Csodaszép napsütésben fürdött a főváros azon a szeptemberi szombat reggelen, amikor két, közel hetven éves férfi meghökkentő és igen veszélyes vitába bonyolódott Buda forgalmas útján. Egyikük Ford Mondeóval sietett valahová aznap, másikuk kerékpárral – így indul a közlekedési balesetek bírósági utóéletét bemutató sorozatunk e heti története.
Menj tovább! Uram, piros a lámpa!
A rendszerint zsúfolt kivezető úton a szokásos méretű szombat reggeli járműtömeg haladt nyugisan, aki sietett volna vidékre, türelmesen kellett, hogy araszoljon. Erre volt aznap képtelen Miklós, aki Mondeójával próbálta előzgetni a többi autót a párhuzamos közlekedésre alkalmas úton. Hol a külső sávban nyomult, hol a belsőben, ahol éppen lyukat talált, megpróbálta beerőltetni a terebélyes autóját.
Egyszer azonban pár perc erejéig a külső sávban ragadt. Nagyon mehetnékje volt, ezért egy sárgára váltó lámpától olyan 60-70 méterre padlógázt nyomott, bár nyilvánvaló lehetett számára, onnan már csak piroson tud(na) átslisszanni. Végül ez sem sikerült, az út jobb oldalán tekerő András megállt kerékpárjával a lámpa előtt. Éppen úgy, hogy a Ford már nem tudott elsuhanni mellette, mert a belső sávban egy teherautó állt, szinte a sávelválasztó felfestésen.
Miklós beletaposott a fékbe, megállt a kerékpár mögött. Azonnal dudálni kezdett, majd amikor a kerékpáros meglepődve hátra fordult, ordítva szidni kezdte Andrást. „Uram, piros a lámpa, mit akar?” – kérdezett vissza az előtte zebrán áthaladó – az eset szemtanújaként később kihallgatott – 16 éves lány szerint végtelen nyugalommal. A gimnazista későbbi vallomása szerint ennyivel nem érte be a fordos, egészen közel engedte automataváltós kocsiját a kerékpárhoz, és még egyszer rádudált, mire András a pont ránéző lánynak csak annyit mondott félhangosan, „hát, ez nem normális”.
A zöldre váltó lámpa alól a kerékpáros indult el elsőként, aztán a pár másodperc múlva mellé érő személyautót hirtelen rákormányozta Miklós. Majdnem összeértek, András azonban ügyesen, igaz, riadtan kitért jobbra. Nem ekkor esett el, hanem amikor megelőzve őt a Mondeo sofőrje váratlanul beletaposott egy pillanatra a fékbe. András nyomban fékezett, nem ért hozzá az autóhoz, mégis hatalmasat esett az aszfalton.
Fotónk illusztráció
Meglógott a Ford, utána iramodott a Mercedes
Mintha mi sem történt volna, a Ford tovább sietett, a mögötte haladó fekete Mercedes kabrióból az incidens részleteit hüledezve végigkövető Zsolna azonnal kirakta az elakadásjelzőt és megállt. A negyvenes nő rögtön a földön fekvő, most már magából kikelve káromkodó nyugdíjas férfihez lépett. Segített felállni neki, megkérdezte, hogy hívjon-e mentőt. A szerencsére csak horzsolásos sérüléseket szenvedő András csupán annyit mondott neki, „ne hagyja elmenni, ne hagyja elmenni” – majd leült az út padkájára, és felemelte mindkét kezét: „Jól vagyok. Kérem, menjen utána!”
Zsolna bepattant a Mercijébe, és elindult, de nem látta a tovasuhanó fehér Fordot. Sajnos minden annyira gyorsan történt, és annyira sokkolta a szereplőket a jelenetsor, hogy sem ő, sem András, sem a zebrán átsétáló diák nem jegyezte meg a Mondeo rendszámát. Zsolna próbált párat előzni, végül két lámpával később szerencséje volt.
Amikor megállt a második pirosnál, kipattanva az autóból észrevette, hogy vagy hat-hét járművel előtte a másik sávban ott várakozik a Ford. A zöld után előzött párat, sikerült majdnem melléje érni, megjegyezte az akkor már kimondottan nyugisan közlekedő autó rendszámát. Valószínűleg ekkorra higgadt le, és szállt magába a Mondeo vezetője. Zsolna is, amint tudott, félreállt az út szélére, és kifújta magát.
A vádlott szerint ez „csak sima szóváltás volt, nem több”
Miklóst hamarosan felkeresték a rendőrök, kihallgatták, elindult a nyomozás. Nem sokkal később közúti veszélyeztetéssel és cserbenhagyással vádolta meg őt az ügyészség, védelmét a Vezess olvasóinak is rendre jogi tanácsot adó Janklovics Ádám, közlekedési ügyekre szakosodott ügyvéd látta el.
Az események után Miklós úgy nyilatkozott a nyomozást végző rendőröknek, hogy csak sima szóváltásba keveredett a sértettel, szerinte több nem történt. Az András és a szemtanúk általa elmondottakkal ellentétben ő egészen másként látta az eseményeket. Ő csak közlekedett, nem húzta rá senkire az autóját, nem is fékezett szándékosan, pláne bosszúból, előzött párat, ennyi. Egyáltalán nem látott olyat, hogy elesett volna a vele a lámpánál vitába keveredő kerékpáros.
András szerencséjére az általa elmondottakat megerősítette a zebrán átsétáló kamasz, és a mercedeses Zsolna is, így három vallomás állt szemben a vádlottéval. Nem nagyon juthatott másra az ügyészség, így kimondta: Miklós szándékos magatartásával – a rákormányzással és a vészfékezéssel – „közvetlen veszélynek tette ki a sértett testi épségét”. Ráadásul annak elesése után nem állt meg, és nem győződött meg róla, segítségnyújtásra szorul-e.
Fotónk illusztráció
Kizárólag börtönbüntetésben gondolkodhatott a bíróság
Talán senkit nem lep meg, hogy a bíróság kimondta: a közlekedés szabályainak megsértésével Miklós közvetlen veszélynek tette ki a sértett testi épségét, ezzel megvalósította a közúti veszélyeztetést. Sőt, a bíróság szerint tisztában volt vele, hogy az általa okozott vészhelyzetből baleset és sérülés származhatott, ennek ellenére nem állt meg, azaz „megvalósította a cserbenhagyás törvényi tényállását is”.
A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, csaknem kifogástalan közlekedési múltját, és azt, hogy – nyugdíjas létére – még ő gondoskodik két iskolás gyermeke eltartásáról.
Ezzel szemben súlyosító körülményként vette figyelembe az alapvető és rendkívül durva KRESZ-szabályszegést a bíróság, valamint azt, hogy a vádlott a közvetlen veszélyhelyzet létrehozásán túl a sértettnek anyagi kárt is okozott. Eddig nem említettük, de András drága kerékpárjában 60 ezer forintos kár keletkezett. A súlyosító körülmények közül ki kell emelni, hogy a vádlott „teljesen indokolatlanul tanúsított a közúton kirívóan durva, a járművek közötti – tömegükből adódó – erőfölénnyel visszaélő, gátlástalan magatartást” – olvasható az ítélet indoklásában.
Mindezek után a bíróság kizárólag börtönbüntetésben gondolkodhatott, annak ellenére is, hogy András csak néhány horzsolást szenvedett, az anyagi kár pedig mindössze pár tízezer forint volt csupán.
Végül Miklóst egy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság, amit azonban két évre felfüggesztett. Természetesen bevonták a jogosítványát is – de csak két évre.
Egymásnak ellentmondó ítéletek születtek a legismertebb üldözéses ügyben
2012. december 7-én az autójában ült Dr. Katona Andrea egy piros lámpánál, a budapesti Zsigmond térnél, amikor két férfi állt mellé egy motorral. Egyikőjük betörte a kocsi ablakát és kirántotta a nő táskáját. A hölgy akkor és ott úgy döntött, hogy a tolvajok után ered autójával, és megpróbálja visszaszerezni az értékeit, csakhogy az üldözés rosszul sült el. Amikor a Kolosy térnél utolérte őket, elsodorta a motort. Az egyik férfi belehalt sérüléseibe, társa akkor elmenekült a helyszínről.
Fotó: MTI, Mohai Balázs
Ötévnyi bíróságra járkálás következett. A 2016. május 10-én meghozott első fokú ítéletben a bíróság közúti veszélyeztetés és rongálás vétsége miatt elítélte a nőt, és egy év börtönt adott neki két évre felfüggesztve.
A meglopott, majd a tolvajokat üldöző autós nem adta fel, ám a Fővárosi Törvényszék másodfokon, 2017 januárjában súlyosbította az ítéletet.
Ezután a Kúriához vitte ügyét a nő, és itt fordulatot vett az ötéves jogi hercehurca. 2017 novemberében ugyanis a Kúria bűncselekmény hiányában minden vádpont alól felmentette Dr. Katona Andreát, kimondva, hogy közúti veszélyeztetés bűntettében, rongálás bűntettében és rongálás vétségében sem bűnös. Kónya István tanácselnök azzal indokolta a döntést, hogy a jogos védelem mindenkinek alkotmányos joga, és „ameddig az ügy első rendű vádlottja annak érdekében cselekedett, hogy visszaszerezze a táskáját addig jogos védelmi helyzetben volt”.
A Kúria szerint egyébként az ügyet nem is közlekedési, hanem vagyon elleni bűncselekményként kellett volna kezelni. Indoka szerint azért, mert a motorosok a nő táskáját akarták megszerezni.
Kimondta azt is a kúria, hogy a támadás elhárításának törvényes módja a forró nyomos üldözés volt, a támadás kockázatát pedig a támadóknak kellett viselnie. A tanácselnök szerint az ügyben nem volt helytálló menekülő motorosokról beszélni. Ennek csak akkor lett volna értelme, ha a tolvajok eldobják a táskát, esetleg visszaadják a nőnek, majd ezután menekülnek el a helyszínről, hogy így kerüljék el a felelősségre vonást.
