Mielőtt elindultunk volna a Dacia márka 50. évfordulójára szervezett bukaresti túránkra, feltúrtuk az internetet, hogy van-e Romániában olyan autós múzeum, kegyhely, valami, amit érdemes meglátogatni. Találtunk is egy Tiriac Collection nevű helyet a főváros szélén, amitől ugyan nem sokat vártunk a jellegtelen weboldal alapján, de úgy gondoltuk, semmit nem vesztünk, ha kiugrunk megnézni.
Írtunk nekik emailt, válaszoltak is, de mivel az ügyintéző hölgy összekeverte a Tuesday és Thursday szavakat a levelezésben, majdnem kimaradt a vizit. Pedig nagyon kár lett volna érte; láttam már egy-két érdekes veterános szentélyt, de ez mindent vert, amiben eddig részem volt ebben a témában. Még a düsseldorfi Classic Remise-t is.
Üvegkalitkában a tűzoltóautó. Néha azért megjáratják Bukarest utcáin
TUTTTA,
hogy idén ötvenéves a Dacia? Bizony, a Renault 8 licencének megvásárlásával, a Dacia 1100 modell gyártásának előkészítésével 1966-ban alapították meg Romániában a márkát. E szép kerek jubileum tiszteletére kerekedtünk fel Földes Attila kollégámmal, hogy egy gyönyörű zöldmetál, dízel, 4×4-es Dusterrel egészen Bukarestig hatoljunk és megnézzük – többek között – a SAB-ot, vagyis a Salonul Auto Bucurestit.
A képre kattintva gigászi galéria nyílik, érdemes végigpörgetni, fantasztikus kocsikat fotóztunk ezen a fantasztikus helyen:
Ki az a Tiriac?
Igazából „Ciriak”-nak kellene ejteni Ion Țiriac nevét, a T alatti farkacska miatt. A most 77 éves bácsi „Brassói Bulldózer” illetve „Drakula Gróf” néven nagyon sikeres profi teniszező és jégkorongozó pályát futott be a ’60-as, ’70-es években. Aktív évei után sportmenedzser lett, olyan jelentéktelen figurákat futtatott, mint Ilie Nastase, Goran Ivanisevic vagy Boris Becker – elképesztően meggazdagodott. A sport mellett aztán a kommunizmus bedőlését követően hazai gazdasági vállalkozásokkal is foglalkozott, volt bankja, van biztosítója és a román autópiacon is komoly tényező a Tiriac Holding (a bukaresti autókiállítás legnagyobb molinóján is az ő neve szerepelt).
Sorban állnak a Rolls-ok, ilyen komplett sorozat sehol sincs
A sok pénzt hozó vállalatbirodalom teszi lehetővé Tiriac apónak, hogy irgalmatlan összegeket költsön hobbijára, az autóbuzériára. Ez a szenvedély testesül meg a Tiriac Collectionban, ami egyszerre veteránfelújító műhely, autómúzeum és hihetetlen értékű új szupersportautók garázsa. A tárlat szabadon látogatható, péntektől vasárnapig van nyitva. Nekünk viszont akkora szerencsénk volt, hogy pont kedden értünk rá elmenni – így hát pár órán át csak a mi elkápráztatásunkkal foglalkozott az egész intézmény, a műhelybe is bejutottunk és egy nagyon szimpatikus, nagyon olajos kezű megszállott veteránrajongó és restaurátor csak a mi fülünkbe duruzsolta a hihetetlennél hihetetlenebb háttérsztorikat a kiállított kocsikról.
Valamikor Tiriac úré volt ez az autó, de eladta. Aztán később visszavásárolta
Minden kocsinak bármikor indulnia kell
Mivel ez a tárlat nem egy múzeum, hanem egy hús-vér ember személyes tulajdona, a kocsik, motorok legalább annyira közlekedési eszközök is, mint kiállítási tárgyak. Ha Tiriac úr úgy dönt, kikocsizna a gyakorlatilag új Porsche 918 Spyderrel vagy a LaFerrarival (igen, van neki mindkettő), annak éppen úgy nem lehet akadálya, mintha az 1912-es Cadillac Torpedo Touringgal szottyan kedve járni egyet, vagy bármelyik II. világháború előtti Rolls-Royce-szal a három közül. Ez annyira erős szabály, hogy az összes kocsiban van akku, mindegyik csepptöltőn lóg, a hibrid szupersportautók is folyamatosan be vannak dugva a konnektorba.
A hibridek töltőn lógnak, de a mezei autók akksiját is folyton töltik
(Persze ebben a fitten tartásban nem csak a tulaj úri kényének-kedvének szolgálata a lényeg. Egy olyan profi üzletember, mint Ion Tiriac legalább annyira befektetésként tartja számon a garázsát, mint hobbiként. És ha valahol valaki nagyon rákívánna egy olyan kocsira, ami neki pont nem olyan nagyon fontos, jobb árat lehet kérni, ha az áru kifogástalan.)
Itt minden kocsinak története van
Az a legszebb ebben a gyűjteményben, hogy a kiállított kábé kétszáz jármű mindegyikéhez tartozik egy sztori. Mármint nem az adott modellhez, hanem ahhoz a példányhoz is, ami ebben a kollekcióban szerepel. Ahogy sétáltunk autótól autóig, kísérőnk csak mondta-mondta a történeteket. Ez a Rolls kombi a Who együttes dobosáé volt, hátul minibárral. Ebben a másik Rollsban nem csak az utas, hanem a vezető oldalán is van az ajtózsebben gyári laposüveg – sőt, még benne kotyog a brandy, amivel az autó érkezett. (Ki is nyitottuk a kis lapost, bele is szagoltunk.) Ez a rózsaszín Silver Shadow Elton Johné volt.
Csinos rózsaszín Rolls egyenesen Elton John feneke alól
Ez a Ford Mustang még Amerikában Tiriac egyik első kocsija volt, miután befutott, később megkereste és visszavásárolta. Az 1930-as Duesenberg Tyrone Power filmszínészé volt (ő volt az első hangosfilmes Zorro). Az a ’68-as Maserati Ghibli Concourse d’Elegance díjat kapott olasz sportkocsi kategóriában, Greenwich-ben. Az az ’52-es Hudson Commodore, igen, amelyik ebben a romániai gyűjteményben parkol, tavalyelőtt különdíjat kapott egy amerikai muscle car-kiállításon, mint a legeredetibb állapotú autó a nevezettek között. Az a ’61-es Lincoln Continental kabrió pedig azért lehet ismerős, mert egy ilyenben lőtték le Kennedy-t.
Kennedyt is hasonlóban gyilkolták meg
Egy csomó kocsit ajtaját kinyitjuk-becsapjuk, élvezettel hallgatjuk a Rollsok, Cadillacek tompa döndülését. Az Aston Martin Lagonda, az „annyira ronda, hogy már szép” műfaj koronázatlan királya is feltárul, de a 645 darab valaha készült modell egyikére, erre az irdatlan értékű (tavaly 685 000 fontért kelt el egy példány) egzotikumra csak lekicsinylően legyint vezetőnk: sosem lett volna szabad gyártásba kerülnie! Nem kényelmes, nem erős és teljesen megbízhatatlan, naponta mennek tönkre benne a kapcsolók, elektronikus alkatrészek, ha használni kezdi az ember. Hát, ezt is megtudtuk, most már legalább van oka, hogy miért nem veszünk ilyen autót.
Aston Martin Lagonda. Nem lehet nem imádni
Úgy másfél óra után kezdünk telítődni. Az SM Citroënre, a W100-as Mercedesre, a Renault Alpine-ra, de még a Jaguar XJ220-ra, a Veyron előtti leggyorsabb szériaautóra (1992!) is már csak szuszogva lesünk, mint egy masszív vasárnapi ebéd után a gesztenyepürére. Az új autók, a pár éves Ferrarik, Lambók és a két koronaékszer, az említett LaFerrari és a 918 Spyder pedig fröccsöntött kínai műanyagjátéknak tűnik – pedig hát ugye ezekben a hipermodern hibrid csodákban csúcsosodik ki a korábban bejárt 120 évnyi műszaki történelem.
Tiriac apónak nem kellett kifizetnie a 3000 eurós szállítási díjat
És itt is van sztori. Tiriac például dühödten hívta fel a Porsche központját, amikor leszállították a 918-ast: hát ne nézzék már madárnak! Ő ugyan a 900 ezer dolláros kocsi vételárának kipengetése után nem hajlandó kifizetni semmiféle 3000 eurós szállítási díjat, inkább vigyék vissza a kocsit a fenébe. És az autó maradt… Amikor a kék-sárga belterű, egyedi rendelés szerint kárpitozott Ferrari 458 Roadster legördült a trélerről, akkor viszont ijedten nézett a gyűjtemény menedzserére: nem lett ez egy kicsit sok? És látszott a szemén, hogy ő is tudta: de, sok lett…
Ez a Ferrari egy kicsit már bazári hangulatú
A műhely
A körcsarnok mögött tágas, patyolattisztán tartott, tökéletesen felszerelt restaurátorműhelybe léptünk be. Ottjártunkkor legalább 5-6 ember dolgozott bent. Volt, aki épp egy múlt század elejéről származó rozsda- és korhadékkupac favázát alkotta újra a semmiből, legalább annyira régi képek és a fantázia, mint az eredeti szúvacsora-maradék méretei alapján. Volt, aki adminisztrált, volt, aki köszörült, volt, aki járatásra vitt egy hatalmas amerikai tepsit – a Tiriac-birodalomban álommunkahelyén nem unatkozik senki.
Megnéztük a leglátványosabb aktuális projektet, egy Rolls-Royce Phantom II-t, 1934-ből. Ez a kocsi a gyűjtemény legnagyobb büszkeségének egyik eleme: állítólag sehol máshol a világon nincs meg egyben a teljes Phantom-kollekció, I-től VI-ig. Kísérőnk is boldogan áradozott ezekről a kocsikról, akár a tulajdonosnak, neki is szíve csücske a Rolls. A felbakolt kocsihoz nem is nyúlhat más hozzá, csak ő, a hatalmas vén luxusbatár minden egyes ragyogóra restaurált porcikája az ő keze munkája. Már csak az utolsó simítások hiányoznak az autón – ottjártunkkor épp egy kerékcsapágyra várt a kocsi, ami hosszas vadászatot követően eredeti dobozában, egy brit alkatrész-kereskedés pókhálós zugából indult útnak pár napja Bukarest felé. Új alkatrész a ’34-es kocsihoz, nem volt egyszerű beszerezni. Persze lehetne valami hasonló méretű csapágyat is befaragni a tengelyre, de az a Tiriac-filozófia szerint nem lenne ugyanaz.
Az aktuális munkadarab
De nem csak nagyon öreg veteránok gyógyulnak itt. Az egyik sarokban egy ralilegenda Ford RS200 hever vagy ezer darabban. Megtudjuk, hogy a Cosworth-motor a gyári specifikáció szerint 1000 km-enként teljes felújítást igényel (!), meg is nézzük a szétbontott motort, ami dugattyúkra vár. Boxerdübörgéssel érkezik egy VW Samba – hát igen, műszakilag nem egy nagy csoda, mondja kísérőnk, de olyan értéke lett mára, hogy befektetésként nagyon is megérte az a két példány, amit pár éve vettek.
A motor épp nincs benne. Felújítják.
Végül az elfekvőt is megnéztük. Donorautók, végzetesen sérült roncsok mellett pár olyan autó is porladt itt csendesen, amelyeket helyre lehetne hozni, de a restauráció gazdaságilag értelmetlen. Az egyik autó egy olyan Land Rover volt, amit Tiriac még újonnan vett, Amerikában, úgy négy évtizeddel ezelőtt. A Series II modell hiánytalan és fel lehetne újítani, de az egykori teniszbajnokból lett nagyvállalkozó tudja, hogy ez oktalan ráfizetés volna. Viszont érző szíve még egy ilyen nagyvállalkozónak is lehet, ezért a felbecsülhetetlen értékű ritkaságok és a vadonatúj szupersportkocsik mellett kerül egy nyugodt sarok még ennek a kiszolgált öreg terepjárónak is Európa egyik legfantasztikusabb magángyűjteményében.
A belépőjegy felnőtteknek 15, gyerekeknek 7,5 lej, 6 év alatt ingyenes. Hát mit ne mondjak, 1100 forintos belépődíjért ritkán kap ekkora élményt az ember, ha szereti a különleges autókat!
