróval, vasakkal teli és pillekönnyű hálózsákos csomag is
Problémás terepre nem merészkedtünk vele, mindössze az expedíció végén szokásos kötél- és cuccmosáshoz hajtottunk le vele a folyópartra, és itt kellett bekapcsolni az összkerékhajtást. Utálatos dolog lett volna lecipelni a nehéz, sárcsombékos cuccokat a vízpartra, így sokkal kényelmesebb volt.
Bő 1400 kilométer autózás és rengeteg együtt töltött idő alatt a Qashqairól az derült ki, hogy hasonló utazásokhoz tökéletesen megfelel, takarékos, hosszú távon is kényelmes, a tekintélyes hasmagasság és az összkerékhajtás miatt bírja a járatlan utakat még alaposan megrakva is. Belseje teljesen élhető, bár a világos kárpit kényes valami, akinek hasonló hobbija van, válasszon kosztűrőbb belsőt.
Egyedül a csomagtér bizonyult kicsinek, bár ez valószínűleg inkább csak a mi bajunk, lehet, hogy inkább szinkronúszótáborba kéne járnunk. A fejenként egy szett strandgúnya talán még a kesztyűtartóba is befért volna.
