Vajon a Rolls-t, vagy a BMW-t tegyük be először a forgalomtól elzárt sétálóutca közepére? Végül is mindegy, mehet mindkettő, akár egyszerre is. A gyalogosok biztos nem szólnak majd miatta, hiszen nagy részük észre sem veszi az utcát ellepő autókat. Mert azok olyan kicsik.
Két BMW parkol ott, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne. Ha igaziak lennének.
A modellautó gyűjtés kényszerű velejárója, hogy az embernek előbb utóbb érdemes megtanulnia fotózni is. Lehet, hogy csak apróhirdetésekhez kell majd a kép, vagy modellautós fórumra, Facebookra feltölteni, egyre megy. Lényeg, hogy szép legyen.
Csepreghy Dániel még valamikor 2010-ben került a Vezess közelébe, amikor egy halom 1:18-as modellel terítette be a szerkesztőség összes létező asztalát és elmesélte, miért is jó dolog kicsike autókat gyűjtögetni, nyitogatni az ajtajaikat, nézegetni az elmebeteg módon részletgazdag motortereket.
Azóta eltelt pár év, Dani gyémántkoszorús BMW szakértővé, illetve teljes értékű szerzővé vált, és nyugodtan nevezhetjük őt a hazai 1:18-as modellbuzéria pápájának is. Olyannyira, hogy neves modellgyártók küldenek neki még sorozatgyártás előtt álló prototípusokat, és használják a fotóit rangos modellkiállításokon. Például ezt itt:
CMC Mercedes-Benz LO2750 Renntransporter és W125, valahol Csepelen
Mrs. Shuxiao Jia, a CMC mindenható úrnője és a háttérben a mű
Persze Photoshop-pal bárki tudna ilyet csinálni, ez viszont egy trükkmentes, igazi kép, ahol a beállításon múlik minden. A néhai Csepel Művek egy elhagyott kis utcájában készült, kis asztalkára pakolt kátránypapírlapon. Megpróbáltam én is, valahogy így – eltekintve a jó beállítástól:
Kartondobozos platformon a készlet, amin megpróbálom filmes kamerával utánozni Dani képét. Sikertelenül.
Így ez nem lett az igazi, mert a Fuji GX680-as orrán lévő 180 mm-es objektív még ehhez a 6×8 centis képmérethez is túl sok. Más meg nem volt nálunk. Rossz a háttér, a perspektíva, minden. Ez lett belőle:
Teljesen rossz, a háttér annyira életlen, hogy semmit nem lehet belőle látni
Na de akkor hogyan?
Először is jó helyszín kell hozzá. Olyan, ami élő, és ahol szépen bele lehet komponálni a háttérbe a kisautót, van valami vonal, amihez igazodni lehet és ahol aránylag ritkán másznak bele a képbe. Igaz, egy jó helyen lévő járókelő, vagy villamos még érdekessé is teheti a képet, feltéve, ha nem Godzillaként tornyosul a kisautók fölé. Ha ezzel megvagyunk, kell hozzá egy tisztességes kamera. Az a vicc, hogy itt a túl nagy szenzorméret nem jelent előnyt, sőt. Az aránylag nagy mélységélesség elengedhetetlen ezeknél a képeknél, különben üvöltene a fotóról, hogy valami kicsit fényképeztünk le. (A nagyobb méretű érzékelőnél ugyanahhoz a rekeszértékhez kisebb mélységélesség tartozik.)
A finoman elmosott Margit híd még teljesen életszerű – Autoart Ford Mustang GT 1967
Mi egy tükörmentes, APS-C méretű Fuji kamerával készítettük az alábbi fotókat. Ennek megvan az az előnye, hogy a modellel egy magasságba téve a kihajtható kijelzőn már exponálás előtt látni a mélységélességet. Hogy nagyjából minden éles legyen a fotón, praktikus durván kis rekesszel fotózni. Jelen esetben a 22-es blende volt a legkisebb, így ezt választottuk. Aztán a gyújtótávolság megválasztása is macerás, ha túl közel megyünk a témához, előfordulhat, hogy már nem talál élességet a kamera, ha túl messziről, nagyobb gyújtótávolsággal fotózunk, akkor meg az arányok csúsznak el, illetve a mélységélesség is vészesen csökken. Lényeg, hogy kísérletezgetni kell. Sokat.
Közelről, nagyjából 30-40 mm-es gyújtótávval, 20, 22-es blendével már csalóka képeket lehet lőni, nehéz eldönteni, hogy mekkora is az autó a fotón
A másik gép épp ezt látta:
Ha a fentieken túl még az árnyékunkra is gondunk van, egész elfogadható végeredménnyel mehetünk haza. Lehet bonyolítani is a dolgot, ha megpróbálunk mozgó autót fényképezni. Biztos ennek is több módja van, mi egy BMW plakátot és a kerekek alatt lévő kartont rántottuk meg az autó alatt, mögött. Csupán próba volt, hogy kiderüljön, meg lehet-e csinálni. Meg lehet. Egy sofőr még jól jönne az autóba, és persze jobban bele lehetne illeszteni az egészet a tájba.
Behúzott próba, BMW-vel, BMW naptárral
Aztán jöhet a kettes lecke, ahol már az autó környezetét is fel lehet építeni. Az alábbi képet Michael Paul Smith jegyzi, ő nem kutat erre alkalmas utcák, helyszínek után, hanem saját maga gyártja az épületeket a modellek mellé. Az úriember az 1:24-es méretarányt részesíti előnyben, bár itt már jobban szembeötlőek a kisautók kidolgozásának hibái. Illetve nem is hibák, csak van, amit egyszerűen nem lehet élethűen legyártani ilyen méretarányban. Ennek ellenére zseniális képek, itt a hátteret, kiegészítőket, épületeket mind maga készíti, a fotózáshoz csak a fákat, fényeket adja a „való világ”.
Itt látszik az asztal, a felépített másik világ baloldalon, jobbra pedig az elkészült kép:
Elképesztő, mennyi munkaóra lehet egy-egy fotóban, tessék, itt lehet nézegetni az elkészült műveket.
De a modellautó fotózás nemcsak a lelkes amatőrök sportja. Néha igazi, nagy autómárkák is ráfanyalodnak, mint az Audi. Nekik egész komoly portfóliójuk van kiskocsis képekből, ahol a valósághű ábrázolás nem annyira fontos, elég, ha hangulatos a fotó:
Ezek pedig már teljesen élethűek, élő környezettel, szintén rengeteg munkával:
Aztán persze mindezt fordítva is el lehet játszani a fotózással. Ezen a képen valódi, óriási úszódaru szerepel, mégis úgy fest, mintha terepasztalnyi, apró szerkezet lenne csupán, iciri-piciri emberekkel. Ebben sincsen semmi képmanipuláció, ez a fotó is filmre készült, a valaha gyártott legnagyobb tükörreflexes fényképezőgéppel, egy Fuji GX680-assal. A terepasztalos hangulat a megdöntött objektívnek köszönhető, amitől a kép közepe marad csak éles, az alja, teteje homályossá válik. A harsány szín pedig a Fuji Velvia diafilm jellemzője:
És le lehet fényképezni valamit akkorának is, mint amekkora valójában. De abban nincs semmi kihívás…
A cikkben szereplő képek nagy része Fuji kamerával készült, digitálisat, analógot egyaránt használtunk, utóbbit Fuji Velvia 50-es diával, illetve Fuji Acros fekete fehér negatív filmmel.
