Elhatároztuk, hogy az új Suzuki Swift Sportnak megmutatjuk a világ kétségkívül leghíresebb versenypályáját, ezért előtte alaposan felkészültünk az eseményre. Első körben megnéztük, hogy mit tud az a Swift Sport, amit kifejezetten a versenypályára reszeltek, aztán meghallgattuk a pilótájának tanácsait, így már okosabban osztottuk be az autót a hazai Euro-Ringen. A legnagyobb lépés azonban még váratott magára egészen mostanáig. Este tízkor bekerült az utolsó bőrönd, szendvics, müzli és gumicukor is a Swift Sportba, aztán nekivágtuk az 1200 kilométeres útnak Budapesttől a németországi Nürburg városáig.
Másnap reggelre meg is érkeztünk a Nürburgring mellé, ahol benzingőz és gumifüst aromája lengi be a levegőt. A szokványos kisboltok helyett itt műhelyek és autóbérlők, de 24 ébren töltött óra után leginkább a pihenésre vágytunk, ezért a szomszédos városkában foglalt szállásunk elfoglalása okosabbnak tűnt, mint a további bóklászás. A csomagok lepakolása után azonban túllendültünk a holtponton és egyre jobban érdekelt, mi történhet ilyenkor a legendás aszfaltcsíkon.
A Nordschleife parkolójában várja a bevetést a Swift Sport
Bepattantunk hát a sárga Suzuki Swift Sportba és pár perc alatt újra a legendás pálya mellett voltunk, amit mindenhol gondosan körbeépítettek fizetős parkolókkal, ezért a Nürburgring királynője, Sabine Schmitz (legutóbb megfutotta a leggyorsabb kört hétszemélyes szabadidő-autóval) étterménél tettük le az autót. A Pistenklause egyébként az egyik legjobb étterem a környéken, de sajnos csak késő délután nyit ki a matricákkal és relikviákkal teli hely, ezért más megoldást kellett keresnünk.
Aztán valami irgalmatlan, fenyegető hang kezdte el megtölteni a vár lábánál a völgyet. A pályához közelebb sétálva is csak néztük, de nem láttuk a fekete rémet, aztán a hosszú egyenesben már megláttuk a hang forrását. A Porsche 911 Speedster prototípusa volt az, melynek 4,0 literes, szívó hathengeres boxermotorja meglehetősen magas fordulaton járt egészen délutánig. Ekkor ugyanis a prototípusoké a főszerep és persze az olyan beszállítóké, mint a Bosch, akik szintén két autóval köröztek a pályán. Az autógyártók imádják a közel 21 kilométeres pályát, mert változatos aszfaltja és 73 kanyarja mindent elárul az autó viselkedéséről.
Éppen ezért a pálya környékén olyan gyártóknak van komoly méretű tesztközpontja, mint az Aston Martin, a BMW vagy éppen a Hyundai is, akik egyre komolyabban veszik a sportos modelljeiket. Nem mellesleg a helyi autóbérlők is fel vannak készülve mindenre, a legnagyobb számban előző generációs Suzuki Swift Sportokat kínálnak bukócsővel és versenypályára igazított futóművel, akárcsak egy kupás Swift.
Ilyen a Nürburgring
Még az 1920-as években épült Nürburg városa köré az erdőben futó versenypálya, mely 20,8 kilométer hosszúságú és igazán a második világháború utáni Grand Prix versenyek tették népszerűvé. Ekkor olyan pilóták köröztek a német pályán, mint Alberto Ascari, Juan Manuel Fangio vagy éppen Jackie Stewart. Utóbbi pilóta adta a Zöld Pokol nevet a híresen nehéz és veszélyes, erdővel szegélyezett pályának még a ’60-as években. A Nordschleife mellé 1984-ben építették meg a 4,5 kilométeres GP pályát.
Sokáig élt Stefan Bellof 1983-ban beállított rekordja, akkor a pilóta 6 perc 11,13 másodperc alatt ért körbe a Nordschleifén egy Porsche 956-ossal. Harmincöt év kellett ahhoz, hogy új pályacsúcsot ünnepeljünk a pályán, a legújabb referenciát Timo Bernhard autózta, ő a Porsche 919 Evo-val 5 perc 19,55 másodperces időt futott. Az utcai autók között is egy Porsche a jelenlegi csúcstartó, a vállalat csúcsmodellje, a 700 lóerős 911 GT2 RS, mely 6:47,25 alatt tette meg a távot.
Erdőben kering a rettentő hosszú versenypálya
Délután ötkor nyit a Zöld Pokol parkolója, ami pár percen belül megtelik a legkülönfélébb autókkal. Néhányat közülük egyenesen a szalonból hozta a pályára tulajdonosa, mint a piros 911 Turbo S-t, mely első kilométereit a Nordschleifén futja, de vannak kifejezetten pályanapra épített, épphogy rendszámozásra alkalmas autók, nagy számban képviseltetik magukat az angolok és az olyan épített autók, mint a középen ácsorgó Renault Kangoo, melynek Ronal Turbo felnijei, bukócsövezett beltere és kiegészítő műszerei sokat sejtetnek. A kis-áruszállító héja alatt egy Clio RS lapul. Természetesen minden autón ott díszeleg a Nürburgring matrica, melyet igazán nem illik olyan autóra ragasztani, mely sosem járt itt.
Erős a BMW-s jelenlét, de a Megane RS is népszerű
A belépésre jogosító zöld kártya
Huszonöt euróért vehetünk egyetlen kört a Nürburgringen, a vásárolt kvótát egy zöld kártyára töltik fel. Ezt kell lehúzni minden körben, hiszen a célegyenest ilyenkor lezárják, nem lehet csak úgy átszáguldani rajta. Több kapun folyik a pályára eresztés, ezért hamar lemegy az utcáig kígyózó sor, melyben jócskán vannak szezonbérletesek is. Szép kis lista van arról, hogy mit nem szabad csinálni a pályán. Előzni kizárólag balról szabad, a driftelés szigorúan tilos, ahogyan az időmérés sem megengedett, a sárga zászló esetén pedig tilos az előzés és a veszélyzónát maximum 50 km/órás sebességgel kell kikerülni. Ó, és nem lehetünk 130 dB-nél hangosabbak.
Nem mondom, hogy az első kör előtt nem izzadt minden eddiginél jobban a tenyerem. Hiába néztem rengeteg videót, hiába igyekeztem szimulátoron memorizálni a pályát, élőben egészen más minden. Illik gyakran figyelni a tükröt, hiszen gyors sportkocsikból akad bőven és rutinosabb pilótákból sincs hiány, ezért sűrűn kell keresni a lehúzódásra alkalmas helyeket. Néhányan meg is köszönik valamilyen módon, ha nem akadályozzuk őket a száguldásban.
20,8 kilométer és 73 kanyar nem hagy pihenni, de szerencsére a Suzuki Swift Sport utcai autó létére ügyesen mozog a ezen a pályán is. Pedig vannak igazán erősen ívelt kanyarok és magasra felfutó egyenesek is, de az izmos sárga Swift 1,4 literes turbómotorjának széles tartományban elérhető nyomatéka nagyon könnyeddé teszi a pályanapi autózást. A fékeket azonban illik beosztani, hiszen a dimbes-dombos vonalvezetés és a kanyarok próbára teszik az autót és a vezetőt is. Főleg úgy, hogy a pálya bizonyos részein könnyen belekarcolhat a tű a 200 km/órás osztásba.
Alcantara kormányhoz csak kesztyűvel!
Erre igazán büszkék lehetünk, elvittük a Swift Sportot a Nürburgringre
A benzinvérű szívének egész egyszerűen nem elég egyetlen kör a Nürburgringen. Két-három kör alatt érkezik meg igazán az ember, ekkora már frissül az emléktár és egyre kevesebb a meglepetésszerűen beköszönő kanyar, jobban kézre esnek az ideális ívek és kanyarcsúcspontok. Már a második körre jelentősen csökkentek a féktávok és a kigyorsításokra is hamarabb érkezett parancs a gázpedál felől. Továbbá nem rettenünk meg a kicsit zötyögős döntött kanyartól, a Karusseltől (körhinta) sem. Ebben a kanyarban egyébként illik óvatosnak lenni, néhány autónak leér a lökhárítója, de szerencsére a Swift Sporttal bátran, teli gázzal be lehet ugrani a hullámvasúthoz hasonlító ívbe.
Mivel minden kör végén ki kell hajtani, ezért érdemes kicsit hűteni az autót, a legtöbben éppen ezt teszik, ezért szépen látható ritmusa van itt a pilótáknak. Mindenki megkeresi a lehető legegyenesebb felületet, hogy ne kelljen ráhúzni a kéziféket sem a felhevült felületre, a motorháztető nyitva és a pilótának sem árt pótolni az elvesztett vízmennyiséget. Turbós autónál különösen fontos, hogy ne állítsuk le azonnal és a stop-start rendszert is kapcsoljuk ki az összes többi asszisztenssel együtt.
Ha minden helyreállt, akkor jöhet a következő kör. Mi összesen három kört (több mint 60 km-t) mentünk és az a tanulság, hogy a nyári hőségben ennyi még igazán jól is esett. Büszke és jóleső fáradtság ez, meg aztán kellő mennyiségű impulzus ért minket és adrenalin termelődött ahhoz, hogy úgy érezzük, ma valami igazán remek dolgot tettünk a magunk szórakozására.
Az utolsó kör után kijárt a pihenő a vezetőnek és a Swift Sportnak is
Amilyen ügyesen helytállt a 140 lovas Suzuki Swift Sport, cseppet sem csodálkozunk rajta, hogy a helyi bérlősök már tízesével táraztak be belőle.
Autózni nagyon jó dolog – ezt eddig is tudtuk. A Nürburgringen autózni azonban a lehető legjobb élmény, ami egy autók iránt érdeklődő, vezetni igazán szerető vezetővel történhet. Hogy megéri-e több mint 2000 kilométert autózni kicsit kevesebb mint 21 kilométernyi aszfaltcsíkért? Simán!
