Égnek állt a hajam István első hívása után. Két és fél éve keresett meg történetével, az átveréséről szóló cikket akkor azzal zártam, hogy nyomozni kezdett a rendőrség. Most azt mondja a hatvanas úr, hogy a Vezesshez fordulása után ő is felvette a kesztyűt, és utánaeredt az álnév mögé bújó neppernek.
De mielőtt idáig eljutunk a minden autóvásárlónak elolvasásra ajánlott sztoriban, repüljünk vissza az időben.
Első benyomások: szimpatikus kereskedő, szép autó, vezetett szervizkönyv stb.
2014 nyarán döntött István nullkilométeres korától szeretve használt Mercedese értékesítéséről, amikor kiszúrt egy nagyon ígéretes Volvo-hirdetést, melynek a végén ott villódzott a „csere érdekel” lehetőség. A svéd szedán tulajdonosa szerint kevesebbet futott a lecserélendő németnél, vezetett szervizkönyve mellett sérülésmentessége is kellette a számos extrával együtt.
A cikkben szereplő Mercedes és Volvo árban és stílusban közeli a sztori valós járműveihez. Fotóink illusztrációk
“Csak egyetlen apróság volt gyanús, de ennek akkor nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Az autót hirdető cég egy fizetős, nyilvános parkolóba volt bejegyezve. Az eladó azonban szimpatikusnak tűnt, a kocsi csillogott-villogott, és még vezetett szervizkönyv is lapult a kesztyűtartóban, ahogyan azt a hirdetés ígérte” – idézi fel István a júniusi kora estét, első személyes találkozását Zsolttal.
Üzletet kötnek: Orbánnak nem adnak egy fillért sem
István gyorsan kiszúrta, hogy a Volvo körül olyan 5-6 magyar rendszám nélküli autó várakozik újabb vevőjelöltekre, de hát kereskedő, istenem. Ennél problémásabbnak tűnt, hogy a hirdetésben hangsúlyozott “érvényes magyar papírok” ellenére a Volvóról is hiányzott a hazai azonosító, sőt, Zsolt német nyelvű adásvételit rakott elé.
Egészen pontosan valami furcsán kétnyelvű hibrid verziót, cirádás betűkkel. A hivatalos nyomtatványnak semmiképpen sem nevezhető papiroson ráadásul nem Zsolt szerepelt eladóként, még csak nem is a hirdetésben megjelölt magyar cég, hanem a leverkuseni illetőségű Jovan Milosevic.
“Mondtam is egyből az úrnak, hogy én a kocsit hirdető magyar vállalkozástól akarok vásárolni” – emlékszik István. „A kereskedő erre teljesen nyugodt hangon elmesélte, hogy ő ettől a német kollégától vette a kocsit, és persze megoldható, hogy átíratja a saját vállalkozása nevére, aztán onnan íratja át pár nappal később ez én nevemre, de a köztes akció fölöslegesen kidobott 120 ezer forintba kerül. Márpedig ő nem akar Orbán Viktor zsebébe rakni egyetlen fillért sem.”
“Mivel pontosan tudom, hogy a kintről behozott kocsikat nagyrészt így hirdetik, teljesen szokványosnak tűnt minden. Bár én valamivel többre tartottam a Mercimet, a Volvo igencsak gyönyörű volt, tényleg rengeteg extrával, végül megegyeztünk egálban. Lepapíroztuk, hogy a következő szerdán, friss műszakival, természetesen magyar rendszámmal, a nevemre írva megkapom az autót.”
István adott 100 ezer forint foglalót, egymás tenyerébe csaptak. Pár nap múlva elbúcsúzott régi barátjától, a Mercedestől, majd megkapta névre szóló forgalmival a szépséges új Volvóját.
Első hét: súlyos hazugságok derülnek ki a kocsiról
Sokan csóválhatják a fejüket, hogy ebbe bizony nem lett volna szabad belemenni. István erre azt mondja, hogy mindez utólag tűnik gyanúsnak, akkor és ott semmi olyat nem tapasztalt, ami különösebben eltérne a kintről behozott kocsikkal kapcsolatos ügyintézéstől. Szerinte így megy ez ma Magyarországon, és nehéz lenne vitatni, hogy általános gyakorlat.
Néhány napon belül mégis másként nézett a megnyerő modorú negyvenes kereskedőre, és portékájára. Már a hazafelé vezető úton kiírta a kocsi komputere, hogy valami probléma van a légzsákkal. Hívta Zsoltot, nem vette fel, az egyből megírt e-mailre viszont az autószerelőkre jellemző szakértelemmel másnap reagált. Hosszan, részletesen elmagyarázta, mindez azért nem vészes, mert…, és különben is mindössze 14 ezer forintért kitörölhető a jármű agyából a hibaüzenet. Tényleg nagyon szakszerűnek tűnt, sajnos szavait gyorsan cáfolta az élet.
Haveri alapon elvégzett olcsó buhera helyett István márkaszervizbe vitte az autót, ahol hamarosan listába szedett tények sokkolva bizonyították számára, nagyon csúnyán becsapták.
1, A jelzett probléma javítása egy százasba kerül alaphangon.
2, Komolyabb gond, hogy a sérülésmentesnek mondott autót javították, fényezték. Több százezres bukta.
3, A hirdetésben szereplő, és az órában leolvasható 43 ezer kilométer helyett biztosan sokkal több van benne, 69 ezernél járt a kétéves szervizkor, 1,5 évvel korábban. Újabb csúnya veszteség.
4, A szervizkönyvből több lapot kitéptek. Innentől ez sem ér semmit.
Megváltozik a nepper: átmegy fenyegető nemzetbiztonsági ezredesbe
Az udvariasnak megismert kereskedő többé már nem vette fel a telefont. Ha akadozva is, de az e-mailes kommunikáció legalább működött, újabb meglepetéssel szolgálva. Zsolt könyékig belenyúlt a hazugság feliratos zsákjába, és a Volvo hibalistájánál sokkal komolyabbakról kezdett írogatni a Mercedesre vonatkozóan: zúg a futóműve, akadozik a generátora, olykor nem indul az ülésmozgató, és mindezt ő természetesen már ki is javíttatta. Bizony, bő félmillióért, ezért bármennyire is sajnálja, már nem tudja visszacsinálni a cserét.
Nyilván senki nem lepődik meg az alapvető különbségen, miszerint Istvánnak szép, kövér számla lapult a zsebében a Volvo javításáról, és egy pöcsétes papír, hogy törött, javított, fényezett szegény, mígnem Zsolt adós maradt a hasonló dokumentumokkal. A Mercivel természetesen semmi ilyen gond nem lehetett, teszi hozzá határozottan volt tulaja.
Zsolttal telefonon ugye nem lehetett beszélni, a levelezés pedig egy furcsa üzenettel zárult. Utolsó e-mailjét bizonyos “Szabovik ezredesként” írta alá, aki pár soros levele szerint nem is tudja, hogy ki István, de azért továbbította levelét a “Nemzetbiztonsági Hivatalhoz”.
Csalódottságában István a rendőrséghez fordult, miközben kiszúrta a hirdetős oldalon Zsolt telefonszámát másik cégnévvel párosítva, immár így próbálta rásózni újabb gyanútlan áldozatokra a többi járművét. Az általa ismert cégnévről pedig kiderült, hogy klímaszereléssel és -karbantartással foglalkozó vállalkozás. Miután felvette velük a kapcsolatot, meglepve tájékoztatták, közük sem volt soha semmilyen autókhoz. És semmilyen Zsolthoz.
Magánnyomozás indul: irány Németország!
István minden rendelkezésére álló eszközt felhasználva (net, telefon, ilyen-olyan adatbázisok, ismerősök) elsőként ügyesen megtalálta azt a német céget, amelynél újkorától szolgált a Volvo. Ők voltak az eredeti értékesítők, tőlük egy lengyel származású autókereskedő vette át a kocsit Németországon belül. Felvette vele is a kapcsolatot, és azzal a magyar származású, de német állampolgárságú hölggyel is, aki hamarosan megvásárolta tőle.
Talán a futómű hibája miatt, talán másért, a hölgy sem birtokolta sokáig a cirkuszosoknál is többet vándorló kocsit, eladta egy Magyarországról érkező negyvenes úrnak, akinek 900 euró kedvezményt adott a hiba miatt. „Ekkor vette meg az engem átverő ember. Persze akkor még nem tudtam pontosan, hogy ő az, hiszen egy másik név szerepelt a szerződésükön, mint amit én megismertem” – mondja István, aki sorra mutatja a Volvo útját igazoló dokumentumokat. A történet minden németországi szereplője segítőkészen állt a megkereséséhez, és mind küldött neki másolatot a tulajdonosváltásról.
Itt jegyzem meg: Németországban valós kilométerrel értékesítette három eladó az autót, majd miután Magyarországra került a kocsi, hirtelen kevesebb lett benne. Az első hazai neppernél.
Egyik magyar ügyészség: álljon le a nyomozás! Másik magyar ügyészség: bocs, induljon újra!
Ahogy egyre újabb és újabb infók birtokába jutott István, és egyre közelebb és közelebb került az átverőjéhez, sorra küldte a rendőrségre a feljelentés-kiegészítéseket. 2014 októberében, 2014 decemberében, majd 2015 februárjában is. Tálcán nyújtotta át a Volvo útját a szalontól az ügy sötét főszereplőjéig, utóbbi nevével, címével, és útlevélszámával.
Apró, de elgondolkodtató részlet, hogy nyugaton nem mert trükközni klímástól lenyúlt cégnévvel, kitalált álnévvel. Lehet, hogy ez lett a veszte. Ekkortól a magyar igazságszolgáltatás pályáján pattogott a laszti meglehetősen sokáig, de az első félidőt innen is sikerült elveszíteni. Pontosabban feladni, pedig István a rendőrségen fotóról beazonosította a neppert.
Teltek-múltak a hónapok, majd 2015. december 9-én megdöbbentő levelet kapott a járási ügyészségtől. Nem véletlenül használok erős jelzőt, idézek belőle néhány mondatot, ezek mindennél beszédesebbek.
„A kisebb (sic!) kárt okozó csalás vétsége miatt X. Zsolt ellen (…), a (…) számú bűnügyben a (…) büntetőeljárást (…), mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el, megszüntetem.”
Az ügyészség vezetőhelyettese által jegyzett határozat indoklásában olvasható, hogy miért. Folytatom az idézetek sorolását.
„A nyomozás elrendelését követően a nyomozó hatóság okiratokat szerzett be, tanúkat hallgatott meg, majd igazságügyi gépjármű-szakértői véleményt készíttetett.”
„A fentieket követően a nyomozó hatóság gyanúsítottként hallgatta ki X. Zsoltot, aki a bűncselekmény elkövetését tagadta, elmondta, hogy a hirdetésben szereplő Volvo típusú személygépkocsi egy ismerőse tulajdonát képezte, a személygépkocsi külföldi papírokkal rendelkezett. Az ismerőse nevére már nem emlékszik, de az ismerőse kérte meg arra, hogy (…) a személygépkocsit hirdesse.”
(…)
„X. Zsolt elmondta továbbá azt is, hogy a gyanúsításban foglalt kilométeróra visszapörgetéséről semmilyen tudomása nincs, a Volvo előéletéről ő nyilatkozni nem tud, sőt azt sem tudja, hogy rendelkezett-e szervizkönyvvel, illetve más dokumentációval. Az biztos, hogy ő nem ejtette tévedésbe a futásteljesítményre vonatkozóan Y. István sértettet.”
„A rendelkezésre álló bizonyítékokat értékelve nem állapítható az meg, hogy a bűncselekményt X. Zsolt követte el, ezért az ellene indult eljárást (…) megszüntetem.”
István szerint előadta, hogy ő a ma született bárány, és elhitték neki. Érdekesség, hogy csak az óraállással foglalkoztak, meg a szervizkönyvvel, miközben az autó hibája, és a korábbi törése is sok százezer forint kárt jelentett az átvert autósnak. István nem hagyta annyiban, pár napon belül panasszal élt a határozattal szemben.
2016. január 8-án jött a levél, a kitartásával újra munkára tudta fogni a hazai hatóságokat. Hatályon kívül helyezték a nyomozást megszüntető határozatot, egyúttal annak folytatását írták elő. Ebben az évben átkerült az ügy az egyik fővárosi kerületi ügyészséghez (itt lakik X. Zsolt), ahonnan 11 hónappal később a vezető ügyész levelet írt neki. Ebben „további nyomozati cselekmények elvégzését” rendelte el 2017. január közepi határidővel, amivel a kerületi rendőrkapitányságot bízta meg.
Végjáték: beismerte tettét a gyanúsított, kártalanítaná Istvánt
Közben egyszer az ügy kárvallottját is sikerült megijesztenie az igazságszolgáltatásnak. „Megkérdezte az ügyészség, hogy honnan jutottam hozzá mindehhez a sok információhoz. Már azt hittem, hogy a végén még én leszek a sáros. Mondtam, hogy telefonálgattam.”
Azóta megnyugodott István, különösen, miután beszélt a kerületi kapitányságon az ügyét – úgy tűnik – végül sikerre vivő nyomozó hölggyel.
„Zsolt megtört, beismerte a tettét, kártalanítana engem, de egyelőre türelmet kért tőlem a hölgy. Mint mondta, lehetnek még itt mások is az ember rovásán, felmerülhet a neve egyéb bűncselekményekkel kapcsolatban. Most már kivárom a végét.”
-Na és hogy muzsikál a Volvo? – kérdezem.
-Eladtam fél éve. Megkérdeztem a rendőröket, azt mondták, hogy mehet.
-Hogy tudta így eladni?
-Becsületesen! Én minden hibáját beleírtam a hirdetésbe, még azt is, hogy tekert az órája.
Egy kereskedő vásárolta meg.
Mutatjuk a legmenőbb japán cuccokat – közte egy vadiúj autót!
