Ha netán mostanság valaki azzal a gondolattal kacérkodik, hogy egy szép, gondozott, jó kiállású, láthatóan nem problémás ’80-as évekbeli motort vásárolna, olyan 300 ezer körül, előbb olvassa el ezt a kis beszámolót. Aztán lehet, hogy úgy dönt, inkább befizet majd valamilyen, bármilyen, de új gép első részletére. Lehet, hogy jobban jár, már ha elsősorban nem egy szép, antik motor nézegetése a célja, hanem a motorozás, esetleg a motorral való hétköznapi közlekedés.
Vettem nekem Yamahát!
Vet-tünk-nek-tek-Ya-ma-hát, skandálta a tömeg 1990-ben, a rendszerváltás utáni taxisblokád idején, amikor a motorosrendőrök ijesztgették a tüntetőket azokkal a bizonyos XJ650-esekkel, amik a Kádár-rendszer utolsó rendőrmotorjaiként vonultak be a magyar motoros köztudatba. Négy henger, kardánhajtás, lég-olajhűtés, nem veszélyes, de azért a hétköznapokra elég 71 lóerő, masszív, kiforrott japán technika. Mindig is szerettem volna valami ilyesmit.
Nagyon bírom a formáját, ezt a túrás-sportos-klasszikus izét a sok krómmal
És 2014 februárjában el is jött a napja, hogy vettem magamnak egy ilyen Yamahát, közel sem tökéletes, de használható állapotban, szép sárgát. Meg is írtam egy boldog cikkben a vásárlás körülményeit. Azóta viszont eltelt három év, és az idei szezont már nem tudtam olyan simán elkezdeni, mint az előző kettőt.
Összegyűltek új bajok is, azok mellé, amiket eleve ki sem sikerült javítani vásárlás után. Az indítógomb kettétört és kiesett, csak valami hegyes izével az üregében piszkálva lehetett megforgatni az önindítót. Az egyik tükörszár alsó menete végképp elfogyott – naná, hogy azé, amelyik a főfékhenger házába van fúrva. A kuplung 5000-nél csúszni kezdett, a fordulatszámmérő késett. Az első villa felől érkező kopogás egyre erősebb lett.
És februárban már egyáltalán nem indult be a motor. A szinte kihagyott tavalyi szezonban és utána a télen rá-ráindítgattam pár hetente, de egyre nehezebben akart beröffenni a négy henger. Aztán az egyik már egyáltalán nem, csak pillanatokra volt égés a hengerben. És eljött a nap, amikor már csak az önindító köszörült.
A valamikori 71 lóerővel és 240 kilóval, a rövid váltóval nem veszélyesen gyors, amolyan békés kis hétköznapi gép
Az első számla: 245 ezer
Na sebaj, három év után igazán belefér egy olajcserénél komolyabb szerviz is. Egy Budapest határában rendelő független szerelőhöz jelentkeztem be, aki motoros szakíró barátaim szerint látott már néhány öreg Yamahát, viszont nem a hivatalos márkaszerviz-hálózati óradíjakon dolgozik. (Nem akarom reklámozni feleslegesen, szezonban van munkája elég, de ha van olyan olvasónk, akinek ilyen géppel van gondja, írjon és adok kontaktot.)
Még szerencse, hogy pickupom van, volt mivel elvinni a motort. A szervizben felvettük a jegyzőkönyvet a sok gondról, bajról; még hozzácsaptam a listához egy gyertya-, olaj- és szűrőcserét, meg pár régebbi kis bosszúságot (a kormányzárhoz és a gyári kikötőlánchoz sose volt meg a kulcs, a helyenként repedt doboztartó vázat csak meghegesztetni sikerült három év alatt, felrakni nem, van egy kis olajfolyás-szerűség a blokkon, ilyenek). Aztán elmentem dolgozni, hogy pénzt keressek, mert sejtettem, hogy ez azért nem egy normál szervizlátogatás költsége lesz.
Hát nem is az lett. Egyrészt kiderült, hogy az a kis olajfolyás a hengerfej és a blokk közül jön – hengerfejes a gép. A villa kopogását sem a kevés olaj vagy valami piszlicsáré belső apróság okozta, hanem hogy a teleszkópszárak el voltak görbülve, ki kellett görgőztetni őket. A tank se volt tiszta, a karburátort is ki kellett pucolni és beszinkronozni. Új gyertyák jöttek az ezeréves régiek helyébe, így már indult a motor és szépen is járt. A kuplung, mit kiderült, nem azért csúszott, mert maga a tengelykapcsoló szerkezet vagy tárcsasor a rossz, hanem az öreg bowden annyira elkoszosodott, hogy szorult, lassan engedett vissza és mire összezárt volna a szerkezet, már csúsztak a tárcsák. A legnagyobb bravúr talán mégis az volt, hogy sikerült kulcsot reszelni-találni a gyári zárakba, nem kellett szétfúrni és kidobálni őket. A tükörszár-menet is kapott egy javítást (erre korábban három szerviz mondta azt, hogy nem tud vele mit csinálni). A fordulatszám akadozó spirálját megrendelték, de a cserét eltettük későbbre – majd ha megérkezik, visszaviszem a motort.
245 ezer, ennyi lett a vége. Majdhogynem baráti, ennyi melóért, de azért egy 300 ezerért vett gép karbantartására elég furcsa érzés volt kifizetni. Na, mindegy: most három évre biztos megint jó lesz a Yamaha! Hát, nem lett.
Megint három henger
Még haza se értem (50 kilométer), de már újra kiesett egy henger a négyből. Minden megállásnál lefulladt a motor, újraindult, de egyenetlenül járt és rém gyenge volt. Telefon, időpont-egyeztetés és a következő héten már mentem is vissza.
Benzincsap. Ennek a benzincsapnak már nincs zárt állása; hogy ne lehessen elfelejteni elzárni, a vákuum nyitja meg a membránt, ha jár a motor. Mármint így volt ez valamikor. De a membrán elöregedett, megkeményedett, nem zárt be többé. Egy ilyen öreg motor karburátorainak tűszelepe pedig már nem szokott tökéletesen zárni: az egyik henger előbb-utóbb fuldokolni kezdett a sok benzintől, a gyertya elkormosodott, végképp nem volt szikra, hopp: máris csak háromhengeres az XJ. A benzincsap új membránt kapott, ismét minden tökéletes volt. Sőt: a fordulatszámmérő is megkapta a spirált. 16 ezer forint.
És újra három henger
Már egy kicsit úgy voltam, hogy belököm az árokba, amikor még száz kilométer se került bele, megint elkezdett háromhengerezni a Yamaha. Na jó, ez már tuti gyújtás lesz, vittem vissza a szervizbe, ahol megállapítottuk, hogy még az is lehet, de mivel ezen a motoron két trafó van, trafónként párosával beragasztott gyújtókábelekkel, a tesztelés nem lesz túl egyszerű. Meg különben is, szikra mindenütt van! Gyertyapucolás, menetpróba: a hiba nem jelentkezett újra. Ismét elvittem a motort, ezúttal nem nőtt a számla semmivel. Nem jutottam messzire.
Lerohadás az M0-son
Nem sokkal azután, hogy harmadszorra is kitoltam a szerviz kapuján a motort és kigurultam az M0-ra, egyetlen lemondó böffenéssel leállt alattam az összes henger. Kivert a víz, mire 110-ről lassulva az éppen előzött kamion mögé visszaóvakodva a többi negyventonnás között elmanőverezve a legbelső sávból lendületből kibukdácsoltam a leállósáv szélére.
Hiába köszörültem, nem indult újra a rohadék. Nagy szerencsémre 500 méterre volt egy lehajtó, még nagyobb szerencsémre addig végig lejtett is az út. Eltoltam a negyed tonnát a rámpáig, ami már annyira lejtett, hogy fel is ülhettem, és kényelmesen begurultam a Fortuna Camping recepciója elé. Itt aztán olyan elegánsan támasztottam sztenderre a gépet, mintha eleve is ide akartam volna jönni. Nagyon kedvesek voltak az ágrólszakadt motorossal, megengedték, hogy tető alá rakjam a gépet másnapig. Akkor aztán visszamentem érte a Mazdával, felügyeskedtem a platóra és visszavittem a szervizbe egy újabb nekifutásra.
Az volt az, most nem szép, de jól záró gyorskötözős gumivéget kapott
Egy icipici vákuum-lezáró gumicső volt a ludas a karbiban. Száz év alatt megrepedt, eltört és a motor fals levegőt szívott. De ha már ott volt a gép, a vezérműláncon is feszített egy kicsit a mester, mert mintha csörgött volna a lánc. Még 5000 a számlához. És indul, jár, húz, megy minden henger.
Egy szarrá ázás a végére
Most akár örülhetnék is, de az az igazság, hogy elkezdtem félni. Mi van, ha az Univerzum egyszerűen nem akarja, hogy motorozzak? Hiszen mi másért küldhette volna rám azt a borzasztó felhőszakadást pénteken, amikor elhoztam (ismét) a Yamahát a szervizből, ami különösebb csöpörgős előjelek nélkül pont az M1-en kapott el úgy istenigazából, hogy még ki se tudjak állni valami féltető alá, és úgy eláztatott, hogy éreztem, amint az alsógatyámban lötykölődik a víz?
Most indul a motor, járnak a hengerek. És kiderült, hogy melegen nincs alapjárat. Basszus, tényleg egy elcsúszott vezérlés vagy dadogó gyújtás is lesz még a mélyben? Valahogy egy kicsit el is ment a kedvem az egésztől. Lehet, hogy mégsem kéne nekem erőltetnem ezt az egész motorozósdit? Negyvenéves koromra kiöregedtem volna a mókából?
BREAKING: most, hogy ezeket leírtam, dühömben így, a megázás után beszerzett iszonyú náthától döglődve kimentem és a gázmarkolatnál lévő állítócsavarral beállítottam az alapjáratot. Olyan szépen duruzsol, hogy na még. Megint szeretem. Vajon mi lesz a következő húzása az én kis gyönyörűmnek?
A videón nem szép a hangja, ahogy az elején a Fejnélküli Motoros cseszteti, a kamera beépített mikrofonja elég furán szűrte ki a dallam nagy részét, de élőben egész kellemes!
A Végső Tanulság tehát, hogy egy ennyire idős gépnél bármikor, bármi megadhatja magát, és bármily piszlicsáré kis alkatrész miatt marad ott az ember az út szélén, a diagnosztikához sajnos idő és szaktudás kell. Szerelemből lehet ilyened, de ha tényleg fontos, hogy számíthass a motorra, az újnak, akárcsak a kocsik esetében, nincs párja!
