Két nap, 420 megtett kilométer, valamint több 1/100-as feladat után be kellett látnom, hogy tévedtem. Aki komolyan veszi a veterános versenyt, annak meg kell tanulnia másodpercet szeletelni a fékkel és a gázpedállal, a navigátor által diktált ritmusra. Ez a kihívás pedig őrjítően addiktív hatással bír, főleg egy harminc év feletti autót terelgetve a mérőpontok között.
De kezdjük az elején, kik, hol és miért? A Csillagtúra minden évben egy-egy legendás évforduló köré szerveződik, nem volt ez másképp idén sem, 2017-ben az 50. születésnapjukat ünneplő, sportos AMG modellek adták az apropót. Május 19. és 21. között Fótról indulva teljesítettük a 420 kilométeres távot a Mátra és a Bükk érintésével.
Vitrin helyett az országúton
Főhadiszállásként Eger szolgált, ide érkezett a mezőny péntek este Galyatető érintésével, és indult szombaton Miskolcra, több településen megállva. A túrán kizárólag Mercedesek vehetnek részt, de az indulás igazán szigorú feltétele a 30 évet meghaladó gyártási év, vagy a stuttgarti Classic Center „klasszikus” besorolása.
Ettől lesz igazi látványosság a mezőny vonulása, hiszen ritkán látott, sőt szinte alig használt kincsek is a közútra kerülnek a futam idejére. Az ötvenes éveket kifejezetten népes társaság képviselte, az 1953 és 1962 között gyártott W120-as Ponton Mercedesből több példány is akadt, végigpöfögött a 45 lóerős 180 D dízel, de sajnos akadt olyan Ponton, ami tréleren fejezte be a versenyt. A mezőny ékkövét is ez a korosztály adta, a legendás Mercedes-Benz W198 300 SL egyik példánya is rótta az észak-magyarországi utakat.
A 300 SL nagy feltűnést keltett Eger belvárosában
Ezt a 300 SL-t az USA-ban helyezték először forgalomba. Érdekessége a „rudge”, azaz egy, középső kerékanyával szerelt kerék és az öt fokozatú váltó, amelyből csak néhány darabot gyártottak. A kocsival korábban versenyeztek, de egy futam során a 80-as években összetörték. A 90-es években hiányos, romos állapotban vásárolta meg Németország legnagyobb 300 SL-gyűjtője. Az autó 2013-ban került jelenlegi tulajdonosához, aki az alapoktól teljesen felújíttatta azt.
Törékeny klasszikusok mellett egy koros melós is színesítette a társaságot, egy 1965-ös, U404 Unimog, ami máig aktív tűzoltóként szolgál. A darabosnak tűnő géppel ráadásul szakaszgyőzelmet tudott elérni a versenyzőpáros, tehát egy ilyen átlagtartó túrán tényleg minden megtörténhet.
Makulátlan állapotú W111-esek, ma is méltóságteljes állólámpások, és R107-W107-es SL-variációk adták a csapat gerincét, egy bátor gyűjtő és a Mercedes hazai importőre jóvoltából mi is egy ebbe a családba tartozó, 1979-es SLC-vel vághattunk neki a csillagtúrának. Hogy milyen élményt ad 2017-ben a 241 lóerős ötliteres V8-as, arról később, részletes tesztben számolunk majd be.
1/100
Kívülállóként érdekes élmény volt megízlelni a veteránfanatikusok belső világát. Mint ahogy minden hobbit, ezt is többen, többféle módon élvezik. Vannak, akik a túra adta élmény miatt vésik be az eseményt a naptárukba. Tökéletesen érthető hozzáállás. Gondosan kiválasztott, bámészkodásra alkalmas kanyargós útvonalakon haladtunk. Precízen belőtt ritmussal jutottunk el egyik megállótól a következő pihenőig, miközben előttünk és mögöttünk az autógyártás zseniális mérföldkövei mutatták magukat a napnak.
Az itiner alapján halad a mezőny, eltérni nem érdemes, mert bizonyos pontokon gyűjtött pecséttel kell bizonyítanunk, hogy végigjártuk az útvonalat.
Rengeteg érdeklődő a feladatoknál, feltartott mobillal videót készítő, kapuban álló helyiek, nyüzsgés Eger főterén a befutónál, véget nem érő eszmefuttatás a típustársakkal. Már ezért megéri az egész, hisz hasonszőrű fanatikusok között kincset ér minden történet, tapasztalat, lehet, hogy az alapjáraton kihagyó hatos henger titkát már megfejtette valaki, vagy épp tudja annak a szakinak a címét, aki érti még az öreg motorok lelkét, és nem riad meg, ha karburátorokat kell összehangolni.
Vannak veteránosok, akik több adrenalinra vágynak, mint amit a hűvös erdők szerpentinjei adni tudnak. Nekik szól a verseny magja, a nagybetűs kihívás, az átlagtartó verseny, vagyis az 1/100.
A túra során több ilyen szakasz is bekerül az útvonalat meghatározó itinerbe, 1/100-as lényege, hogy két mérési pont között a megadott távot a lehető legpontosabban, a megadott időre teljesítsük. A fotocellák nem hazudnak, és egy 20, valamint egy 30 méteres szakaszt megtenni 6 és 8 másodperc alatt nehezebb feladat, mint hinnénk. Megközelíteni a tökéletes érkezést nem túl nehéz, de elérni azt már annál inkább.
Egy kis segítség a navigátornak
A klasszikus szakasz 10-150 méter hosszú, alapszabály, hogy a rajt után már nem lehet megállni, az autó orra indítja és állítja meg az órát, az eltérést a megadott időtől minden irányban hibapontokkal honorálják. Ezért is hihetetlen, hogy akadt olyan páros, amelyik pár hibapont helyett dupla nullával futott be, vagyis századmásodpercre pontosan tudta teljesíteni a szakaszt.
Az évek során egyre profibbá váló indulóknak újabb és újabb variációkat ötöltek ki a szervezők, dupla, tripla, fotocella, hosszabb, rövidebb szakasz váltotta egymást. Volt, amikor az autóból kiszállva, amolyan Le Mans-stílusban egy gombot megnyomva indult az óra, máskor pedig üresben kellett legurulni a lejtőn, így elérve a megfelelő átlagot. Ez pedig valódi csapatmunka, a sofőrnek az autó reakcióját kell milliméterre pontosan ismernie, a navigátornak pedig a pontos időmérésben van fontos szerepe.
Persze ez a sport is kitermelte a maga apró előnyszerző eszközeit, az érzékeny digitális kütyükkel könnyebb lenne a feladat, de szerencsére a Mercedes Csillagtúra szervezői tiltják az ilyen kiegészítők használatát. Csak analóg segédeszköz, legfőképp a jó öreg stopper vehető igénybe.
Ez még engedélyezett segédeszköz
A profik, akik nagyon komolyan veszik a versenyeket, sokszor együtt edzenek a szervezett tréningeken, verseny előtti gyakorlásokon, sőt van aki saját fotocellával centizi ki, hol és mikor indul az óra, mikor éri el az R107 hosszú orra a mérési pontot.
Az autóban ülve, és a másodpercekre koncentrálva az 1/100 feszült figyelmet követel, és mivel minden feladat új, az adott helyzetben kell megtalálni a tökéletes megoldást. Érdekes kontrasztot ad ez, főleg a nézők számára, akik egy parkolóban lépésben bolyongó veterán Mercedest látnak, két utassal, akik vagy nagyon örülnek, vagy egy pillanatra gyűlölik egymást.
Van, aki számára a veteránversenyzés életforma
Igazi ünnep egy ilyen túra, dédelgetett ritka kincsek mutatták meg magukat, Egerbakta határában a XX. század első felében készült gépeket látni utánozhatatlan élmény, amit hiba nélküli lebonyolítás tett teljessé. És ez most nem cukormázas hízelgés. Amikor elindult több mint nyolcvan autó, azt hittem, lesznek meredek torlódások és fejetlenségből fakadó elpazarolt félórák, de végül gond nélkül suhant végig a mezőny az északi kanyargós utakon.
Az 1979-es SLC élményről később, részletes tesztben számolunk be
