Reinhold Messnert a legendás hegymászót egyszer megkérdezték, szerinte milyen a jó hegymászó. Ő erre azt felelte: öreg
Rácz Klein Tamás egy reggel arra ébredt, hogy idén már vagy ötvenedszer, más, kevésbé mértéktartó források szerint legalább százhúszadszor nem mászta meg a Mont Blanc-t. És ez így nem mehet tovább!
Szerzett egy autót, keresett még két önkéntest, akik a júniusi hőségből vonzónak találták a -5, -10 fokot és a 30-50 km/órás széllökéseket, gleccsereket, meg a kétszer bő 1200 kilométeres autóutat egy Suzuki Swiftben. Aztán nekivágott, hogy egészen közelről nézze meg Európa tetejét.
Merre kell elindulni?
A Mont Blanc-t tőlünk nyugatra, az Alpokban kell keresni. A Google Maps két utat javasol, az egyik Ausztria, Svájc felé indul, a másik Szlovénia és Olaszország felé. A szlovén-olasz irány valamivel rövidebb, gyorsabb és arra ki lehet hagyni az éves matricát igénylő, 120-as sebességhatárral megbolondított svájci autópályákat. Cserébe viszont egy rakás pénzt kell majd bedobálni az utálatos olasz fizetős kapuknál, nekünk az oda-vissza út bő 45 ezer forintnyi autópályadíjba került, csak az olasz szakaszon.
Három ember három sátra és minden vacka úgyis befér a Swiftbe, hogy Miklósúr szociálisan érzéketlen módon egy bazi nagy kartondobozzal kitöltötte a 265 liternyi csomagtartó nagy részét
Ehhez még hozzá lehet számolni a magyar és a szlovén matrica árát is, ami 3000 forint, illetve 15 euró. Az osztrák, svájci útvonalon 9 euró és 40 frank lett volna, ami jóval kevesebb. Mégis az olasz irányt választottuk, a rövidebb autózásra, a pihenőkben ránk váró jóféle kávéra, pármai sonkás szendvicsre gondolva. A szűk 200 km-es különbség nem jelentett komoly megtakarítást, a Suzuki végig taposva 6,2 litert fogyasztott, ez legfeljebb 4-5 ezer forinttal csökkenti a végső számlát. Ja, és az olaszoknál nagyon megéri lejönni az autópályáról tankolni, mi 30-40 centes különbséget is láttunk a sztrádán, illetve a környező település azonos emblémás kútjainak árai között.
6,2 litert evett tartós autópályatempó mellett a Swift, sok emberrel, sok cuccal
Mont Blanc
A Mont Blanc vagy olaszul Monte Bianco (jelentése mindkét nyelven: „fehér hegy”) az Alpok, Nyugat-Európa és egyben az Európai Unió legmagasabb hegye. A franciák úgy is hívják: La Dame Blanche („A fehér hölgy”). Magassága kb. 4808,7 méter, de ez a hóesés, az időjárás, illetve a jégsapka mozgásának függvényében évről évre néhány métert változik.
Tágabb értelemben a Mont Blanc-tömb csúcsok egy csoportja. A hegy a francia Haute-Savoie és az olasz Valle d’Aosta régiók között fekszik. A csúcs hovatartozása vitatott, mindkét országban sokan úgy gondolják, hogy hozzájuk tartozik. A Franciaország és a Szárd–Piemonti Királyság közti 1861-ben megkötött szerződés szerint a határ a Mont Blanc legmagasabb pontján van és azóta nem született újabb definíció, de a francia térképek gyakran mégsem ennek alapján jelölik a határt.
A két legismertebb város a Mont Blanc közelében a francia Chamonix (az első téli olimpia színhelye, 1924-ben), illetve az olasz oldalon az Aosta völgyben Courmayeur. A két várost köti össze az 1957–65 között épített, 11,6 kilométer hosszú Mont Blanc alagút, amely az egyik legfontosabb az Alpokat átszelő útvonalon.
Forrás: wikipedia.org
Áttekintő térkép a hegyről
Technikailag nem túl összetett dolog a csúcs megmászása, nem kell a hollywoodi hegymászós filmekben felvonultatott veszélyektől tartani, nincs jeti, nem kell kötélen lógni, vagy ingatag függőhídon átkelni. Jó szervezéssel, vezetővel, állóképességgel bárki meg tudja mászni, aki egy kiadósabb gyalogtúrát is gond nélkül letol.
A Mont Blanc-t két oldalról lehet megközelíteni, vagy a francia, vagy az olasz oldal felől. Mi az olaszt választottuk, többek között azért, mert a francia weboldallal ellentétben az olasz logikusan felépített és informatívabb volt, valóban hasznos és aktuális infókkal. Plusz ebben az időben Chamonix-ban valami őrült fesztivált is tartottak és mindenre vágytunk, csak tömegre nem. Így begépeltük a naviba a Budapest-Courmayeur útvonalat. Laza 11 órás, 1200 kilométeres utat tervezett az autóban lakó robotasszonyság.
Még romjaiban is roppant arisztokratikus hangulatú ez a kapu
Mit vigyünk magunkkal?
Ha valaki komolyan a fejébe veszi, hogy csak úgy felszalad Európa legmagasabb csúcsára, jó, ha visz magával néhány extra cuccot. Elsőként egy vagy több megbízható túratársat. Ugyan meg lehet mászni a Mont Blanc-t egyedül is, fel is lehet rá szaladni Chamonix központjából és visszafutni oda 4 óra 57 perc alatt is, de talán nem ez a jellemző. Ez amúgy a katalán Kilian Jornet ultrafutó félisten nevéhez fűződik, aki a 2013-ban a svájci Pierre-André Gobet 1990-es rekordján javított majdnem negyed órát.
Van ám más rekordja is az úriembernek, 2017-ben a Mount Everestet is valószínűtlenül gyorsan mászta meg. De mivel nem volt elégedett az idővel, ezért ugyanazon a héten felfutott még egyszer a csúcsra. Oxigénpalack és előre beszerelt kötelek nélkül, az alaptáborból – ez 5500 méter magasan fekszik- 26 óra alatt. Ízlelgessük ezt még egy kicsit: egy héten belül kétszer mászta meg, rekordidő alatt.
Szóval, aki nem ultrafutó, hogy egy szál pendelyben felloholjon a csúcsra, az alap téli öltözet mellé – sapka, kesztyű, széldzseki, bakancs – szüksége lesz 15-20 méter dinamikus kötélre – ezek általában szép színesek, míg az erre a célra alkalmatlan statikus, nem nyúló kötelek jellemzően fehérek – beülőre, néhány karabinerre, hágóvasra – ez az a szöges izé, amit a bakancsra lehet csatolni, és ezzel jégen is úgy lehet sétálni, mint a körúton – és jégcsákányra. Ajánlott még a pieps – ez egy apró, szappannyi eszköz, amivel a lavina által hó alá eltemetett áldozatok találhatók meg -, lavinazsinór, hólapát és lavinaszonda is.
Mielőtt kilép valaki a hómezőre itt ellenőrizheti a cuccait. Azok közül is leginkább a Pieps-et
Időjárás
A magas hegyeken általában rossz idő van. Ha nincs, akkor meg pillanatok alatt az lehet. Ha szerencsések vagyunk és nem csak egy szűk időablakunk van a csúcsmászásra és megválaszthatjuk, hogy mikor induljunk, akkor várjunk egy hidegfrontot, és utána pár nappal tervezzük a mászást. Addigra már a tapasztaltabbak jó eséllyel kitapossák a biztonságos utakat a friss hóban, amiket már csak követni kell.
Naptej és napszemüveg nélkül még felhős időben sem tanácsos elindulni, és a naptejből kenjünk az orrunk aljára is, mert különben a hóról visszaverődő nap ropogósra égeti, a napszemüveg pedig a hegyen sokkal durvább UV sugárzástól és a vakító napfénytől véd. Ebből érdemes nagyon sötét lencséset, minél zártabb kialakításút vinni, hogy oldalról, az apró lukak felől se verjen be a nap.
Innen már csak saját felelősségre lehet tovább menni
Az út
Gyors reggeli pakolás után legelőször a Balaton partján álltunk meg egy rövid fotózkodásra. Lángos nem volt, így toltuk tovább, hogy végre a lélektani 1000 kilométer alá essen a még leautózandó távolság. Aztán az első adrenalinfröccsös kaland Ljubljana környékén várt ránk, ahol lángra kapott az autópálya melletti zajvédő fal. A fáklyaként lobogó szerkezet látványa, füstje is ijesztő volt, de mellé érve még felhúzott ablak mellett is égetett a tüze. Pedig mi a szemközti sávban haladtunk, aránylag távol a lángoktól. Visszafelé a romokat is láttuk, szerencsére a fal mellett lévő lakóházak, úgy néz ki, megúszták, még csak kormosak sem lettek. Szerencséjük volt a széliránnyal.
Maga az autópályás utazás nem túl izgalmas. Igaz, idióta sofőr mindenhol van, így a teljes repertoár élvezhető errefelé autózva is. A megrögzötten középső sávban autózó, a féleszű, aki megelőz, majd visszalassul, hogy utána tempomattal autózva nekünk is meg kelljen előzni, és persze az elmebeteg, agresszív majom sem ritka. A legunalmasabb az Aosta völgy előtti büdös nagy olasz síkság, ahol legfeljebb a rizsföldek és az úttal párhuzamosan földöntúli tempóval robogó szupervonat hoz változatosságot a vezetésbe. Na és persze a fizetőkapuk, ahol összetorlódnak az autósok és ész nélkül próbálnak a legrövidebb sorba állni.
Kis híján megölt minket ez a félkegyelmű bogaras barom
A Swifttel még úgy is kényelmesen utaztunk, hogy a 265 literes csomagtartó színültig megtelt és egy hátizsákot a második sorba, a sofőr mögé kötöttünk be a biztonsági övvel. Bár a fedélzeti kamerának és a navis telefonnak is jutott táp, egy USB-csatlakozó még jól jött volna egy ilyen hosszú úton. De a nyitott palackokat, kávét, szendvicset, paradicsomot mind el tudtuk pakolni az utastérben. Ja, és az unalmas szakaszokon hátul 190 centis magassággal is parádésat lehet benne szunyókálni. A szűk hegyi utakon a Swift kompakt mérete jött jól, elfértünk vele a szorosan épített hegyi falvak házai között és a viccesen kicsike hidakon is.
Azért ennyire szűk helyen a Swift sem fog átférni, de fordulékonyságával elemében van a szűk parkolóhelyek megszerzésekor
Aztán valahol Ivrea környékén érdemes elgondolkodni azon, hogy az autópálya helyett inkább mezei utakon autózzunk tovább. Mi is letértünk, bár a kempingkeresés még nem volt égetően sürgős, de a fülünk ekkor már tele volt az autópályás száguldással. Az Aosta völgye pedig önmagában is gyönyörű, de így, hogy a végén még a Mont Blanc tömege is ott terpeszkedik, a világ egyik leglátványosabb környéke. Minden dombtetőn több száz éves várak, bástyák, mögöttük havas hegycsúcsok, vadul zubogó vízesések, hegyi folyók. Tényleg negyedóránként meg lehet állni nyálat csorgatni.
Csak a toronyba szerettünk volna felmenni, csak oda nem engedtek fel minket
Mi Saint-Vincentben találtunk egy kempinget, ami a szezon előtt még kongott az ürességtől, így az autó mellé felcsaphattuk a három sátrat. Nem túl költséghatékony megoldás, hogy mindannyian külön szállást építettünk magunknak, de öregek és nyűgösek vagyunk. A két éjszaka parkolással, három szálláshellyel, zuhanyozási lehetőséggel 105 euróba került. Nem kevés, de ez van. Valószínűleg ennyi pénzért akár szobát is kaphattunk volna, de akkor hol maradt volna a nomád vonal?
Sátras csendélet Holddal, Suzuki Swifttel
Felvonózni jó
Mivel mi nem vagyunk acélos testű ultrafutók, így a 2015-ben átadott, három évig épített Sky Way felvonóval jutottunk fel a 3466 méter magas Punta Helbronner-re. Innen már szinte elérhető távolságban van Európa teteje, légvonalban nagyjából 5 kilométerre látszik a csúcs. Igaz, közben még van 1300 méter szintkülönbség és ugye a légvonalban mért távnál jóval többet kéne gyalogolni. A trió kétharmada itt szembesült először azzal, hogy 3000 méter felett már érezhetően ritkább a levegő és már pár lépcső megmászása után is liheg az ember.
Ezek a magassági betegség jelei, ilyenkor a jelentősen lecsökkent oxigénnyomást a szervezet szaporább légzéssel – ilyenkor több levegő és oxigén jut a tüdőkbe -, felgyorsuló a szívműködéssel – ilyenkor az oxigénnel kevésbé telített vér gyorsabban áramlik a szervezetben – és kitágult erekkel próbálja kompenzálni. 2500 méter fölött az emberek jelentős részénél már jelentkezhet fejfájás, szédülés, gyengeség is, súlyosabb esetben pedig légszomj, aluszékonyság és az ítélőképesség elvesztése is előfordulhat. A 3460 méteres magasságával a felvonó teteje már a nagyon nagy magasság alsó határához áll közelebb, itt az alacsony légnyomás miatt a víz már nem is 100°C-on forr, hanem valamivel 80°C felett.
Három amatőr hegymászó a Mont Blanc-tól egy köpésre
Mi is őszi légyként bolyongtunk a legfelső állomáson, pedig túl sok időt nem töltöttünk magasan. Ha itt is éjszakáztunk volna, a másnap reggel rémes lett volna az ébredés bedagadt, fájós fejjel, vizesedő végtagokkal.
Punta Helbronner
Az olaszok nagyon kitettek magukért, a felvonó felső állomásán ásványkiállításnak is jutott hely, de a legnagyobb móka a hatalmas helikopter-leszállópályára hasonlító kilátó. Innen a nemcsak a Mont Blanc kettős csúcsa látszik, hanem a Midi ház is a francia oldalon. Jó időben át is lehet libegni a francia oldalra és akár az ottani felvonóval leereszkedni Chamonix-ba, de nekünk nem volt szerencsénk. A kabinok úgy lobogtak a durva szélben, mint a száradni kirakott alsógatya.
Három haramia háton hempereg a hóban
A hipermodern felvonó 110 millió euróba – 34 milliárd forintba – került és a korábbi, a Torino házig járó hasonló, de jóval régebbi eszközt váltotta ki. (A 4-es metró ennek bő tízszeresébe, 452 milliárdba került) Kabinjai tágasak, menet közben szép lassan forognak, így utazás közben mindenki tudja élvezni a kilátást lefelé és felfelé is. Ja és az ablakok is fűtöttek, így nem kell bosszankodni a párás, átláthatatlan ablakok miatt. Aki kipróbálná, annak mélyen a zsebébe kell nyúlni, a teljes árú retúrjegy a két végállomás között 48 euróba kerül. Mondjuk az utazás minden perce megéri.
Ha negatív főhős lennék egy James Bond filmben, pont ilyen bázist szeretnék magamnak
Minket ugye a Mont Blanc csúcsa érdekelt, így a méterenként az orrunk alá dörgölt figyelmeztetések ellenére lementünk a hómezőre is. Sajnos ahhoz, hogy mindhárman biztonsággal mozogjunk a gleccserhasadékokkal nehezített terepen, nem volt elég felszerelésünk, így egy rövid séta után elindultunk visszafelé. De ez a pár extra magasan eltöltött óra is elég volt ahhoz, hogy belekóstoljunk abba a furcsa világba, ami úgy 2500 méter felett várja az embert.
Ahol az agy teljesen másképp viselkedik, ahol az oxigénhiányos működés miatt átértékelődnek a leghétköznapibb dolgok is, hosszabb idő alatt pedig lemállik az emberről a legtöbb civilizációs kéreg is. És eszik egy lábosból egy kanállal a társaival, vagy végzi dolgát a hómezőn akár a többiekkel egy kötélre kötve, tőlük alig méternyi távolságra is. Nekünk ez most kimaradt, de akit érdekel, milyen egy legális, mégis szenzációs tudatmódosító szer, az kóstoljon bele a magas hegyek világába. Itt megteheti, biztonságban lesz, hiszen ha rosszul lesz bármikor visszaülhet a felvonóra, és ahogy leér, az összes baja úgy eltűnik, mintha sose lett volna. Csak arra vigyázzon, ne kapjon rá az izére, mert a hegy költséges anyag.
És Rácz Tamás immár 121-edszer sem sem mászta meg a Mont Blanc-t.
