Szombat éjjel véletlenül jártam a szentendrei úti baleset helyszínén. Nem tudom, túl lehet-e élni a családtagoknak, a szülőknek ezt a tragédiát. Egy szülőnek gyermeke elvesztése feldolgozhatatlan veszteség. A mécsesek, virágok, fotók a helyszínen, a közösségi médiában posztolt bejegyzések és a nyilvános együttérzés egyéb gesztusai nem hiszem, hogy segítenek az áldozatok családjainak, szeretteinek, de azoknak könnyíthetnek a lelkén, akik ezt meglépik.
Barátaimtól, Tahitótfaluból tartottam hazafelé az esőben. A benzinkúti számla szerint 1:26-kor fizettem a korábbi Agip-kútnál a Bogdáni úti kereszteződésben, a tankolás pár percét levonva közvetlenül az ütközés után érhettem a helyszínre.
Nem volt hideg, de jegesre dermedt a Szentendrei út az esőben. Talán véletlen, hogy senki nem ment sem a belváros felé, sem Pomáz irányába, pedig nem volt hajnal. A leghátborzongatóbb a csend volt és a kocsik mellett állók dermedtsége. Senki nem rohangált telefonálva, nem intézkedett, nem észleltem mozgást. Az autók sérülése sem adott okot reményre, de ebből lettem biztos abban, hogy tragédia történt a csillaghegyi kihajtónál.
Az út tele volt a törmelékkel, az Árpád híd felé vezető oldalt az összes sáv szélességében beborították az autók alkatrészmaradványai. Egy alsó műanyag motorburkolat, pár lámpa- és egyéb szilánk most is a helyszínen van. Az egyik műanyag darabban ott a háromágú csillag és a számsor elején a 209, a 2002 utáni CLK gyári kódja. Az autóé, amelyet a baleset okozásával gyanúsított férfi vezetett.
Ottjártamkor civilek voltak csak a helyszínen, a kocsik közül egy Suzuki Altóra és egy kocka Ladára emlékszem, amelyek az elválasztó középső járdaszigeten parkoltak. A narancssárgára fóliázott BMW-ből annyit sejtettem, hogy E60 lehetett. A hátulja annyira összeroncsolódott, hogy azt sem láttam rajta, hogy E60-as limuzin vagy 61-es kombi volt.
Az autó a befelé vezető oldalra pördült át, orra a belváros irányába nézett. Utólag tudtam meg, hogy a hátsó ütközést követően oszlopnak is csapódtak vele az áldozatok, talán épp ez okozta halálukat. Akkor már az egyik fiatalember a kocsi jobb oldalán feküdt, egy kabáttal letakarva.
Nem akarom senkinek megrendíteni a hitét az állami segélyhívó rendszer működésében és egyetlen ember elvetélt segélyhívási kísérletéből nem szabad általánosítani. De a 104-et tárcsázva semmi nem történt. Azt hittem, hogy 06-1 is kell elé, de nem. A 112 kapcsolt, de nem vette fel senki, némi csöngés után bontott a vonal. Arra számítottam, hogy visszahívnak, mit akarhattam bejelenteni, de egyelőre nem jelentkezett senki.
Már túl voltam a tankoláson, amikor belváros felől az első rendőrautót láttam elszáguldani a helyszín irányába, utána jött egy tűzoltóautó, majd a mentők, minden szerv nagy erővel és nagy létszámban. Ez csak az egyik irány, addigra máshonnan már a helyszínen lehettek a bajtársaik. Sajnos, a két fiatalemberen nem lehetett segíteni.