Sokat törtük a fejünket, hogyan lehetne méltóképpen pontot tenni cikksorozatunk végére (előző részek itt: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész), amikor felhívott egy régi barátom, és arra invitált, induljak el a többé-kevésbé rendbe hozott Fiattal egy veteránversenyen. Az igazat megvallva nem kellett sokat biztatni, két évvel korábban BSA márkájú, akkor épp hatvan éves motorom nyergében már részt vettem a Szentendrei-szigeti Veterán Autós és Motoros Egyesület által szervezett rendezvényen, és nagyon jól éreztem magam. Tavaly csak azért nem szálltam versenybe, mert szakadt az eső, a Fiat pedig még eléggé romos állapotban leledzett.
Na, de most! Úgy nézett ki, hogy az égiek is mellénk állnak, így már egy héttel korábban jól teletankoltam a 850-est, nehogy kiszáradjon út közben. A versenykiírásból ugyanis tudtam, hogy nem lesz annyira rövid a teljes túra: oda 25 kilométer, a verseny maga legalább 75 kilométer, vissza megint 25 kilométer. Ennyit nem ment egyben a 850-es, mióta nálam van! Tehát a tankolás abszolút indokoltnak látszott, mégis nem várt baj lett belőle. Kis híján lemaradtam miatta a versenyről!
A versenyt megelőző napon még egyszer átnéztem az autót, a csomagtartóba betettem a szerszámos ládáimat, a krokodil-emelőt, a bika-kábelt, mindent, amire úgy gondoltam szükség lehet (csaknem 50 kilónyi cuccot), majd rázártam a garázsajtót. Reggel kinyitom, és átható benzinszag csapja meg az orromat, s látom, hogy hatalmas benzintócsa terjeng a padlón. Gyorsan kirántottam a 850-est a garázsból (szó szerint: a 670 kilós autót sík terepen simán húzom-vonom az 52 kilómmal), és nézem mi történt. Nem kellett soká keresgélni, kiderült, hogy a benzintank és a tankbevezető cső közötti gumimandzsettát hasította ketté a kevéssé barátságos kémhatású üzemanyag.
Most mi legyen? Ahogy lötyög a benzin, egyből a kipufogóra folyik rá, akár még ki is gyulladhatunk, ami nem a legjobb ötlet. (Főleg úgy, hogy a feleségem és a lányom is ott ül az autóban. Feleségem ráadásul először a másfél év alatt, ugyanis irtózik az öreg járművektől. Húszéves Pólónk nem öreg neki, mert újkora óta velünk van.) Először arra gondoltam, megfordítom legalább a mandzsettát, de aztán mást találtam ki. Az a benzin, ami nincs ott, nem tud kilötyögni! Gyorsan előkaptam két kannát (közben az óra ketyegett, már látszott, hogy a barátokkal megbeszélt nyolc harmincötös Dunakeszi-Horány kompot nem érjük el), és elkezdtem leszívni a benzint. A kisebbik kannát ezután betettem a csomagtartóba, a bevezetőcső és a benzintartály közötti hézagot pedig széles ragasztószalaggal, közkeletű magyar nevén power tape-pel tekertem körbe.
Végveszély elhárítva!
Nem voltam meggyőződve a megoldás tökéletességéről (Nem is az!), de beültünk, és megcéloztuk a nyolc ötvenötös kompot. Odáig semmilyen esemény nem történt, szépen odagurultunk egy OT-s rendszámú Porsche 911 Targa mögé. Nyilvánvaló volt, hogy ő is ugyanoda jön, úgyhogy tulajával annak rendje és módja szerint bemutatkoztunk egymásnak. Hosszabb barátkozásra nem maradt idő, mert jött a komp és befutottak ismerőseim is teljes arzenáljukkal: egy Danuvia és egy oldalkocsis Pannónia motorral, egy négyütemű Trabanttal és egy 128-as Fiattal. A rendezvény alsó korhatára 25 év volt, így tehát nem kellett teljes jogú veteránnak lenni (alsó korhatár 30 év) a részvételhez.
Annak ellenére, hogy két évvel korábban már jártam arra, sikerült eltévedni a komp és a gyülekezésre szolgáló helyszín, Szigetmonostor faluháza között. Az életükben először arra járó Porschés kollégák előbb odataláltak, igaz, ők navigációs rendszert használtak. Mi ettől az egész verseny alatt tartózkodtunk, ami azt eredményezte, hogy több rokonszenves helybelivel kötöttünk ismeretséget és legalább tíz kilométerrel többet autóztunk, mint kellett volna. De, hát mégiscsak veteránversenyen vagyunk, hogyan jön ide az új technika…
Megérkezve a faluházhoz, és végignézve a mezőnyt, kicsit kisebbségi érzésem támadt. Mindjárt mellénk egy 356-os Porschét parkoltak, szemben egy Rolls Royce Silver Shadow terpeszkedett, a mellett jobbról-balról egy SL és egy régi S Mercedes, BMW 02-esből kettő is, Volvo Amazon, Volvo PV544, Fiat Topolino (1936-ból!) és ritka kivételtől eltekintve mindegyik gyönyörűen restaurált állapotban, beleértve a Ladákat és a Skoda 100-ast is. A mintegy tíz motorkerékpárral együtt összesen több, mint ötvenen jöttek el, úgyhogy majdnem kicsinek bizonyult a faluház udvara.
A verseny útvonala – alapvetően – szigetmonostori indulással Tahitótfalun, Dunabogdányon, Visegrádon, Pilisszentlászlón, Szentendrén keresztül újra Szigetmonostorig vezetett. De csak alapvetően! Ugyanis a kilenc állomást a torlódások elkerülése végett mindenki más sorrendben közelítette meg, így nem egyszer megesett, hogy a résztvevők egymással szemben közlekedtek! Nem volt érdemes tehát követni a másikat!
Széle, hossza?
Ahogy veteránversenyeken szokás, az állomásokon többnyire tréfás, vagy némi tudást igénylő feladatok várták a versenyzőket. Az elsőn a Szentendrei szigetről és a Dunáról tettek fel keresztkérdéseket, például olyanokat, mennyi a teljes hosszuk pontosan, vagy hány lakója van a szigetnek (kevesebb, mint 10 000, 10 000-11000, vagy több mint 11 000 – no, ki tudja? Amúgy a B válasz a jó.). A másodikon kereket kellett szerelni le és fel másfél perc alatt, de a galád szervezők nem egyforma csavarokkal fogták fel a felnit! Az én időm 1:40 volt, ami egy hibapontot jelentett, amit úgy örökítettek meg, hogy levágtak egy centit a verseny előtt kapott egyméteres mérőszalagból.
A harmadik feladat fűnyírótraktor-vezetés volt némi olajszűrő célba dobással fűszerezve, amit az követett, hogy öt darab, kis befőttesüvegben lötyögő folyadékról kellett megtippelni szín és állag alapján, melyik miféle járműbe illő folyadék (ablakmosó, fagyálló és fékfolyadék, valamint kétütemű és négyütemű motorolaj). Ezután csak egy pecsétet kellett begyűjteni, majd jöhetett az a feladat, amelynél az autó előtt és mögött 40 centire felállított táblák közül kellett kiállni fél perc alatt. Ez a motorosoknak nem lett volna nagy mutatvány, ezért nekik e helyett bóják között kellett végigszlalomozniuk. A megjelent két oldalkocsis motornál azonban ez a feladat sem működött, az ő gazdáiknak a pályának hátat fordítva a bóják számát kellett megtippelniük.
Volt még lopótökös feladat, aminél én – bevallom – csaltam, mert tudtam, hogy nem érem át a lopótököt (ha számnál van a csutorája, nem érem el az alját), így a feladatot átengedtem az addig a fotózást magára vállaló Ernő barátomnak (ért az autószereléshez, és Focus C-max-ával szervizautóként követett minket – de szerencsére ebben a minőségében nem volt rá szükség), aki hibapont nélkül szívott fel kétszer is pontosan fél liter vizet a tökbe. (Csak a felszívás folyamán lehetett beállítani a mennyiséget, és amit már megfelelőnek talált a versenyző, azt egy az egyben bele kellett engedni a mérőedénybe.)
Az utolsó két feladat (legalábbis számsorrendben, mert mint jeleztem, a feladatok sorrendje mindenkinek más volt) egyikénél az ügyességet kellett bizonyítani az által, hogy ékszíjakat kellett egy bizonyos távolságról elhelyezni (rádobni) egy ágas-bogas fára, a másiknál ellenben a járműtörténeti tudás számított: tizenhárom ilyen jellegű kérdésre kellett helyes választ adni (No, melyik magyar találta fel az automata váltót? Bíró László, Irinyi János, Neumann János, vagy Gábor Dénes? A jó válasz az A.). Minden helytelen válasz egy-egy centivel rövidítette a mérőszalagot, én végül 84 centivel fejeztem be a versenyt.
Győztünk! (A magunk módján.)
Az eredmény azonban nem nagyon izgatott, s bár próbáltam azért jól szerepelni, a fontos az volt, hogy megbízhatóan végigmenjünk a távon. Szerencsére nem is romlott el semmi, csak a jobboldali index kezdett rakoncátlankodni (később megjavult) és hazafelé a tankból fogyott ki annyira a benzin, hogy alkalmanként fel-felvillant a tartalékot jelző lámpa. Ez azonban inkább öröm volt, mint bánat, mert így megbizonyosodhattam legalább arról, hogy működik!
Egyetlen egyvalami maradt előttem rejtély. Hogyan tudták a szeszvamésok ezt a jó hangulatú, számos segítőt mozgósító, a résztvevőknek és kísérőiknek desszerttel kiegészített ebédet is biztosító rendezvényt összehozni mindössze 3 500 forintos részvételi, és 2 000 forintos kísérői díjból?!
A továbbiakban meséljenek a képek:
Itt a VÉGE!!!!