Az újkori autófelújítás Luca széke az én autóm. De hasonlít Columbo feleségére is, akiről mindenki tudja, hogy van, de igazából még nem látta senki. Közel 10 éve pattintom szerelőtől szerelőhöz, akik elenyésző kivételtől eltekintve jobb esetben csak kerülgették, rosszabban pedig inkább csak kárt tettek az autóban. Persze mindezt inkább jó sok pénzért, mint felebaráti szeretetből.
Az első út a Balatonra vezetett, amit még a zötyögős M7-esen toltunk le. Ez az eredeti festése és még nem volt meg a hátsó doboz. Élőben azért nem volt ennyire hányadék, csak a fényképen ennyire durvák a foltjai – Kattints a képre, galéria nyílik!
Az elmúlt tíz év mérhetetlen mennyiségű és változatos minőségű szívását próbálom most itt megosztani, több felvonásban. Ha másért nem, akkor azért, hogy mások örülhessenek annak, hogy kimaradnak az ilyen jellegű rémségekből, és hogy nincs egy ilyen fertelmes, elengedhetetlen kolonc a nyakukban. Ha meg van, akkor azért. Hogy nincsenek teljesen egyedül a bajukkal.
Pedig hányszor megpróbáltam elengedni. Mindenkinek vannak tiszta pillanatai, amikor hideg szívvel végiggondolja, hogy ez már rég nem éri meg. Végtelen időt, energiát, utánajárást, idegeskedést spórolhat meg vele, ha csak úgy eladja a fenébe. Szívjon vele más, ott rohadjon meg az egész romhalmaz, ahol van. Aztán valamiért csak nem megy. Elég ránézni a közel ülő, buta lámpáira, vagy a horpadásaira, amiről mindről tudom, hol, mikor kerültek rá.
Azért ezzel is el lehet akadni, elég félrecsúszni egy emelkedőn, aztán jöhet a földmunka a fagyott talajon
Az első próba-kreténkedéskor a murvabányában, vagy a kácsi kerítésbontáskor, amikor a lemerült akksijú autót a nivás kolléga rántotta át a zárt kapun, esetleg amikor a százéves, félvak trabantos bácsi szállt bele az oldalába fékezés nélkül. És már jönnek is az emlékek. Én meg egy szentimentális barom vagyok és ilyenkor mindennél fontosabbá válik ez a két tonnányi alumínium- és vasoxid halom. Ami végigkísérte legszebb menyecske koromat.
Aztán még egy pillanatra beugrik egy korábbi, fillérekért eltékozolt járgány – esetemben egy parádés állapotban lévő, Svájcból érkezett V8-as Range Rover képében – amit máig sajnálok, hogy elherdáltam gombokért. Persze akkor baromi megterhelő volt a 20 literes fogyasztás, gázra meg végképp nem maradt pénzem, így mennie kellett.
A 90-es évek közepe, Somogybabod, még a V8-as, háromajtós Range Roverrel
Meg úgyis Land Roverre vágytam, hisz’ az az igazi. Ilyenkor egyre hangosabban duruzsol a bal vállamon ücsörgő, kénköves bűzt árasztó patás figura, hallgatok rá és belátom, tényleg nem szabad eladni. Hiszen már majdnem kész. Ezt a mondatot az elmúlt 10 évben nagyjából ezerszer kimondtam, és úgy 5 éve már magam sem hiszem el. Na de majd most!
Hotel Land Rover, négy embernek ideális
De gyorsan ugorjunk vissza 1995-be, amikor az internetes autós hirdetésnek még nyoma sem volt, így igazi levélben kaptam ajánlatot, az igazi újságban feladott hirdetésemre, amiben Land Rovert kerestem. Nagyjából ekkor kezdődött a galaktikus méreteket öltő átveréssorozat, azzal, hogy konzervált, megkímélt autóról írt az eladó. A részletekkel most nem untatnék senkit, lényeg, hogy az akkor 250 ezer forintba kerülő 1961-es Land Rover Series II-esnek nagyjából semmije nem működött, ami igen, az meg rosszul. Motor, váltó, hidak, elektromos rendszer, rugók, kardán, mindez egy rohadt alvázon. Ha van egy csöpp eszem, akkor lelocsolom benzinnel és meggyújtom mind a négy sarkát, mielőtt elkezdem tolni bele a pénzt. De nem így történt.
Percek alatt lehet vele barátokat szerezni
Szűk két év alatt felújítottuk a motort, kapott új dugattyúkat, belevaló rugókat, hátsó hidat, ponyva helyett igazi tetőt, használható, négy egyforma gumit és mindent, ami ahhoz kellett, hogy közlekedni lehessen vele. Aztán jött a bő 10 év közös móka és kacagás. Majd’ minden hétvégén mentünk vele valahova, az akkor virágkorát élő Geocaching – GPS-es kincskeresős játék – végtelen számú célpontot adott, és a kilencszemélyes autó hátulja a mostoha körülmények ellenére mindig vidám emberekkel volt tele, akár télen, akár dög melegben indultunk útnak.
Külső visszapillantó unortodox használata
Elautóztunk vele Gyimesbükkre, Brassóba, járt a horvát tengerparton, ahol napokon át négyen laktunk benne, illetve rajta, kis híján elsüllyedtünk vele horgásztóban, dőlt elénk bükkfa, hordtam vele kamerákat és Oscar-díjas filmet is fényképező operatőrt forgatáson, és ástunk havat fél napig, hogy feljussunk vele egy bakonyi turistaszállásra.
Költöztem vele kétszer, aludtam benne ittasan a kolesz előtt, és főztünk benne és a tetején is. Szóval kalandos közös évtized volt, végtelen élménnyel, számtalan, a jobbkormányos kivitel miatt csoportos röhögésbe fulladó rendőri ellenőrzéssel. És persze ezernyi elakadással. A Berektől a Budai hegyekig bárhol képes voltam elakadni vele. De mindig volt kéznél pár ember, akik ilyenkor csákányoztak, toltak, vontak.
Készül a gázfőzőn az ebéd
Az első rész nagyjából itt végződött, amikor 2007-ben megszületett az első fiam. Se biztonsági öv, se légzsák, se semmi, így a Land Roverből neki már csak annyi jutott, hogy a parkolóban felmászott rá és ugrált az orrán lévő pótkeréken. Aztán a parkolópályára állított autó megindult a romlás útján, ami a műszaki vizsga lejártával kezdett visszafordíthatatlan tempóra kapcsolni. Látszólag visszafordíthatatlanra.
Ez már az elénk kidőlt fa eltakarítása
Néhány élőhalottként eltöltött év után aztán elindult a véget nem érő második felújítás. Kicsit jobb lehetőségekkel, hiszen az interneten már bármit meg lehet venni és néhány nap alatt már ide is ér Angliából. Nem úgy, mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor hetekig kellett várni bármilyen kis izére. Viszont munka és gyerekek mellett jóval macerásabb feladat volt.
A vezető nagyjából egy lőrésen át néz ki a kocsiból. Érdemes egy pillantást vetni a korabeli navigációs csombékra, ami egy Silva GPS-ből, egy külső antennából, valamint egy Compaq PDA-n futó Aeromap szoftverből áll
A következő részben feljelentgetős nyomorultak, ígérgetős restaurátorok, kétbalkezes kontárok és elképesztő számok repkednek majd a levegőben. Amik aztán meg is duplázódtak. Lesz életveszélyes kormánymű, filléres ülésfűtés, idétlen angol humor, ami vagy ötféle, egymástól minimálisan különböző alkatrészben csúcsosodik ki. Aztán feltűnnek majd azok az emberek is, akik miatt mégis érdemes ilyen autóval szöszölni. Nagyjából innen folytatjuk:
Innen folytatjuk…
