A különböző prémiumbenzinek, másképp adalékolt benzinek, régebbi és újabb összetételű benzinek közti különbségtétel mindig is a természetfeletti, a spiritualitás birodalmába tartozó dolog volt a hétköznapi autósok számára. A gyártók, az olajcégek állítják, hogy az egyik benzinjük jobb, mint a másik, mi, autósok pedig próbáljuk elhinni, hogy tényleg így van. Vagy éppen elszántan hangoztatjuk, hogy mennyire nincs ez így – ki-ki ízlése és preferenciarendszere szerint.
Mi most megkíséreltük objektív módon felmérni, vajon van-e észlelhető, normális, hétköznapi körülmények között kimérhető különbség a különböző üzemanyagok között. A kísérletre jó apropót szolgáltatott a Shell újdonsága, az eddigi sima 95-öst leváltó, új adalékanyagokkal korszerűsített alapbenzin és a V-Power termékcsalád új tagja, a 95-ös V-Power megjelenése. Még a váltás előtt vettünk pár literrel a sima 95-ösből, a váltás után megint csak megtöltöttünk egy kannát az immár korszerűbb 95-ösből és vettünk egy keveset a V-Powerből is.
A teszthez a Suzukihoz kértünk egy járművet – de nem autót, hanem egy sokkal egyszerűbb szerkezetet, egy könnyebben leüríthető tankú járművet, amiben könnyen-gyorsan tudjuk váltani az üzemanyagokat: egy robogót. A 110-es Addresst már megkergettük egy menetpróba erejéig két éve, a kicsi, könnyű, városi pöfögésre kiválóan alkalmas szerkezetet most kiragadtuk természetes környezetéből, a városból és elvittük egy vezetéstechnikai tanpályára.
A Zsámbéki Driving Camp volt oly előzékeny, és rendelkezésünkre bocsátotta úgynevezett 1-es modulját, a rántópados pályát. Ezt a rántópadot persze most meg se közelítettem, hanem egy 400 méteres külső körön körözgettem 1-2 órán keresztül a Suzukival, hogy a tudományosság próbáját ugyan ki nemigen álló, de azért többé-kevésbé informatív körülmények között tapasztaljam meg, jobb-e egyik 95-ös, mint a másik.
A teszt menete a következő volt: a szárazra ürített, már be sem indítható motor tankját feltöltöttem mindig ugyanannyi, de más-másféle benzinnel, és addig mentem vele körbe-körbe, azonos gyorsítási és gurulási szakaszok váltogatásával, amíg megint csak ki nem ürült a tank és indíthatatlanná nem vált a Suzuki.
A tesztkészülék: egy Suzuki Address 110 robogó. 9 lóerő, injektor, jól hozzáférhető, kiszárítható tank
Hatótávban nincs különbség
A csűrölés-töltögetés után elmondhatom, hogy illatra, színre, és sajnos ízre sem vettem észre eltérést a különböző benzinek között. Azt viszont megtanultam, hogy a benzin oldja az akril mérőpoharat – így kénytelen-kelletlen egy, a benzinnek jobban ellenálló, de kevésbé elegánsan skálázott PET-palackkal váltottam fel a profi mérőhengert. A fantásflakonba mindegyik üzemanyagból 2-2 deci került, a benzint a robogó tankjába öntöttem és kezdődhetett a körözés.
Hogy a lehető legjobban összehasonlítható legyen az elért futásteljesítmény, a robogót nyélgázon húzattam egy megjelölt pontig, onnan gurulva fordultam egy bójáig, onnan megint nyélgáz – és ugyanez vissza. A teszt nem időre ment, csak arra, hogy hány kört, pontosabban hány métert bírok megtenni 2-2 deci benzinnel, mire teljesen el nem fogy a nafta, indíthatatlanná nem válik a motor. Igyekeztem arra is figyelni, hogy van-e hangban, gyorsulásban, nyomatékban, dinamikában eltérés az egyes benzinek között.
Az eredmény: hétköznapi körülmények mellett az égegyadta világon semmiféle eltérést nem fog tapasztalni senki emberfia a különböző 95-ösök között egy Suzuki robogóval. Az elért végsebesség gyorsítási pont és fékezési pont között mindhárom üzemanyaggal óra szerint hajszálra ugyanannyi, pont 70 km/h volt, a lefutott táv a 2-2 deci benzinnel pedig változatlan körülmények mellett 9,6 kilométer – illetve a 95 V-Powerrel sikerült 9,65 kilométert megtennem, de ez a fél százalékos diffi azért erősen belül van a nem éppen laboratóriumi mérés hibahatárán.
Az első tapasztalat: az akril mérőpoharat oldja a benzin
A PET-palack már nem veszett össze a benzinnel
Igyekeztem figyelni arra is, hogy hangban, rezonanciában, alapjárat közeli nyomatékban, gázreakcióban észlelhető-e bármilyen különbség más-más benzinnel motorozva – de nem.
No de hát akkor mire jó az új benzin meg a V-Power?
A 2017. június 5-től forgalmazott új összetételű 95-ös és a V-Power család a Shell úgynevezett Dynaflex technológiáját tartalmazza. Olyan súrlódáscsökkentő és tisztító adalékok vannak bennük, amelyek hosszú távon segítenek megőrizni a motor és elsősorban az üzemanyag-ellátó rendszer teljesítőképességét, nem engedik elkoszolódni a mai kifinomult motorok érzékeny alrendszereit.
A V-Power azért drágább, mert ezekből a laborban kikísérletezett-kifejlesztett adalékokból több van benne; a Shell közleménye szerint például súrlódáscsökkentő adalékból háromszor annyi kerül a drágább csúcsbenzinbe, mint az euro-95-be.
9-10 kilométerenként ette meg a fél flakon, 2,5 deci benzint a Suzuki
A Shell a Forma-1-ben szerzett tapasztalatait hasznosítja az utcai üzemanyagok összeállításánál is. Ezeket a fejlesztéseket persze legjobban a közvetlen benzinbefecskendezéses, nagy nyomású benzinrendszeres turbós, változó szelepvezérlésükkel a végletekig hatékonnyá tett korszerű autók motorjai tudják kihasználni – nem pedig egy egyszerű kis robogó. Szóval a teszt után nekem csak annyi örömöm marad, hogy megpróbálok erősen hinni benne: az az ötven méter plusz gurulás a V-Powerrel mégsem csak mérési hiba!
